Leonardo ösztöndíj - külföldi gyakorlat fiatal építészeknek

”Már a harmadik napon megkaptam első önálló feladatomat. Egy tipikus belga családi ház és farmépület felmérését és rekonstrukciós, bővítési terveinek elkészítését...”

Sümeghy Áron ösztöndíjas építészhallgató szeretné rajtunk keresztül ”eljuttatni a nyugat ízét” a többi fiatal építésznek

A győri Széchenyi István Egyetem Leonardo da Vinci II programja keretében az MTK-ÉKI Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék ösztöndíj-programot hirdetett az egyetem építészmérnök hallgatói számára. A cél nagyon egyszerű, kijuttatni minél több vállalkozó kedvű fiatalt a világ bármely pontjára, ahol az adott építészirodák működésébe belelátva formálódhat a magyar diákok szemlélete és tudása. Persze voltak szerencsés és voltak kevésbé jól sikerült szakmai utak is, ezekről számolunk be a résztvevőkkel készült interjúk segítségével. Kedvcsinálás és tapasztalatcsere ezerrel... irány a nagyvilág!

Sümeghy Áron Belgiumban járt, élt és tanult 38 hetet, bevallása szerint a lehető legjobb, legnyitottabb építészirodában, a VBM Architects-nél.

ÉF: No akkor mesélj csak, mi volt a fő célod az ösztöndíjjal?

Sümeghy Áron: A fő cél, hogy megmérettessem magam egyrészt külföldön egy idegen kultúrális közegben, másrészt lehetőleg egy olyan ország építészirodájában, mely képviselője a mai kortárs építészetnek, jelen esetben Belgium, mely az utóbbi tíz évben feltörekvő tendenciát mutat.

ÉF: Mit vártál és ehhez képest mit kaptál kint és idehaza a programtól?

Sümeghy Áron: Először is volt egy kialakult előképem, hiszen mindannyian megkaptuk a választható építészirodák honlapjainak címeit, így előzetesen tájékozódhattunk. Ez alapján választottam ki három irodát, elsődlegesen a VBMarchitects-et, melyekhez végül kerültem. Miután biztossá vált, hogy várnak, felvettem velük e-mailben a kapcsolatot, ami rengeteget számított. A levélváltásokon keresztül annyira felmérhettem a hozzáállásukat, hogy számomra nyilvánvalóvá vált, roppant segítőkészek, támogattak amiben csak tudtak, elláttak az alapvető információkkal, szállást intéztek és megegyeztünk egy minimális kezdőfizetésben is, ami szerintem nagyon fontos, hiszen az alapítványi pénzzel ésszerűen kellett gazdálkodni. Szakmailag, emberileg teljes mértékben a maximumot nyújtották. Itthon egyenlőre a programból effektíve profitálni nem tudtam, más pluszt nem adott, hacsak azt nem, hogy az alapítvány által kiírt fotópályázaton díjazott nem lettem...

ÉF: Nocsak, ez már valami, gratulálok! Milyen nyelven kommunikáltatok egyébként, volt problémád a nyelvhasználattal?

Sümeghy Áron: Angolul beszéltünk. Még anno a VBM által kért személyes interjún is angolul tárgyaltunk, amit az egyetemünkön tartottunk. Ott jelen volt Leo Van Broeck, a VBMarchitects egyik alapítója és Oana Bogdan, az egyik munkatárs is. Ezen interjú alapján választottak ki. Annál is inkább érthető, hogy angolul beszéltünk, mivel az irodában egy román, egy portugál, egy szlovák és később egy cseh tag is volt, aztán még én... Mivel mindig is érdekeltek a kevésbé ismert nyelvek, így elkezdtem már a második hónaptól kezdve egy intenzív holland nyelvkurzusra járni heti 2x4 órában, munka után. Én Flandriában, vagyis holland anyanyelvű flamand részen éltem, Leuvenben. A hollandot természetesen a jövőbeni elhelyezkedési esélyeim növelése miatt is meg akartam ismerni, nem beszélve a munkahelyen kapott örömért viszonzásul. Ezt tényleg nem ők kérték, de már kb. 5-6 hónap után hasznát is vettem. (tervrajzok, dokumentációk olvasása, feliratozása, rendezése, megértése, megírása, tárgyalások, egyeztetések, előadások és persze a hétköznapokban)

ÉF: Hallottam egy hasonszőrű társadtól, hogy nem túl szerencsésen alakult az irodaválasztása, de látom, te nagyon lelkes vagy...

Sümeghy Áron: Kifejezetten szerencsésnek tartom magam, nagyon jó irodához kerültem, igazi szeretetteljes, támogató légkörbe.

ÉF: Ilyen baráti légkörben mennyire engedtek belelátni a napi munkákba?

Sümeghy Áron: Mindenben benne lehettem! Már a harmadik napon megkaptam első önálló feladatomat. Egy tipikus belga családi ház és farmépület felmérését és rekonstrukciós, bővítési terveinek elkészítését. Ennek a feladatnak az elkészítése során tanultam meg az ott elterjedt és használt ”Vectorworks” programot, természetesen holland nyelven. Későbbiekben már szinte csakis nagyobb projektekben vettem részt, melyekben 5-6-an is voltunk. Készítettem engedélyes, kiviteli, tender terveket különböző témákban, feldolgozási állapotban, minőségben. Legnagyobb munkám a Genk-i Media & Design Akademie tervezésében való részvétel volt. Itt belsőépítészeti, kerttervezési, epületszerkezeti feladatok mellett a homlokzatok megtervezése és egy nagyon komoly szétszedhető, kivilágítható épületmakett elkészítése volt a feladatom.

