Köz(ömb)ös tér II - gondolatok a dinamikusan változó Sanghajból
Kutatásom témájának a településeinket alkotó fontos felületeknek, a külső tereknek a tanulmányozását választottam. Ezeket a közös tereket véleményem szerint egyre inkább közömbösen használjuk, funkcióját nem becsüljük eléggé. Mindennap benne élünk, azonban nem „látjuk”. Háromrészes cikksorozatában Gergyák János a közösségi terek fontosságát, használatát és formálásának lehetőségeit mutatja be.
Városfejlesztés = gazdaságfejlesztés motorja
Az elmúlt évtizedekben megcsodált kínai gazdasági bővülés a legtöbb esetben az ipari fejlesztésekről és a kereskedelem bővüléséről szólt. Csak néha, elvétve esett szó azokról a mesterségesen kialakított hatalmas felületekről, a településekről, melyek magukban hordozzák ezeket az „apró” városi szöveteket. A kínai városok fejlesztése a XXI. század egyik legnagyobb mérnöki teljesítménye (Chan, 2012). Itt nem a minőségre, hanem a mennyiségre kell gondolni. A Kínában végbemenő hatalmas városfejlesztések hatására a lakosság nagy része mára már urbánus környezetben lakik (Hu, 2012). Kína lakosságának számát figyelembe véve ez hatalmas mennyiségű embertömeg megújult életkörülményeit, lakókörnyezetét feltételezi, mely szinte hétről-hétre, napról-napra épült ki. Ha belegondolunk, hogy egyes tanulmányok szerint a következő 15 évben újabb 300-400 millió ember lakik majd városi környezetben a jobb megélhetés és életkörülmények érdekében, akkor érezhetjük csak igazán, hogy a fejlődés még korántsem ért véget (Mark Y. Wang, Pookong Kee, Jia Gao ed. 2014).
A jól ismert, gyakran hazai léptékben megyei méretű települési agglomerációk a nagy mennyiségű embertömeget a folyamatos fejlesztések, bővülések ellenére sem tudják megfelelően befogadni. A kínai állam dédelgetett céljához, a világvezető gazdasági hatalommá válásához az urbanizáció az egyik alapvető eszköz. A város az ipari termelés, a beruházások, a szolgáltatások központja. Egyszóval a tőke centruma. Az emberek a rurális területeken élőkhöz képest többszörös pénzt keresnek, amit sokszor igen hamar „kénytelenek” rögtön el is költeni, hiszen a városi élet és a hozzá kapcsolódó szükséges szolgáltatások (sok) pénzbe kerülnek. De vajon meddig képesek a városok fejlődni? Meddig terjeszkedhetnek a települések? Van-e emberi dimenziójuk ezeknek a városoknak? Hogyan alakulnak át a közösségi „szabad” felületek?
A városfejlődés, a városok területének növekedése és átalakulása Kínában két különböző típusú urbanizációs folyamat mentén zajlott le az elmúlt 30 évben. Az egyik jellemzően szociális, míg a másik egyértelműen gazdasági alapokon nyugszik. Az előbbi típus, az „urban village” főleg a belső városrész peremén, a szuburbia területén létrejövő fejlesztéseket tartalmazza. Mind utcaképében, mind funkciójában „falusias” (kisvárosias) hangulatot mutat. Erős közösségi összetartozás és a régi-új értékek találkozása és tisztelete táplálja. Ezeknek a területeknek a lakói jellemzően helybeli lakosok. Gyakran a belső területekről kiszoruló vagy elköltöző, illetve egyéb területekről ideköltöző munkások együttéléseként jönnek létre. A keveredés, az új és régi értékek találkozása új városi életet alakít ki, mely azonban kapcsolódik a múlthoz. A közösség által „vezérelt” életnek és fejlesztésnek ez az általunk jól ismert alulról építkező városfejlesztési folyamatához („community led) hasonlítható”.
