Közösségi élet a Nagysziklán
”Budapest főtere- milyen lesz, kinek épül?” Tudósítás a Városházi beszélgetések január 16-ai szeánszának embert próbáló három órájáról.
Hiába a sarokban álló Európa-zászló, az újjáélesztett Városházi beszélgetések január 16-ai összejövetelén nem érezhette úgy az ember, hogy Európában ül. Úgy értve, hogy Európa bizonyos értelmezések szerint komoly hely, ahol van perspektíva, van pozitív értékrend, van tétje a dolgoknak, profizmus van, előrelátás és felelősség, együttműködés, értelmes cselekvés és termékeny vita. Ezeket mind nem sikerült megidézni a Városháza Nagytermében, ahol a Városháza Fórum projekt került terítékre.
A markáns vízió és meggyőző fejlesztési koncepció, illetve stratégia nélkül vegetáló főváros hivatalos „szívében”, a sokszorosan hitelét vesztett városvezetés oroszlánbarlangjában beszélgetni a Belváros küszöbön álló felvirágoztatásáról, az minimum időpocsékolás.
Főleg, ha a felszólalások olyan kevés konkrétumot tartalmaznak, mint ezen a délutánon. Túlnyomórészt egy közepesre sikerült TDK szintjének megfelelő prezentációkat kapott a közönség: trivialitások, semmitmondó általánosságok, közhelygyűjtemény az élhető városról, körülbelül ez a három óra mérlege. A beszélgetést Budapest főtere – milyen lesz, kinek épül? címmel hirdették meg, de a szabványos ködösítéstől eltekintve (remek lesz és nekünk épül) nem kaptunk választ a címben megfogalmazott kérdésekre.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes simogató baritonján, ékesszóló körmondatokban beszélt mellé: a bürokrácia háttérbe szorítását, Budapest sokszínű kultúráját és ennek köztérigényét emlegette, „rendkívül magas minőségű építészetet” ígért a Belváros felpezsdítése kapcsán, és természetesen méltatta a városvezetés érdemeit is, majd átadta a szót a szakembereknek.
Beleznay Éva főépítész a Kiskörúton belüli terület illetve külön a Városháza-tömb megcsinálásáról beszélt. Utóbbiról annyi tudható, hogy a Budapest szíve ötletpályázat tanulságait felhasználva január végén nemzetközi tervpályázatot írnak ki rá. Ami a nagyobb léptékű munkarészt illeti, az három részre tagolódik, úgymint (1) maga a Kiskörút és a József Attila utca a rájuk fűződő terekkel, négyes metróval, Városháza Fórummal, aztán (2) a Szabadság tértől a Kálvin térig nyúló „új főutca” és (3) a pesti Duna-korzó a „hídfő-terekkel”. Ebben a rendszerben külön operatív egységet képez a Kossuth Lajos utca ráncba szedése, az elhangzottak alapján ezt inkább forgalomtechnikai problémának tekintik az illetékesek.
A Városháza Fórum „programcsomagot” a főépítész olyan fejlesztésként jellemezte, ahol nem a profit a fő cél, hanem a „funkciók szinergiája”, illetve a tényleges megvalósíthatóság. Ide huszonnégy órás működést, hivatalokat, irodákat, kulturális és üzleti funkciókat szánnak, és arra számítanak, hogy az egyensúlyi összetétel pozitív hatása kisugárzik a szomszédos városrészekre.
Eltekintve attól, hogy mindezt hallottuk már így vagy úgy, és hogy egy közberuházással szemben eleve alapkövetelmény lenne a profit-maximalizálás elvetése, az itt a legnagyobb probléma, hogy az elképzelések nem illeszkednek egy nagyobb léptékű koncepcióba, mert ilyen koncepció nincs és enélkül kérdéses a projekt értelme. Ami a finanszírozási kérdéseket illeti, természetesen az EU és a PPP jelenti a megoldást (varázsige-szerűen kell ismételgetni).
Néhány negatív és pozitív példát mutatott közterekre Kristin Faurest (Artemisia) tájépítész, felsorolásából nagyjából annyi derült ki, hogy például a kevesebb autó és a szélesebb járdák pozitív hatással vannak a városi terek élhetőségére.
