Emberek/Praxis

Látlelet egy szerb építész irodájából – interjú Nikola Martinovic-csal

2014.12.08. 14:35

Idén nyáron mi is bemutattuk a WhitePages iroda új belső tereit. A Madách sétány toronyépületének felső szintjeit egy szerb tervező, Nikola Martinovic álmodta meg. Az építésszel munkatársunk, Lányi András beszélgetett.

Lányi András (ÉF): Hogy kapta meg a White Pages belsőépítészi tervezői munkáját, ez pályázat volt?

Nikola Martinovic (NM): Az egyik nagyon jó barátomat felvették a White Pages-hez, és ő hívott fel, hogy tudok-e segíteni. Igent mondtam, majd találkoztam Dániellel, a cég ügyvezetőjével. Ő látta a weboldalon a munkáimat, és ez alapján azt mondta, hogy csináljam. A Seattle-i tulajdonosok is rábólinítottak a dologra.

ÉF: Ebből akár amerikai munka is lehet?

NM: Nem hiszem, inkább helyi építészekkel dolgoznak, a NewYork-i irodájukat ottani építészek tervezték.

ÉF: Látszik a cég weboldalán, hogy sok nemzetközi pályázaton indul. Mi alapján választ?

NM: Nálunk két-három megrendelővel találkozni egész évben. Muszáj fellélegezni, erre használjuk a pályázatokat, évente legalább egy alkalommal. Típus és helyszín alapján választunk, ahol a pályázatot kiírják.

ÉF: Milyenek a tipikus ügyfelek?

NM: Szerbia nem egy nagy ország, de sok a fejlesztés. Sajnos az építészeti munka elég sovány, többnyire felújítások vannak, öreg épületekkel kell foglalkozni. Emellett persze vannak új épületek is, lakóparkok, társasházak és áruházak is, de bevallom mi az előbbieket nem nagyon szeretjük, mert a tervezőcégek közötti árverseny miatt a minőség ebben a szektorban finoman szólva is ellaposodott. Mi igyekszünk különböző területeken is kipróbálni magunkat, erre vannak a pályázatok.

ÉF: Hogyan sikerült összekapcsolni az építészetet a a WhitePage programozói munkájával?

NM: Az otthon-érzetű, nagy játszótér jellegű iroda trendjét a Google-nek köszönhetjük. Ez azért nem minden fajta munkához passzol. Itt úgy dolgozol, hogy minden a kezed ügyében van, nem kell kimenned, hazamenned, dolgozhatsz megállás nékül. Meg kell érteni a programozókat ahhoz, hogy teret tudj adni, teret tudj tervezni nekik.

A programozók alapvetően nagyon furcsa emberek számomra, rettentően koncentrálnak a munkájukra, de közben időre van szükségük a pihenéshez. Ha a munkakörnyezetben tudod elhelyezni a kikapcsolódás eszközeit és időtartamát, akkor nagyobb hatékonyságot lehet elérni a munkában. Másészt ennek a térnek annyira jónak és gondoskodónak kell lennie, mintha az otthonod lenne. Keresik ezt a fajta környezetet.

A munka típusa és a szervezet jellege, amiben dolgoznak jelentősen eltér más szektoroktól. Mi nem feltétlenül értjük meg ezt pontosan, de a programozós szeretik ezt a fajta munkakörnyezetet. Te dolgozol, utána hazamész és éled az életed a magad módján. Ők keményen dolgoznak, gyakorlatilag non-stop. Akik egész álló nap egy helyben dolgoznak egy irodában, azok után kell vinni az otthonukat.

ÉF: A csapatodban sokféle mérnök szerepel. Miért?

NM: Minden építész feladathoz kapcsolódnak mérnöki munkák. Valóban vannak belsős mérnök munkatársak is, de sok külsőssel is dolgozunk. A munka egy bizonyos része az övéké. Belsőépítészetnél a villamosmérnökök számunkra a legfontosabbak, felújításoknál és új építéseknél pedig az építőmérnökök.

A Whitepages Hungary Kft. a Madách Trade Center irodaházának tornyába költözött 2013 telén. Ez a budapesti iroda lett a WhitePages Inc. anyavállalat európai központja. A cégvezető, dr. Lehoczky Dániel, rövid bemutatása szerint a Whitepages Hungary csapata programozói tevékenységet végez, amelynek keretében alkalmazásokat fejlesztenek a seattle-i anyavállalat webes, mobil-webes és mobil szolgáltatásaihoz. A magyar leányvállalat az amerikai piacra dolgozik, az ottani alkalmazásokat fejleszti és tökéletesíti. A cégnek jelenleg 11 dolgozója van, a tervek szerint a következő év végéig 24 főre bővülhetnek.

A Whitepages Inc. anyavállalat webes és mobil szolgáltatásait több mint havi 50 millió egyedi felhasználó veszi igénybe, a cég weboldala az USA 40 legforgalmasabb kereskedelmi weboldala közé tartozik. A cég elérhetőségi adatokat szolgáltat ügyfelei részére egyénekről és cégekről Észak-Amerikában. Publikus információkból építi fel gráf alapú adatbázisát, amelyet aztán kereshetővé tesz nyilvános és előfizetéses formában is webes, mobil-webes és mobil alkalmazásaival. Ezen szolgáltatások segítségével az ügyfelek könnyebben megtalálhatnak, megismerhetnek és azonosíthatnak egyéni és üzleti entitásokat az állandóan változó digitális világban. A Whitepages anyavállalat elkötelezte magát, hogy szolgáltatásai által a felhasználókat egyrészt képessé tegye személyes adataik kontrollálására, másrészt biztosítsa digitális személyazonosságuk pontosságát és hitelességét, végezetül növelje az adatok átláthatóságát.

Dániel elmondása szerint a 2013 áprilisi megalakulást követően a helyszínt tavaly júliusban választották ki, amely döntés oka elsősorban a lokáció, amelyhez hihetetlen kilátás és egyedi belső tér párosul. Összhangban az anyavállalat munkáltatói stratégiájával egy igen színvonalas és az alkalmazottak által szerethető munkahely kialakítását tűzték ki célul, amelynek megfelelően egy jelentős és egyedi beruházás valósult meg november végéig. A magyar csapat stratégiai problémamegoldásra specializálódott, éleslátású szakemberekből áll; az iroda belsőépítészeti design-ja is ezt a látásmódot követi, hogy a céget fejlődésre ösztönözze. 

ÉF: Milyen munkából van több, építészetből vagy belsőépítészetből?

NM: Nagyjából fele-fele az arány összegezve, persze volt olyan év, amikor szinte csak belsőépítészeti munkánk volt. 12 éve vagyunk a piacon. Az eleje nagyon nehéz volt, de úgy 5-6 éve állt be a prakszis, kialakult egy ismertségi kör, egy hálózat, ahonnan a megrendelések 95%-a jön. Ha fel is hívnak, hogy láttuk a munkáidat, néztük a weboldalad, abból nem nagyon lesz munka.

ÉF: Min dolgozik most?

NM: Két nagyon érdekes, izgalmas projekten dolgozunk. Az egyik házat a napokban kezdték el építeni, az újvidéki Dunaparton. A másik egy, a Tarcal-hegységben (Fruska Gora) épülő ház, ez jövőre valósul majd meg. Nemrég fejeztünk be egy igazán szép munkát Belgrádban, egy 1892-es ház felújítását, ahol klubbot, éttermet és egy bárt alakítottunk ki 600 négyzetméteren, ők januárban nyitnak.

Lányi András