Épületek/Középület

Lelátó a múltba és a jövőbe – egy sportkomplexum felújítása és bővítése

2024.04.01. 07:35

A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club lelátóépületének bővítése tavaly készült el. A Biró és Társa Építésziroda Kft. által jegyzett terv a meglévő tribün megőrzésével és bővítésével, és a csapat színeinek megidézésével hozott létre új épületszárnyakat. A sportkomplexumot Harangi Attila mutatja be.

 

Rajtvonal
A DEAC-pálya (Debreceni Egyetemi Atlétikai Club) régi-új épületkomplexumát 2023. április 4-én adták át. Biró Béla, Fodor Dániel, Kállay Ferenc és Nagy Béla építészek egy újabb értékmegőrző munkájukkal alkottak színvonalas kortárs épületet a városban. Az 1928-ban épült, meglévő tribünt bővítették két új épületszárnnyal, amelyekben az öltözők mellett tantermeket, irodákat és kiállítóteret is kialakítottak.

"A lelátóépület bővítése északi és déli oldalról történik. Az új tömegek közrefogják a védett egységet, konzerválva a telken lévő pozícióját. A körbezárás, „ölelés" finoman integrálja a kortárs tömegképzésbe a meglévőt, megtartva identitását, egyfajta időutazást biztosít az idelátogató hallgatóknak, sportszerető embereknek, a használóinak.
A pálya oldaláról a védett lelátószerkezet kiemelése volt a cél.
A felújítandó faszerkezeti elemek egy új, karakteres színt kapnak, más markáns építészeti beavatkozás azonban nem történik, megőrizve az arányokat és az eredetiségét a sportpálya felől. A Dóczi utcán – a kevésbé értékes régi lelátóhomlokzat elé – az új épülettömegeket karakteres építészeti megjelenést biztosító, hártyaszerű kolonnád-szerkezet kapcsol össze."
– részlet a műszaki leírásból.

Helyszín
A történeti belvárostól északra fekvő Nagyerdőn, a XX. század elejétől kiépült egyetemváros peremén található a sportpálya, a Dóczy József utcán. A Debreceni Egyetem pavilonos rendszerű központi campusának heterogén építészeti karaktere a historizáló főépület és tanári villáktól, Mikolás Tibor kémia intézetek, illetve kollégiumok modern épületein át, az Élettudományi Központ, a Learning Center és a Sporttudományi Oktatóközpont kortárs épületekig terjed. A tervezőknek a neves elődökhöz és kortársakhoz kellett igazodniuk, ugyanakkor nehéz a meglévő rendszerben illeszkedési pontot találni. A köztéri feltárulás, az utca másik oldalán pedig a Sestakert egykori kertségi beépítése helyén az Újkerti lakótelephez kapcsolódó háromemeletes tömbházak sorakoznak.

Közel százéves tribün műemléki környezetben
Virányi Zsolt műemléki szakértő dokumentációja alapján ismerjük az épület történetét. Az 1912-ben alapított egyetem sporttelepét 1928-ban adták át. A tribün is ekkor épült Mattyók Aladár (1880–1960) budapesti építész tervei alapján. Az eredetileg 24,40 m hosszú és 7,50 m széles épület földszintjén öltöző-, fürdő-, iroda- és szertárhelyiségek kaptak helyet. A nézőtér alatti részen, az emeleten pedig öltöző- és zuhanyzóhelyiségek fértek el. A földszinti és emeleti tömb vasbeton vázszerkezetű vázkitöltő falazattal, a fedett-nyitott lelátó tetőszerkezete fából készült. A premodern irányzathoz köthető épület erősen funkcionalista. Egyetlen dísze a semleges homlokzat mögött tárul fel: a nyitott fedélszék mérnöki szerkezetének a szépsége a faragott gerendavégek geometrikus mintázataival teljesedik ki. A tribün kifelé teljesen zárt volt, egy tömör betonkerítés mögött csak az emeleti ablaksor szűk nyílásai léptek jelképes kapcsolatba az utcával. Csak a sportpálya irányába feltáruló nézőtér érvényesült.

Megőrzés, mint koncepció
Bár az építészeti értéket képviselő tribün semmilyen egyedi védelem alatt nem állt, a Debreceni Egyetem műemlék főépületének a műemléki környezetében magától értetődő volt a megőrzése. A meglévő épület szükséges bővítésére kiváló megoldás a mindkét irányban szimmetrikusan telepített új szárnyak. A meglévő lineáris rendszer folytatását a keskeny építési hely is előirányozta az utca és a sportpálya közötti szűk területen.