S. Bitskey Kata (Ecorys) ismertette a beruházás előkészítésének és megalapozásának folyamatát, ez valószínűleg megfelelt a hasonló beruházások előkészítése és megalapozása során követendő protokollnak.
Egyedül Molnár László (FŐMTERV) közlekedéstervező felszólalása rugaszkodott el a tanulmányi-verseny-szerű ötölés-hatolástól, amikor világosan elmondta, hogy a Belváros közlekedési problémáinak megoldását két nagyon egyszerű kérdés köré lehet csoportosítani: az átmenő forgalom megszüntetése az egyik, a parkolás megoldása a másik. Meglehet, hogy a szakemberek számára ebben sem volt semmi új, de legalább konkrét számokkal támasztotta alá amúgy is konkrét mondandóját.
A Kossuth Lajos utcai áldatlan állapotok felszámolására a forgalom föld alá vitelének lehetőségét vetette fel, és nemzetközi példákkal illusztrálta, hogy megvalósítható a nem autómentes, de csökkentett, csillapított, szabályozott forgalmú város, ahol az „elérhetőség” nem megy a „levegőhöz jutás” rovására.
Saját bevallása szerint nem készült előadással Baross Pál (ING Ingatlan), talán ezért is volt nehezen követhető, amit mondott. Szavaiból az mindenesetre kiderült, hogy szerinte itt ugyanaz a kulcskérdés, mint a néhai Kormányzati Negyednél, ahol a terület feltárása jóval drágább lett volna, mint amennyi anyagi haszon az „egydimenziós” hasznosításból várható volt. Szerinte ugyanakkor kedvezően befolyásolná ezt a mérleget lakásfunkciók bevonása a projektbe.
Az előadásokat a közönséggel folytatott párbeszéd követte, a főpolgármester-helyettes nélkül. Az adott kontextusban furcsán festett Orosz Csaba (BME Közlekedésmérnöki Kar, Út- és vasútépítési tanszék) álláspontja, tudniillik a motorizált idegenforgalmat vette védelmébe, olyan rétegre utalva, amelynek drága az ideje, de a buszos városnézés hatására esetleg visszajön később üzletelni. Hozzászólásában azt mondta, „nem az a város, hogy gyaloglunk”.
Felhívta a figyelmet a beavatkozások megfelelő előkészítésének fontosságára, ami szerinte azt is jelenti, hogy első körben több lehetséges változatot futtatnak párhuzamosan.
Egyedül Éva M. Amichay két hozzászólása képviselte a lényeges pontokat érintő, érdemi vitát, bár nem akadt ellenfele. Nehéz volt nem egyetérteni vele, amikor azt mondta, hogy itt ötven éves koncepciók mentén zajlik a városfejlesztés, amit az is elárul, hogy a kivetítőn az önellentmondást jelentő „metropolisz főtere” kifejezés olvasható. Mint mondta, szégyelli magát, hogy „ezen izmozunk”, és „ezen a szűk körön belül mozgunk”, holott a város egésze sokkal súlyosabb, alapvető működési problémákkal küzd, úgymint a külső területek leszakadása stb.
Szerinte nem kell a Városháza mögötti területen építeni, elég lenne megnyitni a közönség előtt „az úrelvtársak” jelenlegi parkolóját is, és megoldani a terület infrastrukturális problémáit. Úgy vélte, hogy a városlakók elutasító álláspontja ennek a területnek a beépítésével kapcsolatban túlmutat a konkrét témán. Az itt megfogalmazott „nem” az Expóval kezdődő – folyamatos, következmények nélküli – kudarc-sorozatnak is szól, a közpénz eltékozlásának, és a polgárok következetes kihagyásának a városukat illető döntésekből.
Nem könnyű eldönteni, mi volt és kinek szólt a Városházi beszélgetések január 16-án. Nem volt sem lakossági fórum, sem szakmai vita, sem sajtótájékoztató. Kizárásos alapon tehát kurkászással lehetett dolgunk, a magyar közélet elterjedt műfajával. És a jelenlévők közötti társadalmi kötelékek ápolása mindig megér egy ilyen agytöppesztő szerda délutánt.
szöveg: Török Tamás; kép: Mészáros Judit és Török Tamás
