Axel Schultes és Charlotte Frank - a délkelet-berlini Baumschulenweg-re kiírt krematórium-pályázat nyertesei - olyan megoldást találtak a nyugati kultúrában történelmi háttérrel nem rendelkezõ "halottégetés" rituáléjára, amely nem a hallálal és búcsúzással kapcsolatos szentimentalizmusra, hanem a nagyfokú érzékenységre teszi a hangsúlyt.
Az eredetileg a 19. században kialakított temetõben a tervezôk új axist hoztak létre, amely az érkezõt ráirányítja a szimmetrikus, egyszerûségében is méltóságteljes épület keskeny, magas bejáratára.
Koncepciójuk fókuszában egy "égigérõ", a födémet átszakító nyersbeton oszlop-fákkal szabálytalanul teleültetett absztrakt liget áll, amely a mennyei fényt a zárt, teremszerû térbe irányítja. A gyászolók e térben várakoznak a ceremónia elõtt és után, itt beszélgethetnek vagy magukra maradhatnak - a tér lehetõséget ad arra, hogy mindenki a maga módján búcsúzhasson. E tér közepén egy szabályos kör alakú, nyugodt felszínû, a széleken túlfolyó vízû kis medence van, a családi generációkra utaló úszó tojással a közepén. Az épületnek talán ez az egyetlen szentimentalizmusra hajló eleme. A ligetbõl nyíló, a temetõre és a bejárathoz vezetõ axisra nézõ kápolnák már magára a ceremóniára koncentrálnak: minden nyugodt, rendezett, szabályos. Az üvegfalon automatikus vezérlésû zsalurendszer szûri meg a kintrõl bejutó fényt.
A krematórium technikailag is átgondolt: több száz halott búcsúztatását képes ellátni - ennek ellenére az építészek elérték, hogy mégis a liget, a barlang, a sír archetípusaira válaszoló gyengéd, érzékeny terek és az épület méltósága, emberiessége és nagyvonalúsága marad meg bennünk.
PF
Fotók: Bojti András, Hegedûs Péter