Emberek/Portré

Lucien Kroll (1927-2022) – az utópikus káosz építésze

2022.08.30. 18:33

Lucien Kroll belga építész idén augusztus 1-jén hunyt el, 95 éves korában. Az építészetet társadalmi folyamatként, valódi közösségi tervezésre alapozva újradefiniáló alkotó munkásságára radikális módszertanának bemutatásán keresztül emlékezünk.

Krollnak a maga korában sajátos elképzelése volt az építészetről, az épített környezetről: szembefordulva a modernizmus nagy mestereivel, és a hagyományos, hierarchikus tervezési modellekkel azt vallotta, hogy a tervezési folyamatba be kell vonni a közösségeket is. Nem csak az épület leendő felhasználóit, hanem mindenkit, akinek közvetlen környezetére hatással lesz a ház. Mindezt úgy, hogy azt is szem előtt kell tartani, hogy ezek a közösségek nem stabil konstrukciók, hanem állandóan változnak, ezért az igényeik is változhatnak.

Más szóval az építészet Kroll számára politikai, nem pedig esztétikai tevékenység volt. Ahogy saját munkásságáról vallott, "eltávolodott az építész tradicionális szerepétől, mint egyedülálló objektumok alkotója", ehelyett az emberek közötti kapcsolatokra koncentrált az ehhez ideális terekben. "A konstrukció azokban a társadalmi viszonyokban találja meg a jelentését, amelyeket lehetővé tesz" – vallotta.[1]

Ezt az attitűdöt tükrözi Kroll egyik legismertebb munkája, a La MéMé elnevezésű kollégiumépület, melyet a Louvain-i Katolikus Egyetem orvostanhallgatói számára – helyesebben velük közösen – tervezett. A történet szerint az egyetem vezetése a korszaknak megfelelő, a racionális funkcionalitást előtérbe helyező, az intézményt reprezentálni hivatott komplexumot képzelt el, melynek kivitelezése el is kezdődött. A hallgatóknak ez azonban nem nyerte el a tetszését, elidegenítőnek tartották, és azt követelték az egyetemtől, hogy Kroll tervezze újra a kampuszt. Az egyetem, abban bízva, hogy Kroll vezetésével is egy hagyományos, hierarchikus tervezés valósul majd meg, elfogadta a diákok követelését. Kroll ehelyett azonban bevonta a hallgatókat is a tervezési folyamatba, melynek végeredménye egy meglehetősen szokatlan, elsőre kaotikusnak tűnő építmény lett. Paul Davies így írt róla 2018-ban az Architectural Review hasábjain:

"Még mindig lehetetlennek és revelációszerűnek tűnik; finoman befészkeli magát a tanítás és az adminisztráció óriási födémtömbjei közé. A tervek a korabeli "klaszterezés" iránti lelkesedést illusztrálják. De megjelenésében valahogy a kerti építmények módjára mulandó, hangyabolyokra vagy (egymásra rakott) méhkaptárakra emlékeztető, minden bizonnyal ad hoc jellegű változatossággal, mégis olyan anyagszótárral, amely valahogy (valószínűtlenül) kiállta az idő próbáját. A legújabb képek szerint valóban nagyon vidám helynek tűnik. De nem is ez a lényeg: Kroll a szakértői tekintélyének negligálásával és a termelési mód felforgatásával valószínűleg olyan közel került Henri Lefebvre és Guy Debord társadalomelméleti munkásságához, amennyire csak lehetséges egy építész számára, és ennek következtében gyakorlatilag szakmai száműzetésbe került."

Richard Milgrom építész és urbanista épp ezt az összefüggést – Henri Lefebvre térelméletét és Kroll építészetét – elemzi egy tanulmányában. A nagyhatású francia filozófus, Lefebvre, A tér termelése (La production de l’espace) című alapművében a teret egy hármas dialektika mentén írja le: megkülönbözteti a tér reprezentációit (kigondolt tereket), a reprezentáció tereit (megélt tereket) és a térbeli gyakorlatokat (érzékelt tereket). E hármas egymásra hatásából termelődik a tér egésze, de egyúttal ezek a térben magában jönnek létre. "A tér egyszerre eredmény és ok, termék és termelő" – írja Lefebvre.[2] A francia filozófus szerint a probléma azzal van, hogy a modernitás társadalmi viszonyai között ez a termelés absztrakt teret hoz létre, amire a homogenitás, a különbségek megszüntetése jellemző. "Amennyiben az absztrakt tér a homogenitás, a különbségek vagy sajátosságok kiküszöbölése felé tendál, egy új tér csak akkor születhet (jöhet létre), ha a különbségeket hangsúlyozza."[3] Ezt az új teret Lefebvre "differenciált térnek" nevezi – Milgrom elemzése szerint pedig Kroll építészeti praxisa épp ilyen differenciált terek létrehozására törekedett.