A lelátót alapvetően körbeépítették, az új épület egységes tömegformálásával egyesítették a három különböző traktust. Egy ilyen összetett rendszerben kifejezetten előnyös ez a nagyvonalúság a kontúrok meghatározásánál. Az aszimmetrikus magastetőt a meglévő tetőszerkezet jelölte ki. Gyakorlatilag a tribün keresztmetszetének a paramétereit hosszabbították meg mindkét irányban. A régi épületmagot tisztes távolságban közlekedőkkel különítik el az új helyiségektől, ami alaprajzilag és vizuálisan is érvényesül. A tribünt egységes, élénk narancssárga színnel emelik ki a neutrális épületből. Az új épületbe integrált régi tribün érvényesülése kérdéses lehet az utcán elsétálók számára. Azonban az épületet ismerők és használók számára világos a régi és az új kapcsolata, illetve a régi megőrzése.

Kortárs bővítés
Az új épületkomplexum nagy előnye, hogy feltárult az utcára, kapcsolatot teremtett a köztérrel. A hosszú, szalagszerű főhomlokzat két szélső tömör felülete fokozatosan oldódik fel a középső transzparens üvegfelületig. A szigorú szimmetrikus rendszert szépen ellensúlyozza a nyílászárók absztrakt játéka, ami teljesen kiszakad a hagyományos keretekből. A földszinten egy feszes hasítékból nyílik a bejárat, amit nemcsak a függönyfalak emelnek ki, hanem a síkból hátrahúzott, pilléreken álló átmenti tér is. A fehér színű nagyelemes kerámiaburkolatot függőleges sávokban, kötésben rögzítették, amihez az alumínium nyílászárók és függönyfalak halványszürke színnel társulnak.

Az enteriőrben szintén a fekete, fehér és narancs színeket alkalmazták, amelyek egyben a DEAC hivatalos színei.

Funkció és térszervezés
A földszintet egy fedett-nyitott átjáró választja ketté, ami főbejáratként szabad átjárást biztosít az utca és a sporttelep között. A délkeleti traktusban egy büfé és közösségi tér található mosdókkal. Innen egy kétkarú lépcső és egy lift vezet az emeletre. A földszint másik része már csak a sportolók területe, ahol különböző öltözők és zuhanyzók, mosoda és gépészeti helyiség kapott helyet.

Az első emeleten, a délkeleti publikus traktus felett két előadótermet alakítottak ki. A tribün lelátója alatt szertár található. A központi közlekedő egy összekötő folyosó, ahol a lelátó alatti falszakaszban a sportklub történetéről és relikviáiból állandó kiállítást rendeztek be vitrinekben. Az épület belső terei közül egyedül ez a kiállítótér lép vizuális kapcsolatba az utcával. Minden más fő helyiség a pályára nyílik. A lelátó az eredeti funkcióját tölti be az új épületben is, sőt mindkét oldalon tölcsérszerűen bővítették az ülőhelyeket, fekete színnel határozottan elkülönítve a régi résztől. A lelátóról az eredeti két darab egykarú lépcső vezet le közvetlenül a pályára, a két szélen további kettő egykarú lépcsővel kiegészítve.

Az első emelet másik oldali bővítésében, az öltözők felett pedig egy flexibilis irodateret alakítottak ki irattárakkal, teakonyhával és tárgyalókkal. Ezt a privát traktust egy egykarú lépcső köti össze a három szinten, teljes hosszában egy nagyvonalú pengefallal és izgalmas térkialakításokkal. Egyedül az irodatér felett alakítottak ki egy második emeleti szintet, ahol egy tárgyaló kapott helyet. A tárgyaló függönyfallal és loggiával, díszpáholyként nyílik a pályára.

A komplexum nemcsak a régi és az új épületrészek kapcsolatára, hanem a használatra is egy érdekes kísérlet. Az egyszerű lelátót és öltözőket az egyetem növekvő igényeinek megfelelően az oktatás és az adminisztráció tereivel ötvözték. Az új funkciók keresik a helyüket és szépen meg is találják a jó térszervezésnek köszönhetően.

Kontinuitás
Az épület szép példa arra, hogy az értékvédelem és az értékteremtés közös metszete a kompromisszum. A régi épületet megőrizték és szépen felújították, annak az árán, hogy egy új komplexum része lett. Az új épület méltó folytatása a réginek, minden részletében reflektál az origót jelentő tribünre. A kortárs bővítés színvonalát is emelte, hogy a megőrzés jelentette kötöttségek formálták egyedi alkotássá. Úgy gondolom, hogy itt egy jó kompromisszum született, sok ilyenre lenne szükségünk.

Harangi Attila

 

Szerk.: Borenich Levente