A másik városfejlesztési típus ennek a szöges ellentéte. A „government-administered urbanization” egyértelműen profitorientált. A több hektáros fejlesztésre felkínált területek beruházási programok alapján épülnek be, mindenfajta egyéb részletes rendezési tervdokumentáció nélkül. Az önkormányzat jellemzően figyelmen kívül hagyja a beépített és lepusztult területeket. Egyszerű döntéssel azokat teljesen lebontatja, és üres telektömbként kínálja tovább eladásra. A régi beépítésű, jellemzően lakóházak vagy ipari épületek nem felelnek meg a mai átlagos életkörülménynek, de a bontások és szanálások következtében az itt lakók közössége és a korábbi évek beépítési formái folyamatosan tűnnek el. A megszokott „demolish and vacant land” (bontás és üres terület ) politika nagyon eredményes, mivel a föld az állam tulajdonában van, így az építési területek előkészítése a fejlesztők számára gyorsan végbemegy (több esetben igen magas kompenzációval a régi lakosok felé). Ezen túlmenően a kormányzati megfontolások egyaránt támogatják ma még mezőgazdasági területek tömeges beépítését . A nagyobb fejlesztőtársaságok ezekre a területekre jellemzően az állandósult „séma” funkciókat és építészeti arculatot álmodják meg: beléptető rendszeres, elkerített lakóterületek, bevásárlóközpontok, illetve üzleti negyedek irodaházakkal és szolgáltató egységekkel. A fejlesztések külvárosi társa, a város külső szélein létrehozott ipari fejlesztés.
A két eltérő típusú urbanizációnak közös vetülete, hogy igen gyorsan változtatják meg a kialakult épített környezetet. Nagyon fontos azonban, hogy ezeknek a tömb beépítéseknek az alakítása, eltérő típusai előre definiálják a közös külső terek felületét és azok használatát. A tradicionális utcás, telepszerű, zártsorú beépítések és azok térfalai kijelölik azokat a felületeket, amiket egyértelműen használni lehet. A tradicionális utcahasználat ezért élettel teli és „eseménydús”. Az utcákon, a földszinten kialakított üzletek és éttermek, illetve a mozgó utcai árusok egyvelegének hatására állandó lüktetést, valós életet adnak a városnak.
Ezzel szemben az „újfajta”, szinte minden esetben szabadon álló beépítés a terek nyitottságával és lezáratlanságával nem képes az embernek „programot” adni. Több helyen a külső tér üressé válik a térfalak távolsága vagy éppen zártsága következtében.
Sanghaj átalakulása (EXPO 2010)
Sanghaj a kelet-kínai tengerpart középső részén, a Jangce torkolatvidékén illetve a Huangpo mellékfolyójának két partján fekvő település. Városias területeinek lakossága a legnagyobb az országban. Egyértelműen kijelenthető hogy mára a világ egyik gazdasági központja, a Világ egyik leggyorsabban épülő metropolisza.Ha Sanghaj múltját nézzük, egyszerre jelen volt a helyi kínai hagyomány (beépítések, épületformák, homlokzat kialakítása) és a nyugati településtudományok keveredése (kertváros mozgalom, modern eszmék). A városnak több meghatározó fejlődési szakasza volt, míg egy csöppnyi halászfaluból egy hatalmas metropolisszá vált. A város fejlődésének szakaszai egy külön cikket érdemelnének, ezért csak néhány fontos láncszemet emelnék ki, melyek Sanghaj rohamos fejlesztésének fontosabb szakaszai.
Az 1986-os városrendezési terv egyértelműen megfogalmazta a központi kínai vezetés céljait. Az egyik cél az volt, hogy Sanghajt, a jelentős nemzetközi kapcsolattal és múlttal rendelkező várost a legiparosodottabb területek egyikévé kell változtatni. Fontos volt, hogy Sanghaj a világ legnagyobb kikötőjével rendelkezzen, hogy uralhassa a tengeri szállítmányozást a Csendes óceán mentén. A várost hosszabb távon a kínai gazdaság, technológia, kereskedelem, pénzügy és kultúra központjává kívánták tenni (4 pólusú város a jövőben). Egy olyan település víziója fogalmazódott meg, mely napjainkra közel meg is valósult és Sanghaj mára a legnagyobb gazdasági és kereskedelmi központ a Csendes óceán nyugati partján.
