Lánc-Lánc-Térlánc

A közelmúltban ismét téma lett a Városháza Fórum sorsa és ennek kapcsán újra fellángolt az az elsősorban urbanisztikai vita, hogy a belvárosi térségben az Erzsébet tértől a Dohány utcáig húzódó „szétfolyó térláncot” tagolni kell-e térfalakkal a funkcionális strukturálás érdekében. Ugyanakkor az újabb térfalak ki nem mondatlanul is beépítést, sűrítést jelentenének e térségben. A dilemma feloldását talán segítheti, ha megvizsgáljuk néhány európai város belvárosának közterületi szerkezetét. Kíváncsiak voltunk: van-e élet (térláncokkal együtt) máshol is Európában… Bardóczi Sándor írása.

A Martinelli-ház Károly körútra néző, letarolt területén most egy Városháza tér (főtér) kialakítását vetette fel az LMP fővárosi szervezete, de szakmai körökben időről-időre felmerül a városháza tömb sorsával kapcsolatban a terület beépítése, értékesítése is. Általában a felszínre került markánsabb építészeti vélemények között az fogalmazódik meg, hogy vagy ezt a területet, vagy pedig a Gödör területét mindenképpen szükséges beépíteni, hiszen belvárosi, egyébként központi vegyes besorolású beépítésre szánt területekről lévén szó, ezek a telkek végtére is értékes befektetési telkek, kihasználtságuk pedig „jelenleg alacsony”. A gazdasági érvek között szerepel, hogy az ingatlanfejlesztési erő, lendület leghatékonyabban a sűrű közlekedési hálózattal és egyéb infrastruktúrával rendelkező városrészekben köthető le, ezért természetes és támogatandó folyamat a belvárosi funkciósűrűsödés. Ilyenkor szóba kerül a Gödör, Erzsébet tér, Deák tér, Károly körút, Madách tér, Városháza park által ma alkotott térsor is, ahol a térfalak részleges hiánya miatt a városi térszerkezet „kilukad”.

Ugyanakkor másik oldalról azt halljuk, hogy a város végletesen egyközpontú, a belvárosban koncentrálódik a fővárosi munkahelyek és intézmények jelentős száma, magas a lakónépesség elvándorlása, jellemző tendencia a lakóhely és a munkahely térbeli szétválása és az ingázás erősödése és nagyobbrészt ez okozza a belvárosra nehezedő, alig elviselhető környezeti terhelést.

A Budapest Szíve Akcióterv
A környezeti paraméterek romlása, a szálló por magas koncentrációja, a belváros igen sűrű szerkezete hívta életre a Budapest Szíve programot is. A Budapest Szíve Fejlesztési Program – Akcióterv és Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány (M-Teampannon, 2006) igen magas színvonalon elemzi ezt a belvárosi helyzetet, és célul tűzi ki a belváros tehermentesítését közlekedési szempontból a teher és személygépjármű forgalom radikális visszaszorításával, a közösségi közlekedés és a gyaloglás priorizálásával, a kerékpáros infrastruktúra megteremtésével, valamint a zöldfelületi arány növelésével. Ugyanakkor a tanulmány a város – véleményem szerint immár elodázhatatlanul szükséges - többközpontosodását marginálisan kezeli, illetve olyan középület- és magánerős irodaház fejlesztéseket, mélygarázsokat jelöl meg bizonyos kiemelt pontokon fejlesztési célként, amelyek a szerkezetet tovább sűrítik, a mai környezetileg káros tendenciát nem fordítják meg.

A javaslatok érintik a Városháza tömbjét is és így fogalmaznak: „Az új beépítésekkel kiegészülő Városháza-tömb szervesen kiegészíti a térség meglévő térrendszerét, téri felfejlődésében támaszkodik arra. Az épületkomplexum meglévő, városi tér arányait felmutató belsőudvarai a térség tereinek szövedékére szinte súlypontjukban „ülnek rá”, a közöttük adódó átjárások a jelenleg zárt világként vegetáló belsőudvarokba bevonják a városi életet. A zárt szövedékben véletlenszerűen felnyíló terek rendszerét követve is indokolt a határozott körúti térfalképzés, a képződő mögöttes új teresedés rejtése, a városszövettel történő visszafogott összeszövése.”

