Programok

Központi Értékek - Közös Örökségünk a Közép-Európai Kortárs Designban

2016.09.23. 07:31

Idén ünnepeljük a Visegrádi Együttműködés létrejöttének 25. évfordulóját, s idén kezdte meg működését a Visegrádi Szabadalmi Intézet is. A kerek évforduló az együttműködés erősítésének újabb lehetőségeit kínálja számos területen, így a design vetületében is. Így 2016-ban nem egy, hanem három országot lát vendégül a Design Hét Budapest: Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát.

Közös örökség és számtalan azonosság jellemzi a Visegrádi Együttműködés országait – design tekintetében is. Hasonlóak a globális piacon helyüket egyre inkább megtaláló négy Visegrádi Ország adottságai, célkitűzései, ahogy hasonlóak az inspirációs források a designerek számára, s egybevágnak a designvállalkozások kihívásai és lehetőségei is. E szellemiség jegyében 2016-ban Központi értékek – Közös örökségünk a közép-európai kortárs designban című kiállítás keretében mutatjuk be a négy ország kortárs desinereinek alkotásait. A tárlat négy fő téma köré szervezi a közös, közép-európai örökségünkből építkező, kortárs designtermékeket – egy ugyancsak közös, sikeres és designtudatos jövő reményében.

A kiállítást sokrétű szakmai programsorozat egészíti ki. Az elmúlt Design Hetek során rendkívül népszerű, és idén nemzetközi léptékűvé vált InvestPlacc – keress és találj befektetőt! rendezvény elsősorban befektetői oldalról közelíti meg a szellemi tulajdon kérdését a Visegrádi Országok tükrében, emellett sor kerül egy nemzetközi szakmai konferenciára is, mely a négy ország designereinek, piaci szereplőinek együttgondolkodása, előadásai és kötetlen networking eseménye keretében biztosít lehetőséget az együttműködés minél szervesebb kreatívipari kiterjesztésére.

A kiállítás a Központi értékek – közös örökségünk a közép-európai kortárs designban projekt része, mely az International Visegrad Fund támogatásával jött létre.

a kiállítás megtekinthető: szeptember 24. - november 20., 10-18 óra
helyszín: Iparművészeti Múzeum (1091, Budapest, Üllői út 33-37.)

kurátor: Osvárt Judit
szakértő: dr. Szalai András
installáció: Studio Nomad
grafika: de_form
projektmenedzsment: Szerencsés Rita, Tornyánszki Éva

 

támogatók: Trilak, Balassi Intézet Prága, Balassi Intézet Varsó, Slovak Design Center