Helyek

LIPCSEI CHARTA a fenntartható európai városokról

2007.05.27. 11:35

Európának erős városokra és régiókra van szüksége.”
A Lipcsében május 24-25-én tartott találkozójukon fogadták el a Charta szövegét az Európai Unió tagországainak azon miniszterei, akik a városfejlesztésért felelősek. A magyar szövegfordítást a német és az angol szöveg alapján készítette Dr. Brenner János.

A Lipcsei Charta magyar szövegének részletei – teljes változata a csatolt fájlban –, melyet a szintén csatoltan olvasható német és az angol szöveg alapján készített Dr. Brenner János. A szöveg nem hivatalos fordítás, azt a korábbi anyagok figyelembevételével szerkesztette a fordító, a két forrás közül – bizonyos eltéréseknél - az angol szöveget tekintve autentikusnak.


LIPCSEI CHARTA a fenntartható európai városokról


PREAMBULUM
A fenntartható európai városokról szóló LIPCSEI CHARTA a tagállamok dokumentuma, melyet az európai kulcsszereplők széles körű és áttekinthető részvételével dolgoztak ki. Az európai városok kihívásainak és esélyeinek, valamint eltérő történelmi, gazdasági, társadalmi és környezeti hátterének tudatában a tagállamok városfejlesztésért felelős miniszterei közös városfejlesztés-politikai elvekben és stratégiákban állapodnak meg.


A miniszterek kötelezettséget vállalnak arra, hogy

  • saját országukban politikai vitát kezdeményeznek arról, hogyan integrálják a fenntartható európai városokról szóló Lipcsei Chartában lefektetett alapelveket és stratégiákat a nemzeti, regionális és helyi fejlesztési politikákba;
  • alkalmazzák az integrált városfejlesztés eszközét és bevonják a releváns hatóságokat a végrehajtásba, valamint megteremtik nemzeti szinten a szükséges kereteket;
  • támogatnak egy olyan kiegyensúlyozott területi fejlődést, mely európai policentrikus városhálózati struktúrán alapul. (...)

 


...a következő, az integrált városfejlesztési politika részét képező cselekvési stratégiákat tartjuk létfontosságúnak a hátrányos helyzetű városi területek esetében:

A fizikai környezet fejlesztésére irányuló stratégiák
Egyrészt a gazdasági tevékenységek és beruházások, másrészt a magas színvonalú városi struktúrák, jól kiépített környezet, modern és hatékony infrastruktúra szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Ezért igen fontos a leromlott városrészek meglévő épületállományának javítása, a tervezés, a fizikai állapot és az energiahatékonyság tekintetében. Az energiahatékonyság Európai Unión belüli növelését, s így az éghajlatváltozás elleni küzdelmet illetően a legnagyobb lehetőséget az új épületek, és a meglévő panelházak követelményszintjének emelése jelenti.

A fizikai környezet fejlesztését célzó beruházások fenntarthatóságának növelése érdekében a beruházásoknak hosszú távú fejlesztési stratégiába kell illeszkedniük, mely stratégia magában foglalja többek között a járulékos köz- és magánberuházásokat is.

A helyi gazdaság és a helyi munkaerő-piaci politika erősítése
A leromlott városi területek gazdasági stabilizálását célzó intézkedéseknek ki kell aknázniuk az adott területen potenciálisan létező gazdasági erőt is. Ezzel összefüggésben az olyan munkaerő-piaci- és gazdaságpolitika a megfelelő eszköz, mely az egyes területek szükségleteihez igazodik. A cél a munkahelyteremtés és a munkahelyek megőrzése, illetve új vállalkozások elindításának megkönnyítése. Különösen a helyi munkaerőpiacra való bejutás lehetőségét kell fejleszteni a keresletnek megfelelő képzések biztosításával. Fokozottabban ki kell használni az etnikai kisebbségek foglalkoztatási és képzési lehetőségeit is.
Az Európai Unió, a tagállamok és a városok feladata, hogy jobb feltételekkel és eszközökkel megerősítsék helyi gazdaságaikat és ez által helyi munkaerőpiacaikat, különösen a szociális gazdaság támogatásával és lakosság-barát szolgáltatások nyújtásával.

Proaktív oktatási és képzési politikák gyermekek és fiatalok számára
A leromlott városrészek fejlesztésében alapvető kiindulási pont a helyi közösség oktatási és képzési lehetőségeinek fejlesztése a gyermekekre és fiatalokra összpontosító proaktív politikákkal együtt.
Több és magasabb színvonalú oktatási és képzési lehetőséget kell nyújtani a leromlott területeken az ott élő gyermekek és fiatalok szükségleteinek megfelelően, pótolva a hiányzó szolgáltatásokat. A helyi társadalmi környezetet tekintetbe vevő, gyermekekre és a fiatalokra összpontosító politika útján tudunk hozzájárulni a hátrányos helyzetű területeken élő gyermekek és fiatalok életlehetőségeihez, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket, s hogy hosszú távon biztosítható legyen az esélyegyenlőség.

