Épületek/Irodaépület

Kreativitást serkentő terek

2018.02.01. 16:00

A motiváló, kreatív munkakörnyezet köztudottan jó hatással van az egyénre, inspiratív módon hat a teljesítményre, ezért manapság egyre több iroda alakít ki kikapcsolódásra alkalmas teret. A Digit Pictures kreatív magyar vállalat is így tett: irodájukat Ercsényi Katalin belsőépítész és csapata (Pivot 270) álmodták meg.

A Digic Pictures iroda munkatársainak ösztönző és kreativitást serkentő terekre van szüksége, ezért az alagsorban már korábban kialakításra került konditerem, masszázs és coach szobák mellett, egy játékterem megálmodásával bízták meg a Pivot270 stúdiót. E kreatív tér kialakításánál fontos szerepet játszott, hogy a különböző igényű munkatársak egy téren belül tudjanak együtt kikapcsolódni. Ezért a különböző funkciójú terek nem falakkal, hanem különböző színekkel, burkolatokkal, világítással és egyéb vizuális elemekkel vannak elkülönítve egymástól.



A közös egyeztetések során kiderült, hogy az ott dolgozók közül sokan zenélnek, és ezt szívesen tennék együtt is, ezért a színpad kialakítása kezdettől a koncepció része volt. Sikerét az azóta odaköltöztetett komoly hangtechnika és hangszerállomány is mutatja. A darts eredményeit a krétafalon vezethetik a játékosok, a tábla körüli műfű pedig dekorációs funkciója mellett a falat is védi a kósza hegyek okozta sérülésektől. A sárga sarokban a könyvek szerelmesei olvadhatnak a képzelet világába, míg a zöldben a természetbarátok pihenhetnek beszélgetve valódi fák között tuskón vagy kényelmes fotelben üldögélve a mulcsos talajon. Az ablakoktól távolabb eső, nagyon komolyan felszerelt konzol sarok jellemzően a társas kikapcsolódás színtere, a rendkívül kedvelt hintafészek pedig a begubózó, szeparált pihenést szolgálja.




Az elmaradhatatlan csocsó mögötti falat a nagy csapat közös képei borítják. A játéktér sikerét a visszajelzések mellett leginkább kihasználtsága és látogatottsága mutatja, melyek alapján abszolút telitalálat lett.  A nagyon jól sikerült tervezés és kivitelezés után a Digic a recepció megújulásával is a Pivot 270 Kft.-t bízta meg. Ez teljesen más jellegű feladat volt: itt a professzionális, világ élvonalában lévő cégnek kellett olyan megérkező teret tervezni, mely a beléptető kapuk nélkül is megállításra késztet, és jól elkülöníti a recepciót a mögötte található konyhától, irodáktól és közlekedőtől.




Az épületszerkezeti adottságokat megtartva az arculatot tükröző, WOW hatású fogadó térben nagyon szorosan kellett ötvözni a designt a funkcióval. Ennek jegyében a látványt meghatározó, szalagos kapu elemben futó világító sávok adják a tér általános- és vészvilágítását is, a szoborszerű, egyedi recepciós pult minden szükséges funkciót magába ölel, a hátfal pedig - teljesen rejtetten - zárható tárolószekrényeknek is helyet ad.

Pivot270