Technológia

Lodenareal, O3 – Innsbruck legnagyobb passzívház-projektjei

2012.12.12. 13:33

Hegedűs Attila Innsbruck két jelentős, passzívház-színvonalon megvalósult beruházását, a Lodenareal barnamezős projektjét, valamint a 2012-es Ifjúsági Téli Olimpiára elkészült lakóegyüttest mutatja be. Az energiahatékony kialakítás és gazdaságos üzemeltetés mellett mindkét esetben a társadalmi fenntarthatóság is fontos szerepet kapott.

Ausztria élen jár az energiatudatos szemlélet meghonosításában, azonban még az ottani viszonylatból is kiemelkedik Innsbruck városa a maga két kiemelt beruházásával, melyek egyenként 350, illetve 400 lakásos méretük, passzívház-szintű kialakításuk mellett is tartogatnak meglepetést. Az épületek megvalósítása, a beruházás és az üzemeltetés módja sem szokványos, hiszen a gazdaságossági és energiatudatossági szempontok mellett a társadalmi fenntarthatóság is kiemelt figyelmet kapott.

Lodenareal project





Az épületegyüttes építtetője a Tirol tartomány és Innsbruck városa által alapított ingatlanberuházó és kezelő társaság, a Neue Heimat Tirol. Csak az elmúlt időszakban évente kb. 500 új bérlakást építettek, és mintegy 13.000 működtetését látják el. A bérlakások átlagos bérleti díja mindössze 5,4 euró/m2/hó, így a szociálisan rászorulók számára is megfizethetőek, ezzel is segítve a társadalmi fenntarthatóságot.

Kiemelten fontos feladatnak tekintik az energiaigény csökkentését is, ezáltal segítve alacsonyan tartani az üzemeltetés költségeit. Mindezek eredményeként a 2009-ben épült épületegyüttes (melynek magas műszaki és energetikai minőségét a minősített passzívház cím is igazolja) lakói főleg vendégmunkások és rászoruló többgyermekes családok, így sikerült megteremteni egyfajta gazdasági, ökológiai és társadalmi fenntarthatóságot is.

2006-ban építészeti tervpályázatot hirdettek a város belső területén elhelyezkedő, addigra lepusztult ipari terület lakóövezetként történő újrahasznosítására. A több mint 400 gépkocsi számára kialakított teremgarázs felett álló 6 db, L alakot formázó épületben összesen 354 lakás kapott helyet.

Két-két épületszárny összeforgatásával egyedileg formált, az épületekhez tartozó saját, belső udvarok jöttek létre, kilátást biztosítva a tiroli Alpok panorámájára. A 2-4 szobás lakások mindegyike - az épületben elfoglalt helyétől függően - saját kertrésszel vagy erkéllyel rendelkezik. A lakóhelyiségek mind ide nyílnak, míg az épület központi részében kaptak helyett a konyha-fürdő együttesek. Nagyméretű ablakok és teraszajtók kapcsolják össze a lakásbelsőt a külső környezettel. Mintás üveglapok és korlátok együttese adja az épület külső felületét és biztosítja a szél- és átlátás védelmet.


Dinamikus épületszimulációs modellek készítésével - például a nyári napvédelem meghatározása/optimalizálása a különböző épületzónákra - is segítették a költségek reális kereteken belül tartását. A beruházást és az épület teljes életciklusát (az alapkoncepció felállításától a kivitelezésen át egészen a lakások használatáig és kezeléséig) végigkísérte az ingatlankezelő energia- és költséghatékonyságra való törekvése, oly mértékben, hogy mostantól az itt kialakított koncepció képezi az alapját az építtető minden további passzívház-beruházásának.

A gépészeti rendszer alapját egy központi, pelletkazán-alapú fűtési rendszer képezi, amely a nagyméretű napkollektor felülettel kiegészítve biztosítja, hogy szinte minden esetben megújuló forrásból legyen fedezhető az energiaszükséglet. A hőelosztást a decentralizáltan elhelyezett és egyedileg szabályozható alrendszerek biztosítják. Mind a 18 lépcsőház saját szellőztető központtal és légtechnikai hálózattal rendelkezik.

A bemutatott épületegyüttes közvetlen szomszédságában áll a O3 névre hallgató olimpiai falu, ami jelenleg a legnagyobb passzívház minőségű épületegyüttes.

Többemeletes lakóépület együttes, Innsbruck, Ausztria
Építés ideje: 2009
Tervező: architecturewerkstadtt din a4, team k2 architects
Alapterület: 27.804 m² lakóterület, össz. alapterület kb 35.000 m²
Szerkezeti kialakítás: nehéz szerkezetes, vasbeton alap-, fal- és tetőszerkezetek, téglafalak
Ökológiai szempontok: megújuló energia - pellet, napkollektor, talajhő használata, zöldtető
Az épület fűtési hőigénye: 14 kWh/m²év - PHPP szerint
Primerenergia igény: 117 kWh/m²év - PHPP szerint
Fűtés+melegvíz: a teljes komplexum számára közös 300 kW-os pellet kazán,
326 kW-os kondenzációs gázkazán - kiegészítő hőközpont a csúcsigények fedezésére,
1076 m²-nyi napkollektor, 11 db 2500 literes puffer tároló, lakásonkénti melegvíz és hőellátást vezérlő helyi rendszer, padlófűtés a szükséges helyeken
Szellőzés: 18 különböző légtechnikai rendszer (lépcsőházanként 1-1), 82%-os hatékonyságú hővisszanyerős szellőztetés, talajvizes hőcserélős fagyvédelem, illetve nyári előhűtés
Beruházási költség: € 1,536 / m²
Légtömörség: n50 = 0.18
U-értékek:
Külső fal: 0,11-0,13 W/m²K
Tető: 0,08-0,11 W/m²K
Padló a garázs felé: 0,011-0,16 W/m²K
Ablakok, teraszajtók: 0,072-0,78 W/m²K,
Üvegezés=0,60 W/m²K, g érték= 51 %

További információk:

Az épület adatlapja a phi oldalán. A neueheimattirol.at beruházást bemutató oldala.

