Kulturális tér a szlömön
a budapesti zöldfelületek és a szlömösödő területek átértelmezése és kulturális funkcióinak jelentősége a városrehabilitációban
a budapesti zöldfelületek és a szlömösödő területek átértelmezése és kulturális funkcióinak jelentősége a városrehabilitációban
Körülbelül az ezredfordulóra datálódik annak az új folyamatnak az elindulása Budapesten, amely a városi szabad tereket1, köztereket, volt rozsdaövezeteket2 és lecsúszott egzisztenciájú, szanálásra ítélt területeket ideiglenesnek induló, később viszont erőteljesen meggyökeresedő spontán kulturális térré, alternatív művelődési és szórakoztató központokká alakította. (A kezdemény még hazai viszonylatban sem új, hiszen a hazai "underground" mozgalmak hasonló koncepciókkal álltak elő egy másik fizikai tér meghódításával: a régi belvárosi pincehelyiségek elfoglalásával, de ilyen elementáris erővel nem jelent meg ennyiféle szubkultúra ekkora mértékben még soha ennek előtte az egyébként nem kifejezetten a kultúrára szabott és méretezett területeken.)
Budapesti átalakulási folyamat: a kulturális tér megsokszorozódása
Voltak kezdeti magjai az átalakulásnak (pl. Ráczkert, Zöld Pardon, Millenáris, Római Part, Hajógyári Sziget), amiből később egyre több oldalhajtás is kinőtt és gomba módra elkezdett szaporodni a "retro" a "divattá tett lepukkant" életérzések jegyében. Az áttörést azonban mégiscsak az alulról jött kezdeményezések kicsit bizonytalan önkormányzati (erkölcsi) támogatása jelentette az első Budapesti Plázs létrejöttével (amely a kritikák szerint "kicsit zöld, kicsit savanyú, de a mienk"), meg egy néhány hetes hétvégi próbálkozás a Lánchíd "visszafoglalására", városi élettérként való újraértelmezésére. Aztán az EU-csatlakozás jegyében már szinte természetes gegnek hatott a "zöld híd" a Szabadság-hídon, a lezárások és rendezvények az Andrássy úton stb. Meggyökeresedett a nyári hétvégéken a gépjármű nélküli kulturális élet a Lánchídon, kialakult az "ellenplázs" a Petőfi- és a Lágymányosi-híd közötti budai szakaszon, és sorolhatnánk még az egyre több eseményt. Jóval nagyobb a sétáló, a várost rekreációs célokra használó embertömeg, mint emberöltőnyi ideje bármikor. Jóval több a külföldi, hátizsákos fiatal a városban: akik talán a "posztkommunista blokk" egyik fővárosában keresni jöttek a "retro" romantikát, minthogy az EU csatlakozással egyben elnyertük a "biztonságos" címkét is eme óvatos duhajok alkotta "hordák" szemében, de az is lehet, hogy a számtalan program a szabad térben vonzza ide őket egyre nagyobb számban.
Lassan zajlik a rendszerváltás a vezetőségi - és párhuzamosan a lakossági - körökben is. Az emberek befogadják az új módit, sőt mi több, egyre többeknek tetszik ez az átalakulás. Megjelent az igény, és ez az első lépés a városi közösségi élet megreformálása felé. További érdekesség, hogy az önkormányzati támogatások elmaradása ellenére egyre több rendezvény tudja kitermelni a magántőke mozgósításával a helybiztosításhoz, fesztiválrendezéshez szükséges pénzkeretet, magyarul a vállalkozói réteg rámozdult az igényekre.
A civil szféra egy ilyen légkörben képessé vált egy autópálya méretű rakpartbővítési terv megakadályozására, és visszakozásra kényszerítette a technokratákat. A Millenáris területének részbeni beépítésére irányuló fejlesztői tervek óriási tiltakozási hullámokat vetnek, a kormányzat, az önkormányzat kénytelen keresni a befogadható megoldásokat. A városi zöldfelületek most új funkciókat nyernek, rajtuk új, és sokkal koncentráltabb terhelések jelennek meg: viszont e terhelések most nem a visszafordíthatatlan beépítés felé mutatnak, hanem a megújíthatóság felé, amelyre egyre nagyobb igény és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb tőke áll rendelkezésre. Mégpedig magántőke, amely a közterületi rekonstrukciót szeretne elérni.
Európai mozgalmak és előképek
Felmerül a jogos kérdés, hogy honnan, milyen szellemi áramlatokból eredeztethető ez a folyamat? Vannak-e ennek a fejlődésnek európai előképei. Alábbi oknyomozásom erről az oldalról próbálja eloszlatni a homályt.
