Közélet, hírek

Lengyel iroda tervezi Ostrava új galériáját

2020.04.08. 09:24

Különleges kiállítóteret építenek az ostravai vágóhíd megviselt csarnokából Lengyelország egyik legsikeresebb, nemzetközileg ismert irodája, a KWK Promes tervei alapján. A városi művészeti galéria, a PLATO Ostrava az épület homlokzatain nyíló ajtókon keresztül a környező szabad teret is a kiállítás részévé teheti majd.

Bár a PLATO Ostrava maga zárva tart, új helyszínén április elején megkezdődött jövőbeni épületének kivitelezése a csehországi Ostravában. A 2016-ban alapított, városi fenntartású képzőművészeti galéria jelenleg a volt Bauhaus áruház épületében működik, de a közeljövőben sem költözik sokkal messzebb: a városi vágóhíd műemlék épületegyüttese ugyanis a szomszédos telken található. 

A 19-20. század fordulóján végén emelt vágóhíd korábban szintén a német áruházlánc tulajdonában volt, amely – az épületegyüttes rossz állapotára tekintettel – kezdeményezte a műemléki védettség megszüntetését. Szerencsére a város észnél volt, és ellentétben a budapesti Közvágóhíd esetével, amelynek épített öröksége tavaly szinte teljesen eltűnt a föld színéről, felvállalta az értékes épület megmentését. 

2016 novemberében 80 millió koronáért megvásárolták az épületet, majd a következő év elején részben nyílt pályázatot írtak ki, amelyre öt irodát közvetlenül is meghívtak: a Petr Hájek Architektit Prágából, a KWK Promest Katowicéből, az Arkan Zeytinoglu Architects-t Bécsből, a zerozero irodát a szlovákiai Eperjesről és az eindhoveni Wenink Holtkamp építészirodát. A meghívottakhoz a portfóliós kör nyomán Lukáš Kordík (GUTGUT, Pozsony), a PLURAL (Pozsony), az ARKISS-ING (Havířov, Csehország), a RADAARCHITEKTI (Brno), valamint a dublini McCullough Mulvin Architects csatlakozott. 

A pályázaton 2017 áprilisában végül nyolc iroda nyújtotta be munkáját, győztesnek pedig a prágai Petr Hájek irodáját hirdették ki. Az ezt követő közbeszerzési tárgyalást követően azonban Hájek és a város nem talált közös nevezőt, így a második helyezett lengyel KWK Promesnek járt a lehetőség, akik éltek is vele. A kiviteli terveket 2019 májusában szállították le, és nemrég – a Csehországban is komoly problémákat okozó járvány ellenére – megkezdődhetett az építkezés is.

A meglévő épület legnagyobb értékét a téglaornamentikával gazdagon díszített, erőteljesen tagolt homlokzat jelenti. Miután az eredeti funkció 1965-ben kiköltözött, a komplexum több funkcióváltáson esett át: 1986-ig a város kertészete és egy pékség használta. Az 1990-es években több részét elbontották, majd az elhanyagoltság és egy tűzeset miatt komoly károkat is szenvedett – annak ellenére, hogy 1987 óta védett. 

A KWK Promes megtartja a korábbi beavatkozások, átépítések nyomait a homlokzaton. Sajátos eszköz az, hogy az épületbe korábban vágott, nagyméretű nyílásokat, amelyek megfelelően szolgálnák a galéria funkcióit is, megtartják: itt az egykori falszövetet imitáló, de nyílászáróként funkcionáló forgóajtókat alakítanak ki. Ez izgalmas lehetőséget kínál az intézménynek arra, hogy az épület környező tereit is bevonja a működésbe. Az új elemeket öntött betonból készítik. A felújítással hét különböző méretű és belmagasságú, flexibilis kiállítóteremhez, előadóhoz, irodákhoz – összesen mintegy 2841 hasznos négyzetméterhez jut a PLATO Ostrava.

A KWK Promes a nemzetközileg legismertebb lengyel irodák közé tartozik. Már 2005-ben nemzetközi díjat nyertek egy lakóépülettel, 2016-ban a szczecini Nemzeti Múzeum új épületegyütteséért nekik járt a World Architecture Festival fődíja, a következő évben Mies van der Rohe-díjra jelölték egy lakóépületüket. Az iroda alapítóját és vezető tervezőjét, Robert Konieczny-t tavaly szeptemberben választották a francia Académie d’Architecture tiszteletbeli tagjává. Ostravában egyébként nem ez az egyetlen aktuális, nemzetközi figyelemre számot tartó építkezés: nemrég az amerikai Steven Holl irodája nyerte meg a város új koncerttermére kiírt pályázatot.