Épülettervek/Középület

Lutheránus sziget / Pápa / tanulmányterv — Nagy Tamás

2008.12.18. 13:50

2008 szeptemberében meghívásos pályázatot rendeztek a Pápa belvárosában található ún. „Lutheránus sziget" (Insula Luterania) rendezésére, bővítésére. Két tervből külön-külön adunk keresztmetszetet. Nagy Tamás és munkatársai, Meditz Anna és Sziray Zsófia terve lett a pályázat győztese.

Részletek a műleírásból

Tervezői szándékainkat, a tervünkben javasolt megoldásokat az a meggyőződés vezérelte, hogy a keresztyén élet és nevelés alapja a 21. században is a templom és az iskola marad, Reményik Sándor (1890-1941) erdélyi evangélikus költő sorai nem veszítették aktualitásukat. A megadott tervezési programban legszebb evangélikus hagyományaink folytatását látjuk. Munkánk során ennek a haladó tradíciónak az életben tartását tartottuk szem előtt, az itt folyó, remélhetőleg generációkon átívelő szellemi, lelki munkának próbáltunk méltó keretet teremteni.

Az „oltalom és nyitottság" jelszó mentén próbáltunk egy olyan szigetet létrehozni, mely biztosítja lakói védelmét, de nyitva áll minden Istent kereső, jó szándékú ember előtt. A beépítés kialakításakor az egyes funkcionális egységek sajátos térigényéből, tájolási követelményéből és a meglévő városszerkezetbe való harmonikus illeszkedésből indultunk ki. A program részletes vizsgálata után alakult ki az a beépítés, melynek lényege, hogy a komplexum egyes elemeiből kialakított épületgyűrű védőbástyaként öleli körbe azt a belső teret, melynek centrumában a templom áll. Pontos mása ez a képlet az erdélyi protestáns erődtemplomok alaprajzi elrendezésének.

Tekintettel arra, hogy a meglévő épületek védettek, műszakilag megfelelő állapotú, rangos városképi elemek, az utcai fronton semmiféle, az udvarin is csak a legszükségesebb átalakításokat javasoltuk. Az épületek jó működése érdekében a belsőben éltünk a műszakilag megengedhető módosításokkal, adott esetben funkciócserével.

A Lutheránus Sziget lelke az a belső udvar, mely körbeöleli a tömb súlypontjában álló templomot és az egyes épületfunkciók szerint váltakozó gazdag térprogramot kínál. A Gyurácz Ferenc utcai díszkapun érkezők egy jobbról-balról díszkerttel kísért burkolt térbe lépnek először. Elsőként jobbra indul egy kerti út a lelkészi hivatal és a szolgálati lakás irányába, majd balról nyílik a lelkészlakáshoz vezető belső út. A hivatal előtt park jellegű, padokkal bebútorozott kis tér található, míg a parókia előtt a lelkész saját használatú kertje foglal helyet - benne gyümölcsfákkal és szőlőlugassal. A bevezető úton továbbhaladva kinyílik a tér, a templom előtti burkolt teresedésre jutunk, ahol az istentisztelet előtt és után a hívek hosszabban elbeszélgethetnek, a padokon leülhetnek. A könyvtár előtti öblösödés a szeretetvendégségek színhelye lehet. Közel van ide a teakonyha és a székraktár, nagyobb létszám szabadtéri kiszolgálása is könnyen megoldható itt. A templom mellett jobbra indulva érünk az iskolaudvarba, melyet elsősorban a diákok használnak az óraközi szünetekben. Ez a védett tér az iskolai ünnepségek és a szélesebb közönség által is látogatható események és koncertek színtere.

 

 

A tömb Gyurácz Ferenc utca felé eső oldalán álló két épületben helyeztük el a lelkészlakást, a szolgálati lakást és a lelkészi hivatalt. A két lakás pozicionálásánál azt tartottuk döntő szempontnak, hogy melyik épület környezetében alakítható ki egy szeparált, négy-öttagú család számára alkalmas kert, élettér, ahol a lelkész családjával, a közösség részeként, de megfelelő izoláltságban tud élni. Így a lelkészlakást a nyugati sarokba telepítettük, önálló kertrésszel, a szolgálati lakást a keleti oldalra, már parkként működő, kisebb kertrésszel.