Ám valóban megtörténik-e az európai belvárosokban a természetes funkciósűrűsödés? Valóban egzakt térfalak határolnak-e minden szabadteret? Valóban nincsenek-e egymásba átmenő térsorok egyes európai belvárosokban? Valóban területpazarló, működésképtelen, igényeknek nem megfelelő-e a belváros eltúlzott zöldítése az ingatlanfejlesztések szempontjából értékes telkeken? A kérdés megválaszolásához vizsgáljunk meg néhány – fejlettségében előttünk járó – európai nagyváros belvárosi területét. Virtuális utikalauz következik – nemcsak turistáknak.

A legzöldebb európai főváros - Stockholm
A legélhetőbb város címet sokszor elnyerő Stockholmban azt tapasztaljuk, hogy a várost behálózó fjordok maguk is egymásba olvadó térsort alkotnak, amelytől szellőssé, nyitottá válik a város. A belvárost átszelő Riddarfjärden partjain, az egyik nagy sziget csücskén kapott helyett a városháza, amely a kikötői sétánnyal (zöldsáv) nyugat felé egy hatalmas parkhoz kapcsolódik. Långholmen területén szintén a fjord felé nyúló hatalmas zöldfelületeket látunk, míg dél felől a belvárosra tár kilátást a sziklás-parkos Skinnarviksberget. Riddarholmen területén a belvárosra, a fjordra néző tereket, sétányokat, piacteret azonosíthatunk. Stockholm belvárosa igen magas zöldfelületi aránnyal rendelkezik (az egy főre jutó zöldfelület 230 m² a svéd fővárosban¹!), pedig egészen bizonyosan e területeken elvben nagy ingatlanfejlesztési potenciál van, melyet azonban a svédek nem használnak ki: a zöldfelületben gazdag belvárost nagyobb értéknek tartják. A szigetekkel, fjordokkal szabdalt várostest, a hálós szerkezet mellérendelt központok sokaságát adja egyetlen centrum helyett, így az segít a városi forgalmi terhelés szétosztásában. A hatalmas vízfelületek pedig kellő átszellőzést és természetes mikroklímát biztosítanak a mindössze 1,2 milliós városnak.

Térfűzérek a ködös Albionban
London (egyik) belvárosában – a városban nehéz egyértelműen belvárosi helyzetről beszélni a decentralizáltság (sok kis város együttes organizmusa) okán, nevezzük tehát inkább nevén a gyereket: Westminsterben – óriási nyitott térségek jelenlétét tapasztaljuk. Részben a természeti, táji alakulatok tették lehetővé, hogy a Temze régen lefűződött holtágainak mentén egy tekintélyes parkhálózat: London tüdeje jöjjön létre a Hyde Park és a Szt. James Park láncolatával. Utóbbiban a Buckingham palota jelzi: az uralkodók bölcs előrelátásából (és természetesen birodalmi presztízséből) kifolyólag őrződhetett meg a most közparki téregyüttesként funkcionáló térszerkezet. Az Egyesült Királyság adminisztratív központja e téregyüttes keleti részén, a Temze partján kapott helyett szintén zöldfelületekben gazdagon. A Temze másik partján pedig egy új londoni szimbólum, a London Eye található a Jubileumi park mellett. London tehát grandiózus szabadterekkel rendelkezik egy ingatlanfejlesztés szempontjából szintén hatalmas értékkel bíró negyed kellős közepén, e zöldfelületi helyzet azonban – legalábbis amíg a királyság létezik – mozdíthatatlannak (a legdurvább felségsértésnek) tűnik. Mindezt a londoniak nagy megelégedéssel veszik tudomásul és élvezik ennek a helyzetnek a gyümölcseit.

