Lakás-norma

A budapesti Normafán évek óta üresen áll a Hotel Olimpia épülete, amely az 1972-es olimpiára készülő magyar küldöttség bázisa volt. Csóka Attila Róbert diplomamunkája (BME) témájául az elhagyott ház történeti, funkcionális és szerkezeti rehabilitációjának kísérletét választotta.

Előzmények

A közelmúlt építészeti örökségének megítélése, ezen épületek funkcionális, szerkezeti, gazdasági, vagy társadalmi avulása egyre aktuálisabb kérdésként fogalmazódhat meg. Mit jelent a fenntartható város és mik lehetnek a korszerű városfejlesztés eszközei? A gazdasági és befektetői érdekek önmagukban érvényt szerezhetnek a bontásnak, vagy lehetséges a meglévő üres vagy alulhasznosított épületállomány értékalapú megújítása, fejlesztése?

A felvetett kérdések megválaszolása a gyakorló építészek számára is komoly nehézséget jelent. Mindezeknek rendkívül illusztratív példája a 2010 nyarán kirobbant és heves vitákat gerjesztett, „Zeppelin” néven ismertté vált ingatlanfejlesztési botrány, de ide sorolható az előbbinél jóval csendesebb mederben zajlott, de annál fontosabb Videoton Oktatási, - Kulturális és Sportközpont védelme érdekében tett lépések.

Úgy gondolom, hogy az ilyen és ehhez hasonló kérdésekben, elfogadható felelős válasz egyedül az értékek alapos ismeretében adható. A diplomatervezés jó lehetőségnek ígérkezett egy választott épület mélyreható diagnózisára, és a fenti kérdések feltevésére. Választásom a Normafán található Hotel Olimpiára esett.

Az Olimpia szállót, a hazai későmodern építészet nagy ikonja, Farkasdy Zoltán /TTI, KÖZTI/ 1968-71 között tervezte, és 1972-re készült el. A hotel touring program keretében párhuzamosan két másik szálloda is épült Budapesten, az Osztyapenkónál található Hotel Wien, és a Határ útnál található Hotel Aero. Előbbi szintén üresen áll. A szálloda komplexum jól beleillik a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején országszerte, politikai ösztönzésre felfuttatok turisztikai és vendéglátóipari létesítmények sorába. A kezdeti kihasználtságról kevés adat van, köztudott azonban, hogy az 1972-es olimpiai válogatottnak ez volt a főhadiszállása, innen ered az elnevezése is. A privatizációt követően az épület folyamatosan alulhasznosított volt, jelenleg az IBUSZ csoport tulajdona, és 1,2 milliárd forintért árulják, legkorábbi adatok szerint 2002 óta.

Az Olimpia esetét vizsgálva, a közelmúlt építészettörténetéből számos további jelentős épület került elém, amik szintén üresen állnak, ilyen a Szabó István féle Szervita téri iroda ház, vagy azzal szemben a Matáv kezelőközpont, Tomai Tamás és Varga Levente a Pestújhelyi kórháza, vagy épp Reimholz Péter Domus áruháza. A sort pedig lehetne folytatni mind Budapesti, mind vidéki példákkal.

A lakatlan ingatlanok problémája és lehetőségei a 2010-es Velencei Biennálén bemutatott Vacant NL kiállítást követően vált az építészeti diskurzus korábbiaknál még aktuálisabb, égető kérdésévé külföldön és hazánkban egyaránt. Polyák Levente és a Kortárs Építészeti Központ irányításával létrejött Lakatlan projekt, és azzal párhuzamosan zajló kutatások jelentős eredményeket értek el Budapesten. Munkájukat jellemzően a civil rétegek bevonásával végzik, kiemelt szerepet kap a participatív tervezés. Az eredmények tükrében a lakatlan városi ingatlanok hasznosítására releváns választ a közösségben zajló tervezés eszközeivel adhatunk, ez azonban diplomatervezés keretein belül nem modellezhető hitelesen. A tervezés során így megpróbáltam néhány szakértő bevonásával, de gyakorlatilag mégis egyszemélyes, klasszikus, ugyanakkor a felvetett probléma tükrében megítélésem szerint túlhaladott programalkotási, és tervezési módszereket alkalmazni.

A tervezés kezdetekor az épület hasznosítási kísérletében a felvetéseim kettős jellegűek voltak. Egyrészt használati, optimális és releváns választ adni a funkcióváltás kérdésére. Másrészt technológiai, szerkezeti jellegű, miként lehet az új funkció követelményeit teljesíteni a meglévő rendkívül kötött, beton alagútzsalus rendszerben, illetve ezek a megoldások kiterjeszthetőek e, működhet e, az országszerte hasonló technológiával épült épületek esetében rendszer szintűen.