Az épületrész a folytatásában kialakított „L" alakú, a telekhatárra tapadó épületben nyert elhelyezést az un. „kulturális tér". A földszinten a gyülekezet és az iskola igényeit egyaránt szolgáló könyvtár és gyülekezeti/konferencia terem kapott helyet, a szükséges mosdócsoporttal és a baba-mama szobával, míg az emeleten a klubhelyiségek találhatók. Ide tettük a gyülekezet irattárát is. A konferenciaterem előtt szükségesnek tartottunk egy tágas előteret, hogy az események szünetében, rossz idő esetén is legyen, hol tartózkodni. A téli szeretetvendégségek színhelye is ez az előtér lehetne. Az előtér és a konferenciaterem közötti fal eltolható harmonikafal, így nagyobb összejövetelek, pl. bálok idején egy komoly egybenyitott tér alakítható ki. Mind a könyvtár, mind a gyülekezeti terem közvetlen kert kapcsolattal rendelkezik. Így, ha kedvező az időjárás, a gyülekezeti alkalmak, szeretetvendégségek a szabadban, a védett udvarban tarthatók.

A templom belső térrendszeréhez természetesen nem nyúltunk, itt a cél a megfelelő műszaki állapot helyreállítása kell, hogy legyen. Elsődlegesen a vizesedés megszüntetése fontos, melyre a legfelkészültebb specialistákat kell bevonni.

Az iskola tervezésénél a következő szempontokat tartottuk a legfontosabbnak:

  • a tervezési program maradéktalan megvalósítása a beépítési kötöttségek figyelembevételével
  • a tantermek kedvező tájolásának biztosítása /délkelet/
  • a tantermek szükséges megvilágításának biztosítása mind a nyolc tanteremnél /az alapterület 1/6-a/
  • az akadálymentesítés megoldása - korszerű szaktantermek kialakítása
  • legalább „A" kategóriás /12x24 m alapterületű és 5,5m belmagasságú/ tornaterem elhelyezése
  • az iskola közösségi tereinek /aula, ebédlő/ a belső udvarral való közvetlen kapcsolata
  • a tantestület és az iskola vezetőinek méltó elhelyezése
  • a szükséges számú parkolóhely telken belüli biztosítása.

A fenti szempontok figyelembevételével döntöttünk úgy, hogy a régi épületben lévő tantermeket megszüntetjük /sem a tájolásuk, sem a megvilágításuk nem felel meg az előírásoknak/, és az iskola nyolc tantermét az új iskolaszárnyban helyezzük el, mind a nyolcnak kedvező tájolást és megvilágítást biztosítva.

A régi iskolaépületben így felszabaduló helyeken alakítottuk ki a földszinten a tantestületi és igazgatói helyiségsort /kultúrált titkársággal és várakozó hellyel/, az emeleten pedig a természettudományi előadót a szertárakkal. A földszinten az iskola Árok utcai bejáratához kapcsolódóan kapott helyet az aula, a hozzá csatlakozó zsibongóval. A portát úgy helyeztük el, hogy onnan mind a személyforgalom, mind a parkolóba irányuló autóforgalom szemmel tartható legyen. Az aulához közvetlenül kapcsolódik az üvegfallal elválasztott ebédlő, ahol a diákok három turnusban tudnak megebédelni. A melegítőkonyha kiszolgálása az alagsorból történik, lift és lépcsőkapcsolatot terveztünk. Az „A" kategóriájú tornatermet az első emeletre helyeztük, biztosítva a kétnemű öltözőblokkot és a szertárat.

A speciális tantermeket a régi épülethez déli irányból csatlakoztatott új szárnyban helyeztük el, szintén a megfelelő megvilágítás biztosításával. Az épület végében, a kert szintjén egy fedett-nyitott teret alakítottunk ki, jó idő esetén szabadtéri foglalkozások is megtarthatók itt.

Lutheránus sziget / Pápa / tanulmányterv

Meghívásos pályázat, 2008. szeptember
A pályamű szerzői: Nagy Tamás és munkatársai, Meditz Anna és Sziray Zsófia