Ezt követően az újabb fényes korszak, a város legújabb virágzása 1991-ben kezdődött meg, melynek legerősebb mozgatórugója a település belső gazdasági magja, Pudong felhőkarcolói kiépítésének megkezdése volt. 1999-re a város azon kívül, hogy fontos kulturális és történelmi központ, Kína meghatározó hajózási és gazdasági központja lett. A város fokozatosan vált fontos nemzetközi szereplővé és hatalmas metropolisszá a szocialista modernizmus irányelveit követve. Ebben az időszakban folytatódott a belső város átalakítása és fejlesztése, és további szatellit városok kiépítése. A „korszak” a 2010-es Sanghaj Világkiállítás rendezésével „ért véget!”! „Jobb város, jobb élet” (Better City, Better Life) mottóval zajlott az átalakulás, aminek mondanivalóját érdemes jobban megvizsgálni.
A 2010-ben megrendezett Világkiállítás egy soron említhető a 2008-as pekingi olimpiai játékokkal, mely Kína gazdasági fejlődésének az egyik meghatározó propaganda eseménye volt. Olyan hatalmas fejlesztéseknek egy közbenső állomása, mely büszkén mutatja Kína gazdagságát és elsöprő lendületét. A Világkiállítások történetében ez volt az első expo, mely témájának a városokat választotta (és hogy mennyit változott a Világ 5 év alatt, arra jó példa lehet az idei expo témaválasztása, mely már a rurális értékekre hívja fel a figyelmet. Milánó mottója: A föld táplálása, energiát az életnek! - Feeding the Planet, Energy for life!). Az expo témája arra a tényre fókuszált, hogy a Föld lakosságának egyre nagyobb része tudatosan választja otthonának és boldogulásának a városias környezetet, ezért ezek fejlesztése több figyelmet érdemel, hogy a jövő városai megfelelő keretek között tudjanak élhetően fejlődni! Most, 5 év múltán lehet értékelni, vagy éppen számon kérni az akkori nagyon magasztos gondolatokat, mely a városfejlesztési léptékeket ismerve középtávú fejlesztési időtartam, ami alatt sok minden megvalósulhat. De mik is voltak ezek a 2010-es expo gondolatok?Az expo fő mondanivalója gazdasági és szociális üzeneteket is tartalmazott. A gazdasági növekedést egyértelműen a városokkal párosította („economic prosperity in the city”). Ezzel párhuzamosan figyelmet szentelt a különböző kulturális értékek vegyítésére („blending of diverse culture int he city”) illetve „tervezetten” szeretett volna közösségeket létrehozni („remodelling of communities in the city”) mely ma már erőltetettnek vagy talán túlságosan is programozottnak tűnik.
Az expo megpróbálta megválaszolni azt a kérdéspárt, hogy mennyire életképes terv a városokat jobbá tétele, vagy fordítva, milyen város képes az életet jobbá tenni. Fontos üzenete volt, hogy a város az embertől függ: az ember maga a város lelke (Expo Sanghaj 2010). A városnak törekednie kell arra, hogy a „sejtek”, az emberek csoportjai minél nagyobb számban kialakulhassanak és emellett különbözőek is legyenek, hogy az eltérő kultúrák pezsgő életet teremtsenek a városokban.
Mint láthatjuk, az expo legfontosabb gondolatai a várossal és annak felhasználóival, az emberrel foglalkoztak.
Ez a megállapítás nagyon is helyén való, mivel a város, és főleg közös tereinek használata szoros kapcsolatban állnak a kultúrával és a társadalommal. De hogyan változik meg a közös terek használata, ha az addig ott lakók eltűnnek és helyükön teljesen más életközösségek alakulnak ki (dzsentrifikció)? Milyen volt a város közösségi tereinek az élete és milyen lesz?