Jó ez a ház? 

A tervezés kezdeti fázisában bárkinek meséltem a tervemről, elsőként ezt a kérdést tette fel, és engem is ez foglalkoztatott. Az épület formailag, funkcionálisan, és szerkezetileg is két jól elkülönülő részre bontható. Az étterem laposabb tömege poliacélváz tartószerkezeti rendben, míg a négyszintes hotel tömb az OUTI-NORD alagútzsalus rendszerben épült. Legnagyobb erénye a telepítésből fakad, továbbá abból a szellemes megközelítésből, ahogyan Farkasdy a kötött építési technológiát rendkívül szabadon alkalmazta. Ez által jöhetett létre a töredezett épület tömeg, és ennek köszönhetően adhatott az egyébként léptéktévesztett építési programra (360 ágyas szálloda, étterem, drinkbár stb.) megfelelő választ. Az épület tömege az intenzív zöld környezetben rejtőzködő marad. A magyar, iparosított építészet fejlődésének érdekében tett erőfeszítéseiért, és az Olimpia szálló épületéért Farkasdy '73-ban második alkalommal is Ybl-díjat kapott.

Lehet-e jó egy üres ház?

Mindezeken túl a kötött építési módnak köszönhető az is, hogy a sejtszerű struktúra ellenére sem volt képes az épület az elmúlt negyven év társadalmi, gazdasági, kulturális változásait követve csökkenni, növekedni, vagy épp átalakulni. A rendszerváltozás, vagy az Európai Unióhoz való csatlakozás alapjaiban változtatta meg a belföldi turizmus működését. A Normafa szűk vonzásában a rendszerváltozást megelőzően további 6 társas üdülő, szálló volt, ezek közül a SZOT szálló szintén üresen áll, a többit pedig lakóépületté alakították.

Mire lehet jó ez a ház?

Az épületben jellemzően kétféle tér van. Egyrészt a privát szobák, másrészt a közösségi terek. Az új funkció keresése során, ezeknek a lehetőségeknek a kihasználására próbáltam megfelelő alternatívát találni. A társasház, mint funkció önmagában egy lehetséges szcenárió, azonban az épület számos további lehetőséget rejt magában, amik a társas együttélés megvalósításának egy intenzívebb formáját kínálják.

Külföldön ezeket CO-housing projektnek, Magyarországon megfelelő kifejezés híján kollektív háznak, lakóközösségnek, kooperatívoknak, lakásszövetkezetnek nevezik. Ugyan jellemzően nyugat európai modellről beszélünk, a fogalom nem ismeretlen itthon sem. A Miskolci kollektív ház történetét talán nem kell bemutatnom senkinek, de talán kevésbé köztudott, hogy a BME Lakótanszéken jelenleg is folynak kutatások a témában, sőt a Közösségben Élni Műhely kezdeményezésében formálódni látszik egy magyarországi kooperatív lakóközösség is. A célom a közösségi együttélés rendkívül széles skáláján megtalálni az optimumot, közösségi szolgáltatásokkal támogatott, teljes értékű lakásokat létrehozni.

Hogyan lehet jó ez a ház?

Az épület működését vizsgálva hamar kiderült, hogy a középfolyosós közlekedő gyakorlatilag ledugózza a sejtcella rendszert. A közlekedő eltávolításával, ennek a kötöttségnek az egy mozdulattal való feloldásával azonban elkerülhető a struktúra további perforációja. Az új közlekedési rend kialakítása nyitott, világos, szellős, egybefüggő tereket hoz létre. Az egyes egységek be tudják fogadni a konyha, étkező, vagy háló funkciókat, így ezen felül csupán a sejtek közötti átmozgást, illetve a nappali tereket kell biztosítani. Erre szolgál az épület külső kontúrjára simított új épülethús. A lakások belső határát a közlekedő kontúrjától elhúzva határoztam meg, ez által is csökkentve az átlátásokat, illetve előteret biztosítva azoknak.

Az épületben a különböző méretű lakásokon kívül szintenként található közös használatú mosókonyha, illetve vendégszobák. A földszinten kapott helyet egy nagyméretű étkező, közösségi tér a közös étkezések, vagy vendégek fogadására, és szintén a földszinten találhatóak a rekreációs igényeket kielégítő terek. Az épülethez csatlakozó poliacélvázas lapos tömegben a funkciók a hoteltől távolodva fokozatosan váltanak a privát, közösségi, és a vendégek számára is elérhető funkciók felé. A központi bejárat előtt közvetlen kertkapcsolattal nagyméretű rendezvényterem és kiszolgáló funkciói találhatóak, amit egy fedett nyitott átmeneti tér választ el, a háztól függetlenül is működtethető étteremtől.

