Laczkovics László emlékére

2012. november 7-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Laczkovics László (1941-2012) építész, a KÖZTI egykori munkatársa. Kollégái nevében Potzner Ferenc búcsúzott tőle november 24-én a visegrádi temetőben. 

Kedves Laci!

Vagy mondhatnám profánul: Szia Laci!, hiszen mindig ilyen keresetlenül üdvözöltelek, amikor találkoztunk, vagy az utóbbi években, amikor nagy ritkán felhívtalak. Bizonyos vagyok benne, hogy hallod és látod ezt a gyülekezetet, amely azért gyűlt össze, hogy tisztelegjen földi életutad: emberséged és szakmai pályád előtt.

Méltatlan munkatársadként nekem jutott a megtiszteltetés, hogy felidézzek néhány emléket, néhány nyomot, amivel, megörvendeztettél bennünket. Kezdem a személyessel: 1986-ban, amikor beléptem a vári KÖZTI épületébe, a szomszédos műteremből kiszűrődött egy érces, senkivel össze nem téveszthető orgánum, a Laczkovicsé. Ezer közül felismerhető voltál e rád jellemző hanggal, amely ízes beszéddel társult. Időbe telt amíg, kíváncsi érdeklődő-faggató, kissé ugrató stílusú kérdezősködésed mögé láttam, és felismertem az őszinte megismerés szándékát. amellyel feltérképezted környezetedet.

Szenvedélyesen érdekelt a közeg, amely körülvett, vállalati és társadalmi léptékben. Nemzetben gondolkodtál, és türelmetlenséged mögött mindig jobbító, előrevivő szándék volt. Emlékszem, milyen lelkes voltál a rendszerváltás időszakában, 100 fokon égtél, és ha csalódtál a dolgok alakulásában, keserűségednek is szenvedélyesen adtál hangot.

A pályádon való indulásodat elbeszélésedből ismerem. A középiskolát, a volt Ipari iskola, majd Felsőépítő jogutódjaként az Ybl Miklós építőipari technikumban végezted 1959-ben. A családod iparos múltja és jelene miatt nem mehettél egyetemre, így az Ipartervben helyezkedtél el statikus szerkesztőként, majd 1960 és 65 között az egyetemi évek alatt végig délutánosként megmaradt ez az állásod.

Óhatatlanul eszembe jut a párhuzam: akkor kezdtél az Ipartervben, amikor a 83 éves Medgyaszay István, a háború előtt országosan ismert építőművész statikus tervellenőrként tevékenykedett az Ipartervben, hogy elvett nyugdíját pótolja. Halványan emlékeztél is személyére. Tanulmányai alatt kőművesként építkezéseken dolgozott, hogy özvegy édesanyja családjának jövedelmét kiegészítse, mint ahogy Te is.

Az egyetem után a KIPTERV-ben helyezkedtél el, már önálló építésztervezőként (győri műbőrgyár gyártócsarnoka, mosonmagyaróvári kötöttárugyár, stb.) fémjelzik tevékenységedet. Most már értem azt a funkcionális fegyelmet és kérlelhetetlen alaprajzi tisztaságot, amely az elsőre lerajzolt vázlataidat is jellemezte.

Pár év múlva, 1969-ben barátod, Román János hívására kerültél a vári KÖZTI-be. Jánossy György (Gyuró), Janesch Rudolf, Hendel Judit, majd Mosdossy Bori, Hegedüs Péter, Ivánka Eliette, Kobza Laci, Széll Gabi, Pantó Gergely, hogy csak néhány kollégádat említsem, később Magyari Éva, Németh Katalin. Itt ismerted meg későbbi feleségedet, Hendel Juditot, aki hűségesen kitartott melletted mindvégig, és fiú utóddal ajándékozott meg, akiről mindig büszkén beszéltél.

Komoly önismeretről, belátásról és bátorságról tanúskodik, hogy az osztályvezetői, műteremvezetői pozícióról önként lemondtál, tisztán az alkotói utat választottad. Emberi nagyságodról tanúskodik, hogy nem homályosított – nem szédített el a hatalommal való élés lehetősége.

És néhány idea ebből a korszakból, ami csak papíron testesült meg: az egri Törökkert vendéglő, vagy a Nagykanizsai gimnázium, amelyek oly közel álltak a szívedhez, de említhetem a MÁV szállodát is.

A technológia predesztinálta tiszta funkcionális modernizmus mellett - mint amilyen a Paksi tűzoltó laktanya - kezd megjelenni a hagyományost magába építő, megelevenítő igyekezet a munkáidban. Ide sorolom a Szentháromság téri vári diplomataházat 1981-ből, amely Jánossy Györggyel közös munkád, akinek talán egyetlen igaz tanítványa voltál.

