Lebegő álmok - Shiro Kuramata és Ettore Sottsass kiállítása
A japán művészet kevésbé ismert arca a posztmodern felé hajló, élénk díszítő kedvű áramlat, amely a nyolcvanas években élte virágkorát. A korszak két emblematikus alakja, Shiro Kuramata és Ettore Sottsass munkásságán keresztül ezt az érdekes, játékos, álmokkal és könnyedséggel teli világot próbálja meg felvillantani a tokiói 21_21 Design Sight Galériában látható kiállítás, amelynek épületét Tadao Ando tervezte.
(Ettore Sottsass)
A tokiói 21_21 Design Sight galéria azt tekinti küldetésének, hogy hozzájáruljon a kortárs dizájn modern értelmezéséhez, ezért először érthetetlennek tűnt, hogy idei első kiállítását miért éppen a két évtizede elhunyt Shiro Kuramata-nak (1934-1991) és barátjának, Ettore Sottsass-nak (1917-2007) szenteli. A galéria vezetője, a neves japán divattervező, Issey Miyake szerint azonban a két alkotó szellemi öröksége soha nem volt ennyire időszerű, mint ma, amikor a fogyasztói társadalom kritikája megkérdőjelezi a dizájn eddig szokásos szerepét és módszereit.
Kuramata és Sottsass barátsága a nyolcvanas években, a Memphis-csoport első, legendás, milánói kiállítását követően teljesedett ki. A Memphis-bútorok játékos forma- és színvilága, a giccs határát súroló gazdag díszítése és az eklektikus történelmi utalások sokkolták a modern stílushoz szokott nézőket. A kiállítás esztétikai forradalmat indított el, aminek hatása még az új generációs sztártervezők munkáiban is tetten érhető.
Japánban a nyolcvanas évek a buborékgazdaság évei voltak; gazdag, magabiztos, optimizmussal teli évtized, ami elősegítette a posztmodern építészet és dizájn gyors sikerét. A modern stílus és a letisztult, szinte aszkétikus japán tárgykultúra affinitása széles körben elfogadott közhely és e nézet szerint a posztmodern harsányság csakis nyugati hatás eredménye lehet. A japán szépségideálnak azonban van egy másik, ismeretlenebb oldala is, amely gazdagon díszített, szívesen használ aranyozást és tobzódik a színekben. Ezt az esztétikát gyakran a shogunátussal és az Edo-korban feltörekvő iparosréteggel azonosítják, legismertebb példája a Nikkóban található Toshogu shrine. Valójában a két oldal nincsen ellentétben egymással, hanem a japán kultúrtörténetben dinamikus egyensúlyban kiegészíti egymást.
Kuramata belsőépítészként dolgozott, így elsősorban enteriőrökhöz tervezett bútorokat, nem pedig sorozatgyártásra. Sajnos, legtöbb munkája rövid élettartamú iroda- és üzlethelység volt, így ma már csak fényképek bizonyítják, hogy a magukban gyakran öncélúnak tetsző asztalok és székek milyen természetesen belesimultak eredeti környezetükbe. A Kyoto asztal például eredetileg egy Miyake-butikban állt, egy terazzo burkolatú, pop-art hangulatú enteriőrben.
Ha a bútorok eredeti környezetét nem is lehetett a kiállításon reprodukálni, a kurátor sikeresen idézi meg a nyolcvanas évek hangulatát és a két, gyökeresen különböző kultúrkörhöz tartozó tervező kapcsolatát. Sottsass életművét az ikonikus Carlton polccal és a mester élete utolsó éveiben készített kacsina szobrokkal* valóban csak épp felidézi; inkább Kuramata nyolcvanas évekbeli alkotásaira fókuszál, amikor legismertebb munkái születtek - az Ella Fitzgerald számról elnevezett, How High the Moon, vagy a víztiszta akrilba fagyott vörös rózsáiról elhíresült Miss Blanche szék. Ebben az időszakban Kuramatát elsősorban az foglalkoztatta, hogyan lehetne könnyeddé, anyagtalanná tenni a bútorokat, hogy a gravitáció rabságából kiszabadulva, lebegjenek a térben. Talán az a szék jutott legközelebb ehhez az ideához, amit Fumihiko Maki Spiral háza számára készített. Az alacsony szék víztiszta akriltömbje mintegy pillanatfelvételként őrzi a repülés pillanatában megörökített, lebegő sárga madártollakat.
A kiállítás megjeleníti Kuramata alkotómunkájának japán gyökereit is. Kuramata a japán esztétikát titokzatos elemekkel ötvözte, álmokat, lebegést adott hozzá. A felhasznált anyagok - akril, üveg, fémháló - ugyan újak, de a bútorok gondos részletképzése több száz éves kézműves hagyományokhoz nyúl vissza. Az is félreismerhetetlenül japán vonás, ahogy a tervezői szándék szerint a tárgyak csak környezetükbe helyezve, térbeli helyzetük és a fény által nyerik el végleges formájukat. Kuramata munkája olyan kultúrából táplálkozik, ahol a kimondatlan fontosabb, mint a kimondott, az árnyék többet árul el a tárgyról, mint a tapintható, fényben úszó tömeg, és ahol az üresen hagyott felületek titkos tartalommal telítettek. Issey Miyake üzenete szerint a két tervező legfontosabb öröksége, hogy tapinthatóvá tették az alkotás örömét, miközben a szigorú funkcionalitást felcserélték a praktikum és a szépség mágikus ötvözetével.
A kiállítás 2011. május 5-éig tekinthető meg a 21_21 Design Sight galériában, Tokióban. Kurátor: Yasuko Seki
Várhelyi Judit
* Sottsass állítólag egy amerikai útja során, George Nelson házában látott eredeti, hopi indián kacsinát, vagyis szellem-babát, majd élete végén húsz skiccet készített.
Kapcsolódó cikkek:
Li Edelkoort szerint a világ - a 21_21 Design Sight galéria tavaszi tárlata
A valóság laboratóriuma – mi vajon merre tartunk? - a 21_21 Design Sight galéria őszi tárlata
Laminált forradalom
Memphis és a posztmodern design