Ahogy korábban már kitértem rá, az Olimpia legnagyobb értéke a telepítése, valamint a környezethez való viszonya. Az épület jelenlegi karakterét meghatározó homlokzati töredezettség azonban csupán eredménye a kötött építési mód szabad, játékos alkalmazásának, ami Farkasdy elvitathatatlan érdemeit mutatja.

A fentiek alapján elfogadható tehát, hogy a direkt, formai kötődések, a formakövetés céltévesztett lenne. Az új épülethús akkor tud összhangba kerülni a meglévő épület szellemiségével, ha kielégíti a programban megfogalmazott igényeket. Még akkor is, ha az új formai rétegként rakódik rá.
A diplomatervezés kezdetén nem titkolt szándékom volt olyan témát választani, ami túlmutathat egy ház tervezésén. Ugyan a terv elkészült, az elmúlt félév során zajlott kutatások alapján egyértelmű eredményeket, vagy konklúziót levonni nem tudok. A diplomatervemre egyszerre tekintek, mint az egyetemi tanulmányaimat lezáró, valamint egy lehetséges kutatási folyamatot elindító projektre.

Aktuális

Pokorni Zoltán 2014. májusában a XII. kerületi önkormányzati lapnak azt nyilatkozta, hogy az egykori Hotel Olimpiát, "a kísértetkastélyt" érdemes lenne lebontani, hiszen ott tudnák kialakítani a fogaskerekű vasút új végállomását. Ez a legutolsó hír az Olimpia jövőjéről.

Opponensi vélemény Csóka Attila Róbert tervéhez
Kérdések mögött nem mindig húzódnak válaszok.

Ha egy vadállat a vadászterületén érzékeli, hogy létfenntartásához már nem elegendő táplálékhoz tud jutni, akkor kitágítja területét, vagy vadászterületet vált. Ha a vadállat azonosítható az építésszel, a vadászterület az építészeti környezettel ahol létrejön, márpedig miért ne lenne azonosítható elméletben, akkor ez az ösztönös, törvényszerű reakció is kereshető az építészet területén. Ez a reakció pedig az új lehetőségek, terepek felfedezése. Új válaszok, olyan kérdésekre, melyek mögött sok esetben a bizonytalanság nyújtja a hátteret. A reakciót természetesen megelőzi a felismerés. Hogy nincs vad. Esetünkben, hogy megszűnt a klasszikus építészeti közeg. Legalábbis átalakult. Az élővilágban nem tulajdonítunk ennek nagy jelentőséget, mármint annak, hogy a felismerés megtörténik, és ezzel a reakció is kiváltódik. Viszont az építészet területén ez nem természetes módon, nem magától történik. Ezért kiemelendő, hogy egy pályája előtt álló diplomázó képes volt egyetemi évei alatt kifejleszteni azt az érzékét, ami láttatja vele a valóságot, azaz képessé vált a tájékozódásra. Jelzi továbbá, hogy a megkövesedett, patetikus építészeti mondatok és megszokott működés ideje elmúlt. Hogy változásban vagyunk. A végeredmény, a produktum persze még alig tapintható, sok esetben nem is látható, de a lámpa már sárgára váltott.

Attila több, számára fontos, aktuális kérdést csoportosít diploma terve köré. Legfontosabb meglátása abból a nemzetközi problémafelvetésből ered, melyet a gazdasági válság okozta szemléletváltás eredményezett, miszerint a meglévő épített örökségeink újraértelmezésével lehet megoldást találni a gazdaságosnak már alig mondható, múltat övező nagyfokú építési hullám csendesülésére. Hozzáteszem, ennek a ténynek az elfogadása egy fiatal, építésre éhes tervező számára nagy terhet ró, az önmegvalósítás kötelékének elengedését kívánja. A diplomaterv minden részmegoldásában ez a jóleső kényszer fedezhető fel. A probléma elfogadásán túl olyan javaslattételre vállalkozik, mely túlmutat ezen, sajátos magyarországi problémát karol fel. Kísérletet tesz a kérdés rendszerszintű értelmezésére, azaz a problémát axiómaként kezeli, annak nem valóságalapját kutatja, hanem egy lehetséges, feltételezett megoldás felé irányítja tervezői figyelmét. Újszerűsége a rendszerszerű megközelítés lehetőségben is rejlik.

A hetvenes évekre jellemző alagútzsalus építési rendszer hazánkban tömegesen valósult meg ilyen léptékben, melyet a megalapozó kutatómunka részletesen feltár. Mivel ezeket az épületeket legmarkánsabban az univerzális építési technológia határozza meg, még ha egyedi megfogalmazásban is jöttek létre, így ezeket rendszerben érdemes vizsgálni, amiből az a következtetés vonható le, hogy a válasz rendszerben is képes érvényesülni. Ez a felvetés ugyan egy diplomamunka keretén belül nem fejthető ki a teljesség igényével, viszont ennek bizonyítása egy hosszabb kutatómunkának alapjául szolgálhat. Ezt azért fontos kiemelni, mert, ha egy diplomamunka képes olyan felvetésekkel szolgálni, melyek már egy következő kutatói szintre emelik a gondolkodást, az egyértelműen a terv és tervező nagyszerűségét támasztják alá.