Olimpiai falu, Innsbruck - Európa legnagyobb passzívházas beruházása

A 2012 januárjában megrendezett Ifjúsági Téli Olimpiára időzítve nyitott meg „kapuit” az összesen 444 apartmant tartalmazó lakóegyüttes. 2009-ben pályázat keretében választották ki a tervező csapatot. A kiírásban a közel 1500 sportoló és kísérő megfelelő elhelyezésének biztosítása szerepelt azzal, hogy a játékok után helyi bérlakásként fogják az ingatlanokat hasznosítani. A beruházás lebonyolítása is nagyon érdekes. Összesen 22 hónap alatt készült el az épületegyüttes úgy, hogy a terület megszerzésétől számítva csupán 10 hónap telt el a szerkezetépítés megkezdéséig.


Az építtető ebben az esetben is Tirol tartomány és Innsbruck városa által alapított ingatlanberuházó társaság, a Neue Heimat Tirol volt. A bérlakások átlagos bérleti díja alacsony, és jelen beruházások esetében ugyanez mondható el az üzemeltetési költségekről is. Ezzel egy, a szociálisan rászorulók számára is megfizethető lakásszerzési megoldás sikerült megvalósítani, amely hosszabb távon is segíti a társadalmi fenntarthatóságot.

A beruházás összesen 13 db, 6-8 emelet magas „kocka” épületet jelent. Alaprajzi rendszerűk hasonló, ám minden épület kicsit egyedi. Épületenként különböző, szellős, világos, üvegtetővel fedett, építészetileg igényes megfogalmazású, központi lépcsőházi mag köré szerveződik szintenként 3-5 lakás. Az épületek telepítése átgondolt. Az alaprajzilag négyzetet formázó épületek átlója É-D irányú, így nincs tisztán északi tájolású (napsugárzás nélküli) helyiség, lakás.

A homlokzatokat nagyméretű teraszajtók, üvegfalak tagolják és a megjelenés domináns elemei a sarokerkélyek is. Ezeknek köszönhetően gyakorlatilag minden egységből két égtáj felé biztosított a kilátás, illetve a lakóterek is kellően szellősek, világosak. Ez az alaprajzi struktúra a lakásbelsők rugalmasabb kiosztását is lehetővé teszi. Ennek köszönhetően akár egyterű, akár helyiségekre leválasztott megoldás is kialakítható.

Az egész épületegyüttes szíve a nagy, összefüggő zöldfelület, játszótérrel, pihenőpadokkal, pavilonokkal, pergolákkal. (A bemutatott képek még a végleges tereprendezés előtt készültek). Az épületek közötti park gépjárművektől teljesen mentes. Minden zavaró forgalom a „falu” határán kívül, illetve a terepszint alatti parkolóban vezetődik. A gyermekek és idősek igényeire ezen felül is nagy figyelmet fordítottak, a közösségi- és magánterek biztonságosan, kerekesszékkel is teljes értékűen használhatók (a lakások és teraszok közötti üvegfalak is küszöbmentesen készültek).

Igazán üdvözítő olyan (köz)beruházást látni, ahol az időszaki és távlati használók igényeinek figyelembevétele mellett a racionális üzemeltethetőség kérdéseit is átgondolták úgy, hogy a gazdaságossági és energiatudatossági szempontok mellett a társadalmi és szociális kérdések megválaszolására is figyelmet fordítottak. Az ilyen beruházások megvalósításával Innsbruck még a német ajkú területeken belül is vezető szerepet képvisel és jelentős mértékben segíti az energiatudatos épületek és passzívház egyre növekvő elterjedését.

Olimpiai falu, Innsbruck, Ausztria
Építés ideje: 2009 - 2011
Tervező: Eck Reiter Architektur, din a4
444 lakás, 509 parkolóhely
Építési telek területe: 26.300 m²
Hasznos alapterület: 29.600 m² lakóterület, össz. alapterület 41.000 m²
Szerkezeti kialakítás: nehéz szerkezetes; vakolt, illetve előregyártott, nagytáblás fa szendvics szerkezetes homlokzatburkolatok
Az épület fűtési hőigénye: 1. ütem: 14.8 kWh/m²év; 2. ütem: 18.2 kWh/m²év (?)
Csúcshőigény: 1. ütem: 13.3 W/m²; 2. ütem: 10 W/m² (?)
Primerenergia igény: 108 kWh/m²év
Fűtés+melegvíz: radiátoros fűtés a szükséges helyeken
Szellőzés: központi hővisszanyerős szellőztetés 80% feletti hőhasznosítási hatékonysággal
Beruházási költség: 61.6 millió € ; ~ 1525 € / m²

További információk:
Az egyes lakások kialakítása megtekinthető a project interaktív, animációs oldalán. Az üzemeltető társaság, a neueheimattirol.at konkrét beruházást bemutató oldala.

Hegedűs Attila
holnaphaz.blog.hu

A felhasznált fotók forrásai:
innsbruck2012.com,
saint-gobain-gypsum-international-trophy.com,
neueheimattirol.at, ralfeck.com
Műszaki adatok forrása: phnw.org