A közösségi terek változását, illetve mai használatát az utcák, a terek, a parkok (kertek) és a vízparti felületek csoportosításában vettem górcső alá, a napjaink talán legjobban fejlődő városában, Sanghajban eltöltött két hónapos munkám és kutatásom során. A vizsgálat kitér az adott közösségi terek régi beépítésű területeire, illetve az újépítésű településszövetekre. A leírásban elsősorban a tapasztalataimat kívánom megosztani, kiegészítve ezeket településtervezők és kutatók tanulmányaival és publikációival.
Utcák
Sanghaj városának közösségi felületeit tanulmányozva megállapítható, hogy ezek legaktívabb részei egyértelműen az utcák. A tradicionális utcahasználat Kínában élettel teli és intenzív. A térfalak nyitottsága és vonzása lüktető életet generál. A jellemzően földszinten üzletelő - emeleten lakó helyiek gyakran egyetlen bevételi forrásaként az épületek földszinti alapterületét maximálisan kihasználják. Az utca, amit általában mozgásra szerveződő településszerkezeti elemként definiálunk, megállásra, nézelődésre, kellemes városi létre csábítja a gyalogosokat. Igaz, néha ez párosul némi szaggal, szeméttel vagy éppen nyugtalanító zajjal, de mégis emberléptékű térben, barátságos, környezetben, a nyugati embernek kimondottan attrakciódús élményekkel gazdagon. Az utcák jellemzően gyalogos és autósforgalmat is kiszolgálnak, legtöbbször szétválasztás nélkül. Az emberléptékű utcahasználatot legtöbbször a gyalogososok és az autósok (vagy motorosok, biciklisek) találkozásai teszik csak kellemetlenné, de valahogy Kínában a közlekedési eszközök használata előnyt élvez, így a gyalogosnak marad a megállás.
Ennek ellenére az utca, mint közösségi felület, használati lehetőségeit tekintve nem ismer lehetetlent. Az állandóan vándorló utcai árusok vagy éppen a földszinteken, az épületből tákolmányként kilógó „üzleteken” át gyakori az utcán való teregetés, vagy akár fogmosás. Az utca egyik pillanatról a másikra válik szemétteleppé vagy éppen frissen tisztított köztérré. A tradicionális utca gyakran, mint egy piac funkcionál, illetve igaz rá az, hogy a szűk belső tereknek a meghosszabbított közös tere, ahol bizonyos keretek között, de számos aktivitás elképzelhető.
Az utcák speciális esete a forgalom elöl elzárt gyalogosutca. A „bevásárló utcák” szinte mindig teljesen megtelnek emberekkel, ezzel hatalmas gazdasági potenciált adva az itt kialakított üzleteknek. Szinte nincs olyan épület, ahol ne kígyóznának sorok a bejáratoknál, vagy éppen a homlokzatok csupaszok lennének. Nincs felület, ami ne próbálná meg vásárlásra buzdítani a gyalogosokat.
Sanghaj főutcája a Nanjing road (gyakran Ázsia főutcájának is nevezik), térfala a tradicionális európai építészet arcát hordozza, azonban falai mögött különböző méretű bevásárlóközpontok csalják ide a vásárlók tömegét. Ez a hangulat gyorsan oldódik az utcára becsatlakozó kisebb sikátorokban illetve lakóterületeken.
A főutca városépítészetileg hangsúlyos elem. Érdekesség hogy kialakításában az autós forgalmi szétválasztás elvei érződnek. Az utca keresztmetszetének közepén egy hosszanti pihenő illetve fa sáv választja el a hömpölygő tömeget az utca egyik illetve másik oldalán, mintha egy gyalogos „autópálya” lenne. Az érzést tovább erősíti a gyalogosok számára használatos közúti jelzőlámpa mérete, mely általában autókat irányít, de hát ez érthető is, hisz ennyi ember számára megfelelő méretű jelzőberendezések szükségesek.