ÉF: Úgy tűnik neked telitalálat volt a külföldi tapaszalatszerzés. Érzésed szerint, miket fogsz kamatoztatni a kint tanultakból idehaza?

Sümeghy Áron: Mindent. Ezt szerintem felesleges is magyarázni, hogy egy ilyen munkatapasztalat mennyire más, új perspektívákat nyit az ember előtt. A gondolkozásmód, a mentalitás, a hozzáállás, a rugalmasság, gördülékenység, profizmus és még számtalan tényező, melyekből csak tanulni lehet. Muszály valamilyen szinten felzárkózni, vagy legalábbis törekedni erre. Hihetetlen mennyit kell még tanulnunk itthon. Ha a nagy átlagot nézem, nagyon messze vagyunk még... A kapcsolatot nem szakítottuk meg, nagyon jól beilleszkedtem és talán vissza is megyek, ők tárt karokkal várnak, csak én vagyok bizonytalan, hiszen még szeretnék más országokat, kultúrákat megismerni, hogy biztosan jó döntést hozzak. Jelenleg a spanyol kortárs építészet az, ami nagyon izgat, szóval következő úticélom az lesz.

ÉF: Akkor adódik azért a kérdés, szerinted milyen lehetőségeitek vannak idehaza fiatal építészként?

Sümeghy Áron: Nehéz. Én szerencsésnek tartom magam így is, hiszen már 19 évesen elkezdtem dolgozni, először a kivitelező szakmába kóstoltam bele, aztán már tervezőirodáknak rajzolgattam. Azóta tulajdonképpen itthon megmaradtam két irodánál, akiknek bedolgozok az egyetem mellett. Ez arra elég, hogy eltartsam magam, fizessem a tanulmányaimat. Ha diplomás végzett építész leszek biztos, hogy külföldre megyek, mert szakmailag is és anyagilag is sokkal többre vihetem. Mindezek ellenére meg szeretném a tőlem telhető legtöbbet tenni azért, hogy az itthon tanuló, praktizáló fiatalok, akik esetleg nem mernek, vagy nem tudnak kimenni, azokhoz eljusson a nyugat íze, ezért jelenleg két kisebb angol nyelvű előadást kezdtem el szervezni egyetemünkön volt főnököm és egyik volt kinti kollégám hozzájárulásával. Hiszem, hogy ebben rejlik a kulcs, vagyis mindenkinek meg kellene találnia önmagát egy külföldi iroda arculatában, hogy ott eltöltve akár pár hónapot is, utána hazatérve levonva a konzekvenciákat többet adhasson ennek a kis országnak, melyre nagyon ráfér a friss szellemi erő.

ÉF: Most akkor nyitottak a hazai tervezőirodák a friss szellemi erőre, ahogy Te mondod, vagy sem?

Sümeghy Áron: De, természetesen. Ebben a részben nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni, hiszen nekem személy szerint gondom ”még” nem volt, de tudom nagyjából, persze látom a körképet vagy inkább ”kórképet” és a szomorú valóság inkább az, hogy a 40-50 éves építész generáció, akik nagyjából birtokolják a piacot bejáratott irodáikkal, foggal körömmel küzdenek minden egyes lehetőségért és csak nagyon nehezen lehet fiatalként egy-egy pályázatot elnyerni. Ez az egyik. A másik, amit nagyon rossznak tartok, hogy ebből kifolyólag már most kirajzolódik egy olyan generáció, akik emiatt a kialakult verseny miatt, pusztán életbenmaradás címen besorolnak valamelyik ”jól” menő iroda seregének emberei közé és nevetséges összegekért töltik le életük talán legtermékenyebb periódusát. Ezek lennének a cad-es feldolgozók garmadája, akik robotolnak, kisebb önálló feladatokon dolgoznak és kész. Sajnos itthon a piac annyira gyenge, hogy borzasztó nehéz minőségi építészetet kitermelni. Nincs pénz, nincs igény a minőségre. Ritka kivételek, amikor szerencsésen találkozik minden és akkor nagyon örülünk mindannyian, de aztán megnézzük jobban és tudjuk, hogy lehetett volna még jobb, még finomabb, még szebb is. De tulajdonképpen ez a hazánk, olyan magyaros...

ÉF: Húha, de komolyan megfogalmaztad... No és milyennek találtad a képzéseteket a suliban? (a győri Széchenyi István Egyetemen)

Sümeghy Áron: A gyakorlati oldalról mondhatnám, hogy vannak hiányosságok, de ez talán sokkal összetettebb, mintsem hogy pár újonnan beépített modullal meg lehessen oldani. Művészeti szempontból egyre izgalmasabb. Az egyetemi képzésben sokkal inkább erre felé hajlik a dolog, de szerintem lehetne még ”elszállósabb” is, persze ehhez a tanároktól is nagyobb figyelemre és hitre lenne szükség. Lesz ez még jobb!