Programok

Lágymányosi Közösségi Ház / MU Színház

2025.05.05. 12:42

Az esemény során a Lágymányosi Közösségi Házról (LKH), s annak a korabeli progresszív kulturális közegben betöltött szerepéről, az itt megszervezett koncertekről, kiállításokról, tánc és színházi eseményekről lesz szó, valamint arról a működési módról, aminek keretében a helyszín próbahelyszínként, előadótérként is funkcionált, de fény derül az LKH és Skála áruház különös kapcsolatára, ami látleletet ad a késő Kádár-kori viszonyok mai szemmel meglepő viszonyaira.

A Bercsényi Klub, a Kertészeti Egyetemi Klub, a Lágymányosi Közösségi Ház/MU Színház, a B32 Galéria, a Szkéné és még számos más helyszín a rendszerváltás előtt és után a progresszív kultúra, elsősorban a kísérletező zene és képzőművészet helyszínei voltak. Mára a területen működik a Kortárs Építészeti Központ, a Város és Folyó Egyesület, a 11_11, Lágymányos, Szentimreváros, a Gellért-hegy déli lába ma a Bartók-negyedhez tartozik, amely Budapest egyik kulturális központja, az egyik legélhetőbb környéke.

Munkahipotézisünk az, hogy az egyes korszakok között kapcsolat áll fenn, s így távolról sem véletlen, hogy a progresszív, kísérletező kultúra úgyszólván az 1960-as évektől a kerület identitásának szerves része.

Lágymányosi Közösségi Ház / MU Színház

A beszélgetés résztvevői: Berek Péter és Kovács Gerzson Péter.

Az LKH bezárását követően a 2000-es évek elejétől az épületben a MU Színház működik, aminek gyökerei mélyen benyúlnak a közösségi ház történetébe. Szó lesz a váltás okairól és szükségszerűségéről, valamint arról, hogy a MU Színház miképp viszi tovább az elődintézmény progresszív hagyományát.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/gQLSAsGyAZXgrPeUA