A mór behatás mediterrán ízekkel
Madrid történeti belvárosában kevés szabadteret lehet megfigyelni: a mediterrán forróság az árnyas sikátorok rendszerének kedvezett. A történeti belváros 1 ha-os főtere, a Plaza Mayor szinte tökéletes téglalap négy markáns térfallal, ahogy az építészeti nagykönyvekben meg van írva. Ám mindez a történeti belvárostól alig távolabb, de még mindig az 5 milliós világváros szívében jelentős mértékben kompenzációt nyer az egykori városfaltól keletre és nyugatra is. (Megjegyzendő, hogy a Városháza főtér, a Gödör és az Erzsébet tér pozíciója is a az egykori pesti városfal menti helyzetű.) A belvárostól nyugatra elhelyezkedő királyi palota kertjei és terei (Jardines Sabatini, Plaza de Oriente, Campo Del Moro, Parque de la Cuesta de la Vega) szervesen kapcsolódnak észak felé a Jardines de Plaza de España és a Parque de la Montaña felé. A Manzanares folyóra kifutó királyi kertek pedig a túloldalon Madrid leghatalmasabb (1700 ha-os!) parkerdejében, a Casa de Campoban folytatódnak. A történeti belváros keleti szomszédságában szintén egy óriási parkegyüttes, a Parque de Retiro foglal helyet, amely a város egyik hatalmas, többszörös fasorral ellátott alléjával, a Paseo del Prado-val és északi folytatásaként a Paseo de Recoletos-szal alkot grandiózus térsort. Egy ötmilliós város központjának közelében ezek a terek, zöldfelületek igazán hatalmas léptékű alkotások, melyek hatékonyan elégítik ki a belváros népességének zöldfelületi igényét. A városban ezek olyan szerkezeti helyet foglalnak el, mintha Budapesten a kis- és nagykörút közötti – ingatlanfejlesztések szempontjából igen értékes fekvésű - területeken létesítenénk nagyparkokat.

Párizs barokkos térláncainak zikkcakkja
Párizs belvárosában a Louvre-hoz és több más palotához kötődő egykori barokk térszerkezet maradványaként olyan egymásba fűződő barokk téregyüttesek (terek, parkok, allék vegyesen) alakultak ki, amelyek most hatalmas nem beépített területeket foglalnak el a városban. A Louvre udvarait a híres Tuilériák kertje, majd a Concorde tér követi, mely ezt követően szervesen kapcsolódik a város leghíresebb Grand Allé-ja, a Camps Elysées felé. A Grand Palais és a Petit Palais környezetében ezen „elysiumi mezők” maradványa zöldben gazdagon veszi körül a ma múzeumként funkcionáló palotákat, és látványkapcsolatot alkot a Szajna túlpartján szintén egy barokk térszerkezeti elem következményeként megfogalmazott Invalidusok terével. A térlánc az Invalidusok terét délről lezáró, ma Hadtörténeti Múzeumként funkcionáló barokk palotaegyüttestől ÉK-i irányba, a Mars mező irányába folytatódik, hogy az „öreg hölgy” szoknyája alatt átbújva a Szajnán ismét átlépjen, és a Trocadero kerteknél érjen véget. A Louvre-tól északra e szabadtér-láncolat elemeként értelmezhető még a mára már kissé elkülönült királyi palotakert (Jardin du Palais Royal), valamint a több emeletnyi módon bevásárlóközpontokkal és metróállomással alápincézett La Halle területe is. Párizs belvárosa meglepő módon tehát szintén bővelkedik hatalmas kiterjedésű, ráadásul egymásba olvadó (be nem épített) térláncolatokban.