Hatékony és megfizethető városi közlekedés elősegítése
Számos leromlott terület visel a rossz közlekedési kapcsolatokból és a szegényesen kiépített környezeti hatásokból adódó többletterhet, mellyel csökken e területek vonzereje. A hatékony és megfizethető tömegközlekedési rendszer az ott lakók számára biztosítja a mobilitást és más városrészekben lakók számára az elérhetőségét – melyet jogosan várnak el.
E probléma megoldása érdekében ezeken a területeken a közlekedési tervezést és a forgalomirányítást egyre inkább arra kell összpontosítani, hogy csökkenjenek a közlekedés miatt a környezetet sújtó negatív hatások, illetve, hogy jobban integrálja a leromlott területeket a város és a régió egészébe. Ehhez a gyalogos és kerékpáros forgalom megfelelő hálózatai is szükségesek.

Minél jobban stabilizáljuk gazdaságilag és integráljuk társadalmilag a leromlott területeket, illetve korszerűsítjük fizikai környezetüket és közlekedési infrastruktúrájukat, annál jobb esélye van annak, hogy városaink hosszú távon is a társadalmi fejlődés, a gazdasági növekedés és az innováció színterei maradnak.

Hangsúlyozzuk, hogy:

A városfejlesztési politikát nemzeti szinten kell meghatározni, innovatív megoldásokat nemzeti, de más szinteken is ki kell dolgozni.
Városainknak elégséges cselekvési hatókört kell adni a helyi feladatok felelős módon történő ellátásához, valamint megbízható pénzügyi alapot, mely biztosítja hosszú távon a stabilitást. Ebből eredően fontos az is, hogy a tagállamok felhasználhassák az európai strukturális alapokat kellő jelentőségű integrált városfejlesztési programjaikhoz. Az alapok felhasználása során a speciális nehézségekre és a lehetőségekre kell összpontosítani, a tagállamok lehetőségeinek és nehézségeinek figyelembevételével. Ha még nem áll rendelkezésre, akkor a helyi hatóságoknak el kell sajátítani az integrált városfejlesztési politika végrehajtásához szükséges képességeket és a hatékonyságot, szem előtt tartva az épített környezet minőségének és fenntarthatóságának szempontjait.

Az EU új kezdeményezései, a JESSICA és a JEREMIE programok, amelyek elősegítik a városfejlesztési alapok és a kis- és középvállalkozásoknak szóló alapok létrehozását, pénzügyi konstrukciókat használva fel a magántőke bevonására az integrált városfejlesztési stratégiák végrehajtása érdekében, ígéretes lehetőséget kínálnak a hagyományos hazai és európai pénzügyi források hatékonyabb felhasználására.
Nemzeti szinten a kormányzati szerveknek egyértelműen fel kell ismerniük a városok jelentőségét a nemzeti, regionális és helyi célok megvalósításában, illetve politikáik városokra gyakorolt hatását. Az egyes kormányzati szervek városfejlesztéssel foglalkozó, vagy a városi ügyekre hatást kifejtő tevékenységeit jobban össze kell hangolni és egymással integrálni kell annak érdekében, hogy ki tudják egészíteni egymás tevékenységét, semmint hogy azok egymással konfliktusba kerülnének.

Hangsúlyozzuk a rendszeres és strukturált tapasztalat- és ismeretcsere fontosságát a fenntartható városfejlesztés területén.

Felkérjük az Európai Bizottságot, hogy a „Régiók a Gazdasági Változásért” kezdeményezés keretében a jövőben megrendezésre kerülő konferencián számoljon be a jó gyakorlat átadásának eredményeiről. Emellett szükségét érezzük egy európai platform létrehozásának, mely összegyűjti a legjobb gyakorlatokat, adatokat, összehasonlító tanulmányokat, értékeléseket és egyéb városokra vonatkozó kutatásokat annak érdekében, hogy segítsék a városfejlesztésbe bevont szereplőket minden szinten és minden ágazatban. Továbbra is támogatjuk és felgyorsítjuk a döntéshozók, a gyakorlati szakemberek és a kutatók közötti tapasztalat- és ismeretcserét helyi, regionális, nemzeti és európai szinten egyaránt, az EU Fenntartható Fejlesztési Stratégia, a Lisszaboni Stratégia és az Európai Foglalkoztatási Stratégia városi dimenziójának megerősítése érdekében.

Európának erős városokra és régiókra van szüksége.