A városszerkezetileg „kisebb” szerepű lilongok (hosszanti sorházas lakóépületek és köztes terei) belső kis sikátorai a nagyvárosias nyüzsgéssel szemben a város bármely pontján hirtelen elbújást és védelmet adnak. A halmazszerűen kiépített lakóházak, melyek a XIX század második felében illetve az 1930-as évekig épültek nagy számban, a dél-kínai lakóépítészet és a nyugat-európai sorházas beépítések keveredéséből jöttek létre. A lilong a belső, hosszanti, szinte sikátorszerű kis utcácskákról kapta az elnevezését. Az itt kialakult „belső” utcák markáns szerepet játszottak és játszanak ma is a helyi közösségek szervezésében. Ezek a terek szolgálnak a nagy tömb „előszobájának”. A motor-, vagy éppen biciklitároló tér egyaránt alkalmas a helyiek kisebb összejövetelére vagy kártyázásra, de megfelelő akár a krumpli pucolására is, miközben a szomszéd esetleg éppen a frissen mosott ruhát teríti ki a ház elé vagy éppen az ablakba. A telepszerű beépítés, mint egy kis falu működik, nem város a városban, hanem falu a városban (angol megfelelője „city village”). Sanghaj fokozatos átalakulása ezeknek az egyedi és erős szomszédsági területeknek az eltűnését okozhatják. A kisvárosias, egy vagy kétszintes házakból álló halmazos beépítésű tömböket folyamatosan bontják le, hogy helyükre új épületeket építhessenek. Ezek az új építészeti formációk, egy-két kivételtől eltekintve közösségi terekben nem bővelkednek, így a ma még meglévő „intimebb” terek mennyisége folyamatosan csökken.
A belső halmazos beépítésű tömbök, attól kezdve, hogy a közszámára is elérhetővé válnak, rendkívül népszerűek lesznek. A XinTiandi névre hallgató, “Sanghaj régi utcája” néven ismert terület a század eleji város hangulatát idézi modern környezetben, ahol egyszerre megfér a múlt kisvárosias beépítése, téglahomlokzatú architektúrája, kiegészülve kortárs, magas esztétikájú belső terekkel. A helyi fiatalok és a külföldiek körében is az egyik legfelkapottabb sétálóutcán impozáns boltok, galériák, éttermek, szórakozóhelyek találhatók.
Az előbbihez hasonló a Tienzifang Sanghaj francia koncessziós területén található terület, egyfajta művészpiac. Egy kis „piac”, ahol a régi lakóházakból egységes elvek szerint vált egy kisvárosi sikátoros bevásárló terület kellemes atmoszférával, szűk légtéraránnyal és emberközeli hangulattal.
Terek
A települési szövetben fontos funkcionális szereppel bírnak a terek, melyek talán az adott társadalmak berendezkedésének és életének egyik legfontosabb építészeti lenyomatai. Kínában napjainkban a terek kiszélesedett utcák terei, vagy útelágazások nagyobb felületei. Elvétve, jellemzően propaganda céllal épültek ki nagyobb szabályos vagy közel szabályos alaktani terek.
Sanghai központja, a People’s Square (Nép tere) a belvárosban található 14 hektárnyi tér, a város legfontosabb köztere. A tér (vagy inkább park) súlypontjában áll az új városháza, míg vele szemben délen a Sanghaj Múzeum található. A városháza szomszédságában olyan jelentős középületek találhatóak, mint a Nagyszínház nyugaton, illetve a Várostervezési Kiállítás keleten, mely a város hatalmas 3 dimenziós makettjét mutatja be. A tér felszínét növényzet, virágok, vízfelületek, szobrok, lámpák és sziklakertek díszítik. A tér, mely valójában egy nagyobb park, Sanghaj politikai és kulturális központja, de városszerkezeti pozíciója és látványosságai miatt az egyik fő attrakció is.
A mai Sanghaj történelmi belső területeinek terei a francia koncesszió időszaka révén az eklektikus - neobarokk térhasználat elvei alapján alakultak ki. Gyakran csak egy-egy épület előtereiként jöttek létre, valós funkció nélkül.
Az új beépítésű tömbök és épületek környezetében a terek nagyon nehezen értelmezhetőek. A „modern” jegyében született közterek valójában nem tekinthetőek valós városépítészeti tereknek (Tóth Z. 2001). Az új beépítések, a térfalak fárasztóan nagy távolságai, vagy az épületek közötti légtérarány következtében a tereket elnyomják, érzékelhetetlenné teszik.