A belga építészt saját bevallása szerint ugyanakkor nem Lefebvre elméleti munkássága inspirálta – a gondolkodásmódjukban felfedezhető hasonlóság annak a kulturális-politikai közegnek az eredménye, amely mindkettőjükre nagy hatást gyakorolt: az 1968-as diáklázadások szellemi kontextusa.

Kroll, ahelyett, hogy egyfajta előre meghatározott rendszert kényszerített volna a leendő felhasználókra, abban bízott, hogy az ő igényeik és vágyaik mentén természetes módon kialakul majd egyfajta rendszer – ami épp oly heterogén (differenciált) tereket eredményez, mint amilyen sokszínűek maguk a felhasználók. Milgrom arra is felhívja a figyelmet, hogy a kollégiumépület esetén például az építész bizonyos tervezési döntéseket az építőkre bízott.

"Az ablaknyílások mintázata, a falanyagok változása és a téglaszobrok gyakran a munkások belátására voltak bízva. A munkásoknak mint felhasználóknak ez a bevonása még inkluzívabbá teszi Kroll térbeli gyakorlatát, és az épített környezetet a komplexitás egy újabb rétegével gazdagítja."[4]

A gyakorlatban mindez elsőre meglehetősen kaotikus képet mutat. Bizonyos értelemben Kroll építészete organikusnak tekinthető – de nem egészen úgy, ahogy Frank Lloyd Wright vagy épp Makovecz Imre építészete. A modernizmusra jellemző homogén formaképzésre és anyaghasználatra éppoly mesterséges, felhasználókra erőltetett kényszerként tekintett, mint a térstruktúrák kialakítására. Ahogy Stephanie Williams fogalmaz az Architectural Review 1979-es cikkében:

Kroll épületei épp eme organikusságuk, látszólagos tervezetlenségük miatt sokakban – főként a hivatalos szervekben – nemtetszést váltottak ki, szakmai kritikusai pedig arra mutattak rá, hogy minden szándéka ellenére elkerülhetetlenül rányomta a kézjegyét az irodája által tervezett épületekre. Ezzel ő maga is tisztában volt: Barrie Evans szintén az Architectural Review hasábjain megjelent cikkében, melyben a belga építész participatív módszertanában rejlő ellentmondásokra igyekezett rávilágítani, így idézte Kroll reakcióját arra a kritikára, hogy terveivel maga is manipulálja a lakókat:

Kroll azzal is tisztában volt, hogy ez a fajta építészeti attitűd, amit ő képviselt, utópisztikus jellegű. "Soha nem gondoltuk, hogy az alternatív építészet effajta zugai forradalmat fognak elhozni; ezeknek, ahhoz, hogy forradalmi hatásuk legyen, be kell hatolniuk a meglévő korlátok közé." – írta épületeiről. Milgrom megfogalmazásában:

Lucien Kroll életműve sok szempontból egyedülálló színfolt a XX. századi európai építészet történetében, olyan kísérlet, amely a modernizmus eszméivel nem esztétikai megfontolásokból fordul szembe, hanem megpróbálja a konkrét társadalmi igényeket az építészet középpontjába helyezni – több-kevesebb sikerrel. Ez az építészet elkerülhetetlenül megosztó formákat ölt, és ahogy Kroll maga is belátta, a mai társadalmi viszonyok között kudarcra van ítélve, hiszen önmagában nem képes társadalmi változást előidézni. Mégis tanulságos példája annak, hogy máshogy is lehet: a részvételi tervezés több annál, mint egy-egy kész terv megvitatása lakossági fórumokon, vagy online kérdőívek kitöltése.

[1] idézi Milgrom, Richard, ´Realizing Differential Space? Design Processes and Everyday Life in the Architecture of Lucien Kroll´, Capitalism Nature Socialism, 13:2, 2002, p. 91.

[2] Lefebvre, Henri, The Production of Space (Cambridge: Blackwell, 1991) p. 372.

Lucien Kroll (1927-2022) – az utópikus káosz építésze

Lucien Kroll belga építész idén augusztus 1-jén hunyt el, 95 éves korában. Az építészetet társadalmi folyamatként, valódi közösségi tervezésre alapozva újradefiniáló alkotó munkásságára radikális módszertanának bemutatásán keresztül emlékezünk.

Cikkinfó