Az ún. SQUAT mozgalomnak a 80-as évek végétől Nyugat-Európában nagyon jelentős irányzatai alakultak ki. A SQUAT tulajdonképpen illegális házfoglalást jelent, de ennél jóval többről van szó. Ezt az eszközt a művészi önkifejezésre olyan periférikus fiatal csoportok választják, amelyek művészetüknek helyet keresnek a nap alatt. Házfoglalásukkal nem csak az elhagyott, szanálásra ítélt házak és területek megújítását tűzik ki a zászlajukra, hanem egyben létrehoznak egy új kulturális teret, amelyet a saját igényeik szerint rendeznek be és használnak.
Brüsszelben, Berlinben és Oslóban már úgy-ahogy működik a város-átszervezésnek, megújulásnak ez az informális, társadalmi szubkultúrából fakadó oldala. Ott már létezik egy olyan, kölcsönös hasznosság elvén alapuló megállapodás, amikor a tulajdonos bizonytalan időre - amíg tőkéje, ötlete, módja nem nyílik az ingatlan kihasználására - szabadjára engedi a folyamatot. Ilyenkor létrejön egy szabad kulturális erő, egy friss és élő szellemi központ, alternatív színházakkal, kalózrádiókkal, mozival, médiaművészettel, koncertekkel és nem utolsó sorban: találkozásokkal (pl.: a brüsszeli Cinema Nova és társaik). Ahol pedig huzamosabb ideig fenn tud maradni egy ilyen sziget, az a környéken további lökést eredményez. Akár befektetői-kisvállalkozói szinten (gondolok itt újabb szórakozóhelyek és szolgáltatások, pl.: Internet-kávézó, lemezbolt nyitására), akár hasonló informális módon. De az egyébként leromlott környékek hangulatát, hírét, fizikai és mentális állapotát mindenképpen pozitívan befolyásolva (Jobbágy Bernadett: Foglaltházak Budapesten is?)
A korábbi írásomban (Városok metamorfózisa) már bővebben taglalt Londoni negyed, a Candem Lock is egy olyan hely, ahol például most zajlik ez a városi spontán átalakulás. Extravagáns hely, amilyen maga a londoni híres Soho lehetett egykoron. Azért múlt időben, mert a Soho-ról magam is olyan benyomásokat szereztem, ami inkább idézi bennem a dekadens "yuppie" hangulatot, ahol a londoni polgár betérhet egy-két pofa sörre a munka után kedvenc kocsmájába3, semmint az állandóan változó, izzó lázadást. A Soho transzformálódott. Egy divatos, látogatott, keresett, élhető negyeddé vált: ami mutatja ennek az alulról jött rehabilitációnak az óriási erejét. Kicsit olyan a kontraszt most a Candem Lock és a Soho között, mint Budapesten a "Nyócker" és a Ráday utca között.
Mindenesetre az önkényes kulturális területfoglalás nagyvárosi adaptációja Budapesten is megtörtént a szanálásra ítélt területek idényjellegű hasznosításával, és innen már csak egy lépcső kell a jó tartalmak felé, ami mindenesetre bizakodásra adhat okot. Lássuk hát közelebbről, mik ezek a jelek.
Budapesti példák, esettanulmányok
2004. november 7-én (a szimbolikus dátum a helyszínt tekintve talán nem véletlen) Budapesten megtörtént az első tudatos, kulturális-figyelemfelhívó SQUAT, vagyis házfoglalás. Talán a Foglalj (ellen)állást, és tedd, amit te szeretnél! szlogennel jellemezhető az a Reáltanoda utcai akció, amit egy fiatal szociológusokból, egyetemistákból és művészekből álló csoport mozgatott. Ők pusztán kapcsolati tőkéjükre és saját erőre alapozva, a már évek óta üresen álló egykori Centrum (Úttörő) Áruház épületét és udvarát tették rendbe, egyes részeit relatíve lakhatóvá alakították. Megtalálható volt itt rövid időre kortárs képzőművészet, az áruház hőskorából való, eredeti plakátok, aktuális szórólapok, fotók, könyvek, szelektív hulladékgyűjtő papírdobozok, stb. Terveztek egy könyvtárat is, antikváriumokból halászott és saját könyvekkel feltöltve. Ami viszont ott és akkor megmásíthatatlanul létrejött: mozi, kiállítás-megnyitó, fotó-áradat, előadás, beszélgetés, találkozások. Így az egyébként folyamatosan romló állapotú, üres házba, új közösségi funkció került. Azaz kerülhetett volna, hiszen már másnap reggel megkapták a felszólítást, hogy csütörtökig hagyják el az épületet. Az akciót azért tulajdonképpen sikeresnek értékelték a SQUATtolók. Figyelmet irányítottak egy problémára, diskurzust és vitákat indítottak a témában. És már készülőben is az új foglalás (Jobbágy B.: Foglaltházak Budapesten is?, www.tagszem.hu, 2004)
Hasonló indíttatású, néhány évvel korábbra datálható az első "kult-sörkertek" megjelenése a tényleges átalakulás és városrehabilitáció előtt álló tömbökben. A jelenségre az Építészfórum szerkesztősége is felfigyelt, meglátva benne a spontán városi kulturális tér megújulásának lehetőségét és csíráit. Az egyik ilyen szellemi centrum "atyja", Kiss Attila, a Szimpla-hálózat egyik tulajdonosa röviden így jellemezte a folyamatot: "Átrajzoltuk az emberek kognitív térképét... Itt laktunk a környéken, és ismertük ezeket a házakat az üres belső udvarokkal. Számunkra evidens volt, hogy mit kell tenni, az pedig hamar kiderült, hogy szükség van a szabadtéri helyekre. Ez a Ráckert tapasztalata, és berlini minta is. Számunkra evidensnek tűnt, de az kétségtelen, hogy furcsán néztek ránk a hivatalok."
