Kurátor: Somogyi Krisztina
Mi az, hogy KÖZÉP?
A hetven éve alapított Középülettervezési Tanszékre így utalnak az egyetemisták, az építészek ezen a néven emlegetik a magyar építészoktatás meghatározó műhelyét. A KÖZÉP ugyanakkor egy olyan egyensúlyi helyzet keresése is, amely párbeszédet teremthet építész és megbízója, készítője, használója között, illetve attitűd is, amely a művészi, mérnöki és társadalmi szándékok között arányosságra törekszik.
„Hogy mi a középület és mi nem az, pontosan nem határozható meg.” – olvasható a 12 évvel ezelőtt megjelent Középületek című vaskos tankönyv előszavában. Ez az állítás nem bizonytalanságból ered, hanem az értelmezhetőség sokféleségéből, a középületekről való gondolkodás nyitottságából és a világ, így az épített környezet állandó változásából következik. A KÖZÉP kiállítás alapvetése, hogy a középületek fogalmát a közös használat, közös emlékezet, közös identitás és közös építés felől értelmezi. A hangsúlyt arra a viszonyra teszi, ami az ember és az épített környezet között kialakul, így jelezve, hogy az építészet komplex módon szolgálja az életet, ezért közügy.
A BME Középülettervezési Tanszékéknek hetven éves fennállását tehát elsődlegesen nem történeti irányból, hanem a jelen felől, tematikusan közelítjük meg, és nem csak a szakmához szólóan kívánunk az építészettel foglalkozni. A kiállításon a tanszéken tanító építészek által tervezett, a 2000-es évek után elkészült harminc alkotás ad képet arról, hogy mit és hogyan gondolunk az építészet közösségi szerepéről.
A kiállítás egyben közösségi platform is. Arra invitál, hogy a középülettel kapcsolatos párbeszéd az egyetem falain kívül is folytatódjon, a legfiatalabb építészgeneráció is kirakja saját rajzait, illetve a hónap során közvetlen közelségben beszélgethessünk az építészetről a tervezezőkkel. Várjuk a látogatók képeit (fotó, rajz) kedvenc hazai középületükről max A5 méretben, hogy a kiállítás falára felkerülve véleményük láthatóvá váljon, a pábeszéd a középületekről elmélyülhessen.
Az évforduló kapcsán keressük a kapcsolatot az elmúlt évtizedekben a tanszéken végzett építészekkel: nagy mesterekkel és kevéssé ismert építészekkel egyaránt. Az ALUMNI gyűjtése elindult! A kiállításon és a szeptemberben induló új online felületen várjuk mindazok jelentkezését, regisztrációját, akik a tanszéken védték meg diplomájukat.
Kiállítók, előadók és beszélgetőtársak: Balázs Mihály, Cságoly Ferenc, Fejérdy Péter, Karácsony Tamás, Kaszás Károly, Klobusovszki Péter, Kemes Balázs, Major György, Marosi Bálint, Radványi György, Schrammel Zoltán, Sugár Péter, Szabó Levente, Vannay Miklós.
A kiállításmegnyitó dátuma: szeptember 23. 17 óra
A kiállítást megnyitja: Józsa János rektor, BME; Mácsai Pál színművész
A vendégeket köszönti: Szegő György igazgató, Műcsarnok; Balázs Mihály tanszékvezető; Somogyi Krisztina kurátor
Információ: http://www.kozep.bme.hu és https://www.facebook.com/kozep.bme/