Parkok - kertek
A városszövetben a zöldfelületek aránya rendkívül változatos. A régi beépítésű területeken a megörökölt kertek (pl: Yuyuan kert) és parkok (pl: People’s square, Fuxing park) aránya kielégítő. A régi francia koncessziós területek utcafásításai kellemes mikroklímát teremtenek. A fallal körülvett tradicionális kínai kertek még ma is képesek a város belső magjában hirtelen egy teljesen új élményt nyújtani. A házak, pavilonok belső terét kiszélesítő külső terek lehetőséget nyújtanak a szemlélődésre, a külvilágtól való elzárkózásra. A kínai kert romantikus táját kis dombok, sziklák, növényzet és vízfelületek megnyugtató harmóniája, és kisebb, pavilonszerű épületek összessége teszi a pihenés teréül, és lehetőséget ad a városi nyüzsgés elöli elbújásra.
A kínai kert mindig is fontos szereppel bírt a kínai kultúrában. A történelem során mindig is a társadalom vezetőinek illetve művészeinek fontos helyéül szolgált. A kertek a családi és a társadalmi élet egyik fő helyszínét jelentik. Napjainkra ez már ugyan megváltozott, hiszen ezek a kertek mindenki számára menedéket” nyújtanak a városi „brutalizmus” ellen, értékük felbecsülhetetlen, és környezetükben éppen ezért a települési szövet sokkal értékesebbé válik.
Az új építésű területeken ezzel szemben a zöldfelületek aránya a minimálisan előírt értékre korlátozódik. Kertek vagy parkok kialakítása nem jellemző, ez alól egyetlen egy nagyobb kivétel a Pudongi városrész City parkja.
Vízpart
A legjelentősebb közterületi és zöldfelületi fejlesztések a folyók mentén történtek. Az elmúlt évszázadokban a kereskedelem és az ipar által „elhasznált” területek egyre nagyobb részét adják vissza a természetnek és a helyi lakosoknak. Sanghaj legnagyobb és legfontosabb közösségi fejlesztései a Szucsu és a Huangpu folyó mentén zajlanak, utóbbi mentén található a 2010-es expo területe a folyó északi és déli oldalán egyaránt.
A Huangpu folyó északi partjának rehabilitációja közel 13,3 km hosszú vízparti területet foglal magában. A folyó mindkét partját érintő beavatkozás 28,1 km2-nyi területen újítja meg a folyó és város kapcsolatát, ezzel értékes külső tereket adva a város lakosságának. A Huangpu és a Jangtze folyó találkozásánál egy petrolkémiai üzem kerül kialakításra egy nagyobb összefüggő ökológiai területtel. A terület többi része az innovatív zöld ipar több szereplőjének a központja lesz, fejlesztve a terület ökológiáját és modern ipari szolgáltatásokat nyújtva.
A folyó menti területek középső, belvárosi rehabilitációja a fejlesztés központi eleme. A Lupu-hídtól a Wuzhou Avenue-Xiangyin útig terjed, mely 19,4 km hosszú területet ölel fel, és 22,6 km2-nyi területen újítja meg a város partszakaszát. A fejlesztési tervek a „Vízpartot Mindenkinek” elve mentén valósulnak meg. Ennek keretén belül heterogén természeti és ökológiai folyosót hoznak létre a part mindkét oldalán, megnyitva a folyóparti felületeket közösségi programoknak, szabadidős tevékenységeknek és a turisták előtt. A területet markáns épületekkel kívánják szegélyezni, összesen 20 egységre felosztva, a keleti oldalon a Pudong mentén, a nyugati oldalon a Puxi városrész mentén, fejlesztve a folyó mindkét partját.
A folyó jelentősége Sanghaj számára gazdasági és stratégiai szempontból is meghatározó. Az alsó szakaszán átlagosan 400 méter széles és 9 méter mély folyó tengeri hajók számára is jó kikötési lehetőséget biztosít, így döntő szerepet játszott a település elsődleges létrejöttében, majd a külföldi telepek létrehozásában és végül Sanghaj világvárossá fejlődésében egyaránt.