Farkasdy munkásságának egyik évtizedek óta üresen álló mérföldkövét (a Hotel Olimpiát), mely nem sorolható a nagy Farkasdy munkák közé, személyes véleményem szerint, jelenleg egy befektetői csoport a piacon értékesíteni próbálja. Ezt látva, és az épület jövőjét diagnosztizálva, könnyen belekavarodhatnánk, olyan kérdésekbe, hogy vajon bontható-e egy amúgy műemléki védelem alatt nem álló Farkasdy ház, azaz miért ne sodorhatná el a befektetői vihar, vagy mi alapján vonzódunk romantikus érzelmekkel bizonyos épületekhez. Ezekben a kérdésben szerencsésen nem foglal állást a terv, mindössze annyiban, hogy az átértelmezés, az újrahasznosítás mellett dönt. Pontosabban fogalmazva marginális kérdésként kezeli, mindamellett, hogy a probléma szemlátomást érdekli a tervezőt. Megérzésem szerint, ezzel az építészeti hozzáállással dolgozott volna akkor is, ha egy ismeretlen építész munkájával találkozik, mely ugyanilyen beavatkozási lehetőségeket kínál. Ezt azért hangsúlyoznám, mert ezzel a diplomázó kivédi azokat a kritikákat, melyeket egy Farkasdy házat testével védő építész fogalmazna meg, melyek az átalakítás léptékére, az alkalmazott építészeti megoldások milyenségére vonatkoznának.

Kérdéseinek középpontjában a rentábilis új funkció megtalálása áll, az ehhez kapcsolódó aktuális tervezési program megfogalmazása, továbbá a szerkezeti rendszer arányos átértelmezésének lehetősége, az új funkció jó működésének alárendeléseként. A rentábilis funkció, mely a szerkezet kötöttségéből ered, tartja az eredetit, annyi változtatással, hogy a társasházi együttélés új lehetőségeinek ad otthont, közösségi szolgáltatásokat integrál, innovatív közösségi együttélés megkönnyebbítését célzó funkciók telepítésével. Érdekes kísérlet lett volna, ennek a működési rendszernek a bővebb kifejtése, hiszen az épület léptéke kínálja egy városi rendszer épületszintű leképzésének kísérletét. Mindenesetre az alaposan végiggondolt új szerkezeti elemekkel összeálló egységek variálhatósága magába rejti ennek lehetőségét. A sokszínű részválaszadások mellett az épületszerkezeti vizsgálatot, az ehhez kapcsolódó felmerült lehetőségek értékelését, ennek eredményeként megszületett protézis kimunkálását, az új szerkezeti bővítésből születő térbeli viszonyok megfogalmazását érzem a legerősebbnek, kidolgozottsága okán is.

Befejezésül szükségesnek érzem magyarázni, hogy opponensi véleményem miért is próbál elszakadni a klasszikus építészeti tervkritika megszokott műfajától, holott hosszasan elemezhettem volna a térszervezés leleményességét, a funkcionális rend jó működését, a szerkezeti részletek pontos megfogalmazásának értékeit. Építészetelméletet érintő, aktuális problémákat vet fel a tervező, és azokra, a tervvalóság kötöttségein belül ad kiemelkedő választ, illetve tesz fel eldöntendő kérdéseket, melyeknek megválaszolását nyitva hagyja. Ez értelmezésemben egy konstruktív, nyitott gondolkodást takar, amit kiválóan tükröz maga a terv is. Egy gondolkodási mechanizmust láthatunk, amely reményeim szerint ezen a ponton nem kerül nyugvópontra, hanem újabb kérdéseket generálva halad egy univerzálisan is megfogalmazható megoldás felé, még ha az nem is létezik.

Ezek alapján biztosan állíthatom, hogy Csóka Attila Róbert munkájával az általánosan elfogadott egyetemi diplomatervek nagyságrendjét meghaladó feladatot célzott megvalósítani, és tette ezt sikeresen, olyannyira, hogy a diploma év tervezési folyamata modell értékűnek, tervezői szemlélete pedig példaértékűnek tekinthető. Ezzel olyan terv született, mely rendkívüli értékekkel bíró javaslatot tesz.

Ezzel a megfontolással ajánlom Csóka Attila Róbert tervét a zsűri szíves figyelmébe.

Budapest, 2014.06.24.
Vági János DLA