Lakótelep-rehabilitáció
A lakótelep-rehabilitációs állami támogatások korát éljük, ha már megszabadulni nem tudunk tőlük - röviden így jellemezhető ma a magyarországi lakótelepek helyzete, hivatalos szemszögből.
A lakótelep-rehabilitációs állami támogatások korát éljük, ha már megszabadulni nem tudunk tőlük - röviden így jellemezhető ma a magyarországi lakótelepek helyzete, hivatalos szemszögből. Az iparosított technológiával épült lakótelepek közmegítélése gyalázatos: egy friss felmérés szerint a 60-as, 70-es évek építészete, különös tekintettel a paneles építészetre az "igénytelen, rossz minőségű, unalmas és szürke" jelzőket érdemelte ki a lakosság körében. Annak ellenére van ez így, hogy a lakótelepek minősége még így is többnyire messze felülmúlja az lakópark címen újabban épülő lakónegyedek minőségét, nem is beszélve arról, hogy az utóbbiaknál közterekről gyakorlatilag nem is beszélhetünk, a várostól való kezelhetetlen elzárkózásukat nem is említve.
Mit tehetünk ma a lakótelepekért? Az állami támogatás keretei eddig az iparosított technológiával épült telepek fizikai (épületgépészeti stb.) állapotának javításáig terjedtek, s csak újabban bővült a keret a "közvetlen környezet korszerűsítésére" szánt, meglehetősen szűk mozgásteret biztosító forrással is. A probléma kormányzati kezelésmódja mindeddig alapvetően megfeledkezett annak a szférának a támogatásáról, amiben a lakótelepek a leggazdagabbak: zöldterületekben és közterekben. Talán nem is egészen véletlen, hogy sokszor éppen a lakótelepeken élők azok, akik kellemesnek találják ezeket a sajátos városrészeket, szemben mindenki mással, aki nem ilyen helyen lakik. A lakótelepek modernizmusig visszakövethető szociális programja minden jogos kritika ellenére néhány esetben lassan megvalósulni látszik az eltelő évtizedek alatt.
A lakótelep-problémával számos nyugat-európai város foglalkozik - természetesen ez mindenütt eltérő kontextusban került előtérbe, és így eltérő megoldási kísérletek születnek. Németországban a keleti városok lakótelepeinek radikális presztízscsökkenése és kiürülése okán sok helyen az épületektől való programszerű megszabadulás tűnt először járható útnak, ám idővel a koncepció a lakótelepek humanizálása, a kreatív megoldások felé fordult. A holland városépítészet is egyre intenzívebben fordul a kelet-európai lakótelepépítés stratégiái és gyakorlata felé, mert - az elkerülendő hibák feltárásán túl - számos esetben a szocialista lakótelepek sikeresebben működnek, mint a nyugat-európaiak.
Érdemes lenne ebből a figyelemből itthon is tanulni, és a szakmán kívül és belül egyaránt élő hamis kliséket félretéve megismerni a tömeges lakásépítés valós előnyeit, lehetőségeit és kiküszöbölendő hátrányait. Ugyanígy a szakma kulturális örökségéhez tartozik az a bámulatos mennyiségű és színvonalú innováció, fejlesztés, kutatás, amit a tömeges lakásépítésben - kényszerből vagy sem - résztvevő építészek kidolgoztak, még akkor is, ha ennek a java része papíron maradt. Az olyan lakótelepek esetében pedig, mint például az óbudai kísérleti lakótelep épületei, lassan potenciális műemlékekről is beszélhetünk.
Az epiteszforum.hu októberi témája néhány magyarországi és kelet-európai építészeti, táj- és városépítészeti beavatkozási lehetőséget mutat be, amelyek azonban hangsúlyozottan nem egyoldalúan építészeti szempontból közelítenek a problémához, hanem - a német szakirodalomban bevett kifejezést használva - a "városi kreativitás" potenciáljának kihasználásával fogalmazódtak meg. Ezek a kísérletek lokális megoldásokat keresnek, a helyi közösség igényeire és participációjára építenek, és egyszerű beavatkozásokkal kísérlik meg egy-egy lakótelepen az életminőséget emelni, a parlagon heverő köztereket átformálni és közösségi aktivitásokra alkalmassá tenni. Ebben a hónapban emellett foglalkozunk a lakótelep szociológiájával, építészettörténetével, és teszünk egy kitérőt Nyíregyháza lakótelepei felé is.
Riedel Miklós Márton, Somlyódy Nóra, Szemerey Samu
Fotó: sn., vm.