A Szimpla-kert és a hozzá hasonló helyek sajátossága, hogy szezononként vándorolnak, megcélozva egy-egy roskatag bérház és gyárudvar közös térré kibontott belső udvarát. Pótkulcs, West-Balkán, Szóda-udvar, Buddha-beach, hogy csak a legismertebb helyeket említsem meg a Szimplán kívül, amelyekben valami összekacsintás, titkos cinkosság. Az egyik lepukkant bérházban üzemelő helyen például falfirka-térkép tájékoztat bennünket a bővülő hálózatról, ahová - mintegy külön rétegébe a valóságnak - akár kerékpáros riksa járatokon is át lehet kalandozni. A tulajdonosok, a helyet maximálisan kihasználva, apróságokban újítanak. Mindehhez nagyon kevés befektetett pénz, nagyon sok ötlet társult (vájtfülűek finom, szárnypróbálgató belsőépítészeti, tájépítészeti, ipar- és képzőművészeti trendek vonulatait is felfedezhetik), a terület romantikus leromlottsága - bátran ki lehet mondani nem csak a budapesti, hanem a nemzetközi fiatal generációkat is vonzza: a helyek kultikussá váltak igen rövid idő alatt. Igazi kuriózum például, hogy némely kult-helyen magyar művészfilmet külföldi feliratozással is lehetett látni. A kulturális indíttatású misszió helyessége több vonatkozásban is beigazolódni látszik: nem csak nagyon sok új követője lett ennek a műfajnak, de a közönség is folyamatosan változik: ma már nem ritka az öltönyös, aktatáskás úriember és hölgy sem, az ilyen alternatív szórakozást és kultúrát nyújtó helyeken. A szlöm-háló divattá vált.
Ugyanez a folyamat párhuzamosan megfigyelhető egyes zöldfelületek használat-változásában is. A Zöld Pardon nevű hely például 5 év töretlen felíveléssel megváltoztatta egy Petőfi-híd melletti lestrapált közlekedési zárványterület imázsát, a mellette lévő A38 hajóval egy igazi kulturális alközpontot hozott létre. A hídfő közlekedés elől elzárt, ún. hulladék zöld területén a kialakult forgalmi helyzet korábban nem ígért semmiféle intenzívebb funkciót. Egy minden tekintetben századlagos helyről van szó, még városökológiai szempontból sem jelentős (a mellette lévő egyetemváros zöldfelületei sokkal inkább azok). Egy ilyen teljesen reménytelen helyre bevarázsolni uszkve 5 év alatt egy olyan funkciót, ahol mostanság a közszolgálati TV közvetíti a szabadidős kultúrát, igazán nagy kunszt és nagyon jól eltalált igényérzéket feltételez.
Valóban új, többrétegű, élhető Budapest születik? Képes az alulról jövő kezdeményezések sora nem csak a közönyt, hanem a hivatali packázást is áttörni? Van-e szándék a spontán folyamatok felkarolására, replikálására, decentralizálására a rozsdaövezetekben? Ma ilyen égető kérdésekkel van tele a progresszív városálmodók feje, akik némán drukkolnak ennek a folyamatnak. "Az élet él és élni akar!" Végre...
Bardóczi Sándor
okl. tájépítész mérnök
fotó: epiteszforum.hu
1 szabad tér = értelmezésemben olyan beépítésre nem szánt közterület, amelynek többnyire zöldfelületi és közösségi funkciói egyaránt vannak.
2 rozsdaövezetek = a városi területek régi, funkciójukat vesztett, átalakulás előtti ipari zónái
3 Angolszász értelmezésben a kocsma megmaradt a legelterjedtebb közösségi térnek, maga a PUB elnevezés is a PUBLIC = közösségi, köz szóból eredeztethető.
