Design/Formatervezés

Les halles de Csopak

2016.07.13. 12:07

A Balatoni Hekk workshop hetén alig 2 négyzetméternyi területen épített kis kilátót a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának delegált csoportja. Koncepciójuk alapgondolata, hogy a kiválasztott helyről új perspektíva nyíljon a természet csodáira és újra megélhetővé váljon a Balaton és a nádas lenyűgöző látványa.

A Hello Wood 2016-ban új koncepció mentén szervezte meg a „Balatoni Hekk” névre keresztelt építőtáborát Csopakon. Kilenc hazai egyetem építész, tájépítész, belsőépítész hallgatóinak és oktatóinak részvételével zajlott az egy hétig tartó esemény, ahol a közös alkotás örömén túl, a résztvevő csapatok és a szervezők a tábor utolsó napján voksolhattak az általuk legjobbnak ítélt installációra. A legtöbb szavazatot begyűjtő és így az egymillió forint értékű díjjal jutalmazott csapatot a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara delegálta.




A Karhoz az építőtáborban való részvételre az év elején érkezett a felkérés a Hello Wood szervezőitől, a hallgatók vezetését pedig Zelenák Fruzsina és Valkai Csaba vállalta fel. A teljes csapat május közepén állt össze, amit közös helyszínbejárás és koncepcióalkotás követett. A Hello Wood sorsolása alapján a csopaki strand területére kellett készülnie az installációnak, azonban a csapat szabadon dönthetett a pontos helyről és a megalkotandó tárgy rendeltetéséről.

A helyszínválasztást a strand üzemeltetőinek igénye – miszerint minél kisebb alapterületű építmény épüljön – és a helyi adottságok határozták meg. Az intézmény területének keleti végén az épített és a természetközeli környezet együttállása figyelhető meg, valamint ezen a részen maradt egy talpalatnyi szabad terület, ahol megnyugtatóan elhelyezhető volt az új objektum a strand gazdag tárgyi környezetében. A koncepció alapgondolata, hogy a kiválasztott helyről új perspektíva nyíljon a természet csodáira, eltávolodva a zsúfolt környezettől újra megélhetővé váljon a Balaton és a nádas lenyűgöző látványa. Így lett az alig 2 négyzetméternyi területen kis kilátó, „halles”.





A Hello Wood alapkoncepciójának megfelelően az installáció fából készült. Az alépítmény 10x10 cm- es gerendákból, a felépítmény pedig egységesen 5x5 cm-es keresztmetszetű lécekből áll. A konstrukció függőleges elemeihez a szélfútta nádas dőlésszögét felvevő lécek kapcsolódnak, így egyesítve a természetes és az épített környezet analógiáit. Minden fal három rétegből áll, és ha bizonyos távolságra mozgunk tőle, egy ún. Moiré-jelenséget figyelhetünk meg. Ekkor az egyes elemek látványban elcsúsznak egymáson és egy új alakzat jelenik meg. Itt egy keszegraj alakú forma mutatkozik meg, ami éppen a Balaton felé úszik.

“Az elmúlt hét fantasztikus volt. Ennek a Hello Woodnak az volt a különlegessége, hogy lehetett készülni rá. A koncepció hetekkel, hónapokkal ezelőtt állt össze, ami kissé nehezen ment a vizsgaidőszak miatt. Amikor megérkeztünk, az első komoly probléma után egymásba kapaszkodott mindenki és együtt csináltuk a dolgot végig.” – nyilatkozta Valkai Csaba.





Alkotók: Zelenák Fruzsina, Valkai Csaba (csapatvezetők); Fábián Zsófia Eszter, Gyimesi Levente Zsombor, Juhász Rozália, Kertes Tamás, Lakner Lóránd László, Pálla Márk, Pap Noémi, Somodi Zsuzsanna, Szilassy Boglárka (hallgatók)