Programok

KÖZ/TÉR/KÉP - a közösségi élet lenyomatai

2014.05.13. 08:15

Újbuda Önkormányzata szeretettel várja a felújított B32 Galéria átadó ünnepségére és nyitó kiállítására 2014. május 13-án, kedden 17.00 órakor.

Az Újbuda Kulturális Városközpont program egyik kiemelt fejlesztése, a B32 Galéria május 13-án, kedden, délután 17 órakor ismét megnyitja kapuit.
Az ünnepségen Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere adja át a kerület új kulturális terét.

Ezt követően Bosznai Tibor, a Hadik Kávéház és a Szatyor Bár és Galéria művészeti vezetője mutatja be a KÖZ/TÉR/KÉP - a közösségi élet lenyomatai című nyitó kiállítást.

A kerület sokszínű és pezsgő művészeti életét felvillantó tárlat a Kulturális Tizenegy Egyesület szervezésében valósul meg.
A tematikus kiállítás 17 kiállító több mint 30 művét vonultatja fel együttműködésben a kerület alkotócsoportjaival, galériáival, vendéglátóhelyeivel, valamint fiatal művészeivel.

KÖZ/TÉR/KÉP - a közösségi élet lenyomatai
A tárlat alkotói a tér hétköznapi szereplői, az általuk megteremtett képi világok izgalmas látképekben adnak visszajelzést érzésekről, benyomásokról, megfigyelésekről, tapasztalatokról.

Alkotásaik egy-egy élethelyzetre világítanak rá, történeteik akár a saját történeteink is lehetnének. Ezek a történetek ugyanis a közösségekhez való kötődésből rajzolódnak ki, így a képek a mindennapi élet lenyomataivá válnak.

A válogatásban az alkotók más-más formában járják körül a témát, miközben a képi felületek reflektálnak egymásra, a kiállítás sajátos ritmusát hozva létre. A kiállítótér mindeközben a „köz” terévé válik, az alkotásokban felvillanó útkeresések és felvetések válaszai azonban már bennünk rejlenek.

Delegáló intézmények:
Bor és Kézműves, Defo Design, Eleven Blokk Művészeti Alapítvány, Faur Zsófi Galéria, Godot Galéria, Gross Arnold Galéria, Hadik Kávéház, Moha Kávézó és Kultúrtér, Szatyor Bár és Galéria, Tranzit Art Café

Kiállítók:
Barabás Zsófi, Bukta Imre, Gross Arnold, Hámori Anett, Horváth Judit, Ivánka Beton Design, Jahangir Matboo, Kalácska Gábor, Konok Tamás, Kudász Gábor Arion, Maróti Dénes, Máté Attila, Mátyási Péter, Nagy Benjamin, Parlag István, Sárdi Krisztina, Tóth Balázs

Kurátor: Kormos Mercedes

A KÖZ/TÉR/KÉP - a közösségi élet lenyomatai című kiállítás az ünnepélyes megnyitót követően ingyenesen megtekinthető.