Urbánus farmok
A tudatosan generált városi élettel szemben több helyen találkoztunk a „városi ruralitással.” A túlkínálatban, az egymás után épülő bevásárlóközpontok kialakítása és mondanivalója újra közelebb hozza az embereket a természethez (és a vidékhez). Olyan új kereskedelmi gócok épülnek, melyek térszervezése jobban hasonlít a korábbi beépítésekhez, a történelmi formákhoz. Nagy épületfelületek létrehozása helyett kisebb közök által határolt épületcsoportokat terveznek, melyek ugyan a földfelszín alatt össze vannak kötve, azonban a felszínen fél hangulatos közöket, sikátorokat alakítanak ki széttagolt telepítésükkel. Ideális magasságukkal együtt igazi kisvárosias hangulatot keltenek.
Az erős urbánus tájkép másik oldása a bevásárlóközpontok fedett belső „magántereinek” kapcsolódása a természethez. A természettől elszakadtan élő városi embert a belső terekben szolgálják ki a természet látványával, létrehozva egy kettős érzést, egy újfajta „városi vidéket”, élő vagy élettelen zöld környezetet az épületek belső, védett tereiben.
Száguldó város
A változások leginkább a közösségi terek életének szűkülésével járnak. A zajos, „szagos”, állandóan „beszélő” utcák és terek markánsan átalakulnak. A tömbök növekvő átépülése egyre több területet hódít meg, mígnem a város jelentős része szépen lassan átépül és elveszíti régi, hangulatos, kisléptékű területeinek zömét. A meglévő lilongok, a régi beépítési formák eltűnnek. A fejlesztésekkel létrejövő új térfalak nem követik az emberléptékű kínai építészeti hagyományokat. A térfalak megnőnek és zártabbak lesznek. A létrejövő új közterek legtöbbször szépek, szemet gyönyörködtetőek, azonban hagyományos értelemben tekintve nem tekinthetőek valós tereknek, használatuk éppen ezért ritka és gyakran nehézkes. Lüktetésük megváltozik, egyre inkább elveszítik emberi léptéküket.
A városfejlesztési elképzelések 2021-re Sanghajt 4 központra osztják, névlegesen: nemzetközi gazdasági központ, nemzetközi pénzügyi központ, nemzetközi hajózási központ és nemzetközi kereskedelmi központ.
Hogy ez a cél teljesüljön, a város még komoly fejlesztések elé néz, azonban nagy kérdés, hogy ezek a további fejlesztések Sanghaj épített környezetét milyen irányba viszik tovább. Nem mindegy ez az irány, mert Sanghaj a XXI. századi városépítészet egyik meghatározó városa lesz, s ezzel valószínűleg mintául szolgál a hasonló céllal épülő és fejlődő városok számára.
Gyergyák János dla
egyetemi adjunktus
PTE PMMIK
Urbanisztika Tanszék
Felhasznált szakirodalom
Sun, Ping ed. (1999): The history of Sanghaj urban planning . Sanghaj: Sanghaj Academy of Social Science Press.
Sha, Y., Wu, J., Ji, Y., Chan, S.L.T., Lim, W.Q.(2014): Sanghaj Urbanism at the Medium Scale. Berlin:Springer
Mark Y. Wang,Pookong Kee,Jia Gao ed. (2014): Transforming Chinese Cities. New York:Routledge
Jan Gehl (2014): Cities for people. Island Press, Terc Kft., Budapest
Rochus Urban Hinkel ed. (2011): Urban Interior. Melbourne, ISBN 978-3-88778-351-8
Meggyesi Tamás (2004): A külső tér. Műegyetem Kiadó, Budapest
Tóth Zoltán (2004): Települési Ismeretek, Ponte Press Kiadó, Pécs
Kutatási téma címe:
ÉPÍTETT KÖRNYEZETI ELEMEK SZEREPE a KÖZÖSSÉGEK FORMÁLÁSÁBAN - KÖZÖSSÉGI TEREK ÉPÍTÉSZETE
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
