Lokál-globál gömböc

Kötelező reagálni azokra a kérdésekre, melyek a globalizációból megkerülhetetlenül következnek. Folyt.köv., akárhogyis.
Túl a nyár előtti utolsó Urban Lounge KÉK esten.

Nyitás, nyíltság, a vidék-hálózat tudatos erősítése, meg a teljes építészeti gondolkodás-halmaz integrálása a világgal - ilyesmire feltétlenül szükség van, sőt ma már elodázhatatlan! A fiatalok pedig legalább három évig - egyes helyeken hat hónapot töltve - járják a világot, leginkább Európán kívül, hogy visszatérve egészen más szemmel helyezkedjenek bele a hazai helyzetbe. Ilyesmi tanulságok szűrhetők le a KÉK első Urban Lounge sorozatának záróestjén elhangzottakból (június 28.).

A spontán érdekfeszítőre sikeredett esten Gunther Zsolt volt az egyik, Reischl Gábor a másik meghívott. Szimpatikus egymásmelletti monológjaikat, melyek néha azért összefűződtek egy-egy epizód kapcsán, Martinkó József moderálta, mint harmadik út. Reischl Gábor, az Ybl tapasztalt tanára képet vetített az iskolájuk Thököly úti két épületét összekötő fekete-toronyról, ami többek között az akadálymentesítést szolgálja. Előtérben a számozott parkolóhelyre állítva egy gépkocsi volt látható - ami Reischl hitvallásának fő mondandójához tartozott: a vidék és a világ becserkészése, mélyebb megismerése, hogy eljussunk a szakma művelésének igaz helyzetébe - ő dobta be a bizonyos 3 évet is. Senki nem tudott, nem is akart vele vitába szállni.

Gunther Zsolt szintén vetített, képsorozatán a szupermagyar^© kifejezés volt látható több - hol monokróm, hol (3)színezett változatban - el lehet képzelni. Gunther szólt többek között arról, hogy stúdiójuk, a 3H, mely nemrég Győr után budapesti irodát is indított, csak akkor tudott sikereket elérni pályázatokon, amikor néhány programra magastetős válaszokat adott... S persze elmondta tömör összefoglalását dolgozatának (MOME-DLA) és az annak kapcsán kirobbant vitához adott újabb munkájának - lásd az építészfórumon. Hiszen, amint az többször elhangzott mindhárom szereplőtől, e publikáció volt az est apropója.

A lényeg: túl kell lépni regionalizmusainkon. Sem az organikus, sem a téglával fémjelezhető hazai vonal (lásd a 2002-es Velencei Biennálé magyar kiállítását) - melyek természetesen nyújtanak valamit, tehát nem pocskondiázásukról, inkább realista értékelésükről van szó -, ma-most nem tud segíteni bennünket abban, hogy ne csupán szóvirág válaszok hervadjanak unos-untalan, de színvonalas építészet teremtése érkezzen el. Kötelező ugyanis reagálni azokra a kérdésekre, melyek a globalizációból megkerülhetetlenül következnek. Folyt.köv., akárhogyis.

vm (szöveg+kép)