Egy újraegyesített város
Kevés jobb bizonyíték van az európai fővárosok között arra, hogy a városközpontnak lehet a magja egy hatalmas közpark is, mint az egyesített Berlin ma is épülő új városközpontja. A város történeti kontinuitását megtörő mosolyszünet a hidegháborúban ugyanis azt a helyzetet teremtette, hogy a súlypont a történeti magból nyugat felé tolódott el. A korábban főúri vadászterületként funkcionáló Tiergarten ma, a benne a Spree folyó hurkában helyet foglaló új szövetségi kormányzati központtal és a Brandenburgi kapunál formálódó téregyüttessel (diplomáciai és kereskedelmi központtal) szerves kapcsolatot tart (a 62 m széles Unter den Linden-en keresztül) a régi városmag főterével (Lus Garten) és a korábbi Kelet-berlini városközpont hatalmas teresedésével, az Alexanderplatz szintén nagy zöldfelületekkel tagolt tereivel. Berlin központját tehát meglepő módon ma egyre inkább egy óriáspark jelenti, amelynek északi peremén alig fejeződött be az új-régi főváros kormányzati negyedének kiépítése, míg déli részén új kulturális negyed épült, melynek gyújtópontja a Potsdamer Platz magába zárkózó és az Am park nyitott kettőse. A kormányzati negyed tobzódik a zöldbe felolvadó, egy-két épített térfallal rendelkező, egymásba folyó városi teresedésekben, akár a Platz der Republikra, akár a Paul-Löbe Haus és a kancellária közötti új városi térre, akár az új, a Lindent idéző allékra gondolunk, amelyeket kortárs eszközökkel formáltak meg.

A legtökéletesebb bécsi szelet
Bécs az az európai főváros, amely minden tekintetben nagyon közel álló Budapesthez. Úgy földrajzilag, mint történelmileg, szerkezetileg és léptékében is igazi sógorok vagyunk. Éppen ezért nagyon érdekes a bécsi Ring mentén elhúzódó szabadtér láncolat, ahol tetten érhetjük a térfalak nélküli laza egymásba metsződések sorozatát. Ráadásul az egykori városfal mentén húzódó Városháza (Rathaus) mellé igen passzentosan illeszkedik ebben a térsorban egy az elsősorban adventi vásárairól híres Városháza park (Rathauspark), majd mindez varratmentesen folyik át a Népkert (Volksgarten) területébe, melynek még kitekintése van a Maria Therezien Platzra, hogy végül a térsor a Jozefplatznál érjen véget. Lehetetlen nem észrevenni azt a párhuzamot, ami e téri helyzet, illetve a budapesti Erzsébet tér – Gödör – Deák tér – Városháza főtér – Madách tér között fennáll a Károly körút közvetítésével. A Ring mentén, Keleten egy másik jelentős park, a Stadtpark terül el. Bécs ezzel Budapest számára majdhogynem utolérhetetlen pozícióban van, már ami a körút menti zöldfelületek arányát illeti a belvárosban. Pedig e területek más megfontolásból ingatlanbefektetés szempontjából értékesek lehetnének.

Felmerül a kérdés: miért nem használják ki ezek az európai nagyvárosok tekintélyes belvárosi közterületi zöldfelületeik, séta- és rendezvénytereik nyújtotta „telekspekulációs” potenciáljukat? Miért törekszenek azok fejlesztésére, megőrzésére? Talán azért, mert tudják, felmérik: hogy ezek a közterületek a környező ingatlanértékeiket emelik, városi identitások hordozói, a jó közérzet, az élhetőség és a helyben tartó lokálpatriótizmus letéteményesei. Olyan agórák, fórumok és zöldfelületek, amelyek kondicionálnak, multifunkciósak, rekreálnak, turistavonzó célpontok, városi rendezvények területei, hatékonyan kompenzálják a belvárosokra nehezedő túlzott gépjármű forgalom terhelést, ezáltal a belvárost részben felmentik a koncentrálódás, sűrűsödés káros következményeitől. Budapest belvárosában az elmúlt évtizedben pedig felerősödött az igény arra, hogy ehhez a gondolatmenethez felzárkózzunk, az üres terület pedig esélyt kínál arra, amire 120 éven nem volt esély a városban: a városháza mellé rendelt nyitott tér létrehozására. Őszintén remélem ezért, hogy az építészeti szcénán – a politikai szcéna egyetértése mentén – a miért ne? kérdés felől közelíteni tudunk a hogyan igen válaszai felé. A megvalósításra pénzünk nincs (egyenlőre), időnk pedig van: tehát minden adott, hogy a területre jó tervezési program szülessen, ehhez pedig a Budapest Szíve program elveiből jottányit sem kell engednünk, pusztán a városháza fórum kapcsán megfogalmazott elképzeléseken szükséges módosítanunk.

Bardóczi Sándor