Légkör
A Design Academy Eindhoven két képviselője tartott érdkefeszítő előadást az iskolájukban folyó oktatásról. Ott voltunk.
„I can’t believe you morons actually buy this shit.”
Banksy
Anne Mieke Eggenkamp és Tet Reuver, az eindhoveni Designakadémia vezetőségi tagjai tartottak előadást iskolájukról a nemzetközi nőnapon, a Műcsarnokban zajló 10. Lakástrend kiállítás, pontosabban a DeFo programsorozat keretében. Röviden bemutatták az intézményben zajló képzést, levetítették néhány diplomamunka illetve a különféle cégekkel együttműködésben megvalósított projektek képeit.
Ez a világ egyik legjelentősebb design-iskolája, és mint megtudtuk, nem a hagyományos kategóriák szerint tagolódik tanszékekre (divat, grafika, belsőépítészet stb.), hanem az élet különböző területei szerint (mobilitás, kommunikáció, identitás stb.). Elmondták, hogy az akadémia „fehér hölgy” becenéven ismert épületét a külső-belső nyitottság jegyében alakították ki és használják. Van egy szakácsiskolájuk és egy éttermük is, utóbbi neve A Fehér Asztal.
Eggenkamp oktatási igazgató szerint a design alapvető emberi igényt elégít ki, mert mindenki eszik, iszik, alszik stb., éppen ezért nem elég pusztán művelni a design-t, hanem koncepcionálisan kell megközelíteni (a kijelentés logikai szerkezete nem mentes a demagógiától, de erről majd alább). A design feladata továbbá a fenntartható élet- és munkakörülmények biztosítása, de nem valamiféle kvázi-vallásos formában, hanem természetes gondolkodásmód eredményeként.
De hát mi a státusszimbólumok birtoklása, sőt, gyűjtése, ha nem már-már vallásos fetisizmus? Az alapvető emberi igények kielégítéséhez pedig nyilvánvalóan nem méregdrága design-fétisekre van szükség, márpedig a design legemblematikusabb vonulata ma jellemzően többé-kevésbé luxusigények kielégítését célozza. Ami ebből az átlagfogyasztóig leszivárog, az a szándékoltan lerövidített élettartamú fogyasztási cikkek design általi kívánatossá tétele, és így a fogyasztási tempó felpörgetése (háztartási és szórakoztatóelektronika, sportcipők stb.). E két terület egyike sem fenntartható, és biztosan nem összeegyeztethető a küldetéstudatról tanúskodó szólamokkal.
Amikor arról van szó, hogy a design a szép új világ letéteményese, a totalitarianizmus??? szorongató árnya is megjelenik. Az építészethez hasonlóan a design is hajlamos öncélúvá válni, amikor is zsarnokává válik az embernek, akit pedig szolgálni hivatott. Ahogy a reklámszakma, úgy a design is testközeli kapcsolatban van mindenféle nagyvállalatokkal, és ez az a társaság, amelyik nem kifejezetten az emberi léptékű viszonyrendszerek fenntartásában érdekelt, innen jöhet a nyomasztó érzet.
A bemutatott diplomamunkák javarészt a design egy másik, szintén hangsúlyos arcát mutatták, nevezetesen a szellemes, néha katartikus, ihletett, filozofikus, költői, játékos, művészi értékű (mindemellett gyakran kevéssé praktikus) vonulatot. Eric Klarenbeek, Annechien van Litsenburg, Basten Leijh, Kristian van Kuijk, Elske van Heeswijk, Jeroen Verhoeven, Sietse Kalkwijk és Joep Verhoeven munkái azt a szellemi gazdagságot és felszabadultságot képviselték meggyőző erővel, aminek fájó hiányáról itthon a formatervezési ösztöndíjasok kiállítása is tanúskodott.
Maarten Baas égetett bútorai (Smoke) láttán azt gondoltuk, provinciális kishazánkban az ilyesmit egyetlen felsőoktatási intézmény diplomabizottságának a gyomra sem venné be, de mint kiderült, Eindhovenben is majdnem megbukott. Azóta már Eggenkamp asszony szerint „szinte ijesztő” árakon kelnek el a munkái a Sotheby’s árverésein. Részleteket nem árult el, úgyhogy csak csodálkozunk: az egyik leghaladóbbnak mondott oktatási intézményben majdnem megbukik az ember, hogy utána siker és hírnév és pénz legyen az osztályrésze, a fene se érti. A maga módján erre a kérdésre reflektál keresetlen szavakkal a mottóban idézett Banksy, de nyilván az ő munkái sem maguktól kerültek aukcióra.
Tet Reuver az iskola diákjainak külső együttműködések keretében készült munkáit mutatta be. Volt itt martinispohár, a férfiak háztartásbeli szerepvállalásának erősítését célzó kampány és Swarovski-kristályokkal kirakott tapéta, ami állítólag Dubaiban nagyon kelendő. Ezzel ismét a lehető legmesszebbre kerültünk fenntarthatóságtól, természetes gondolkodásmódtól, egyebektől, amiket minden civilizált sznob siet a zászlajára tűzni. Igazán nem a kiművelt dekadenciát ostoroznánk itten, mert gyakran szórakoztató és tanulságos, csak ne öltöztessék világmegváltó köntösbe, ha kérhetnénk. Ezek az ellentmondások most tulajdonképpen mellékesek is, mert a képeken egy lelkesítő, eleven, izgalmas világ tárult elénk, amihez tényleg jó lenne közelebb kerülni.
Az előadók sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy nincsenek magyar diákjaik. A magyar diákokra meg alighanem ráférne annak a légkörnek az inspiráló és felszabadító hatása, úgyhogy irány Eindhoven.
szöveg, fotók: Török Tamás