Különösen kedves számomra a Dombóvári Tűzoltólaktanya épülete (1988), amelyről méltatást írhattam az Építőművészetbe. Méltó betetézése tematikus munkásságodnak. Észak és dél, tűz és víz találkoznak itt, Szent Flórián templomában. A Hamvasi géniuszok jelen vannak. A külső (DÉL) a kora középkori, észak itáliai téglaépítészet legjobb hagyományait örökíti, továbbötvözve az északi országok puritán téglaépítészeti modernizmusával (ÉSZAK), s mindez itt a Kárpát-medencében a Dunántúlon, mint olvasztótégelyben inkarnálódik. Szigorúan tartózkodó, zárt külső, majd az udvar felől fafelületek festői idillje. Az ellentéteket, ezt a Janus-arcúságot senki nem tudta volna harmóniává szelídíteni Rajtad kívül.

Egyre markánsabban jelenik meg munkáidban a hagyomány, az építőmesterség - az anyag - tisztelete, iparos őseid predesztinálta jellemvonás. Természetes anyagokkal dolgozni, ezeket tektonikailag helyesen alakítani-formálni és harmóniába rendezni. Semper anyaghasználati és tektonikai szemlélete a modernizmusban is értelmezhető. Mindezeket azonban megelőzi a hely szellemének, szellemiségének–hagyományának ismerete, amelyre mindig nagy súlyt fektettél.

„Hasítsátok a fát, én ott vagyok.
Emeljétek a követ, ott találtok engem.” 
/Tamás evangéliuma, 77. logion/

Az anyagban megtalálni a szellemet, az istenit - ez volt a törekvésed.

Itt kell megemlítenem a Badacsonylábdihegyi Kneip-Biomedika Központ tervpályázatát, amelyben egy paradicsomkertet varázsoltál a hegyoldalba ízes épületeiddel. Ez jellemzi a 90-es évekkel kezdődő alkotó periódusodat, amikor többnyire velünk, akkori fiatalokkal dolgoztál együtt, Járomi Irénnel, Fejérdy Péterrel. Emlékszem a vecsési iskola pályázatának időszakában, majd a munkát elnyerve hányszor voltunk Vecsésen, hosszasan tanulmányozva az ottani fellelhető hagyományos formákat és fogásokat. A helybeliekkel elbeszélgetve sorsukról, a világról való vélekedésükről, végül már a káposztasavanyítás fortélyaiban is tájékozottak voltunk.

Számtalan pályázat kerül elő az emlékeimben: a kiskunhalasi gimnázium, a vörösberényi (balatonalmádi) faluközpont pályázata, amely páratlan lehetett volna a maga nemében, ha megvalósul. Aztán a nagyon szeretett, de elvetélt munkánk, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium bővítése - építési engedélye és tenderterve -, amelyet elloptak tőlünk (1994-95). Majd néhány megépült épület: az ELTE –TTK Növényélettani Tanszék rekonstrukciója a Múzeum körúton, valamint a Fővárosi Csatornázási Művek szociális és irodaépülete az Asztalos Sándor utcában.

Tehetséges ember voltál, de nem kaptad meg a Neked járó elismerést. Kevéssé ismeri a szakma tevékenységed sokrétűségét. Tudtad azt is, mikor kell a fiatalabb kollégád kezét elengedni: az első benzinkutat még együtt csináltuk, a másodiknál már hagytad, hogy egyedül küzdjek.

Csodálattal vegyes irigységgel szemléltem, amint szabad kézzel, ceruzával megrajzoltad a kiviteli terv összes csomópontját - részletrajzát, majd természetes módon megírtad a rétegrendeket, befejezésül leírtad a műleírást, amely kész és kerek egész volt. A terv már minden részletében kész volt Benned, csak láthatóvá kellett tenned. Ma is több rajzot, vázlatot őrzök Tőled, meg egy régi szemüveget. Volt, hogy kettőt vettél fel egymásra, de a rajzolásról nem mondtál le.

Visszatekintve sajnálom, hogy nem taníthattál hosszasan generációkat. Persze tanítottál a magad módján, és nem középiskolás fokon. Pál apostol szerint: egyforma az Isten előtt a plántáló és az öntöző, mindketten az Ő munkatársai. Ugyanitt, a Korinthusiakhoz írt I. levelében /3. fejezet, 9. vers/ pedig azt mondja: „Isten szántóföldje, épülete vagytok”.

Laci! A KÖZTI-s kollégák nevében: köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy a paletta egy élénk színeként kötünk voltál. Köszönöm, hogy munkatársad lehettem!

Most hogy átmentél a kapun, egy másik világ polgára vagy immár, ahonnan megértően figyeled botlásainkat és igyekezetünket, és jóindulattal tekintesz ránk. Kérünk, fogadd el tisztelgésünket.

Isten Veled!

Potzner Ferenc