A görög pavilon a második világháború után kialakult Athén mozgásait mutatta be külön kiemelve a lakások fejlődését és a komponálatlan közterek újragondolását a gazdasági válság idején. A kiállítás nyolc helyszín példáján keresztül ad rálátást a város ellentmondásaira, új tervezési stratégiáira és azok megítéléseire. Az első téma - a lakásépítészet fejlődése 1950-től napjainkig - az adott városi táj nevéhez köthető kiépítés folyamatáról és a helyi alapegységek különböző megjelenéséről szólt. Ezt hatalmas mikrokarton dobozokba vágott, létező lakások segítségével mutatták be, diákkal az ablakain szó szerint betekinthető részletességgel. A megjelenő lakásidézetek mellett az egyes helyeken szinte kiáltványszerű képekkel foglalkoztak nem is olyan régi helyi tradíciókkal, illetve az építészet egészének megítélésével.
A másik téma a válság alatti és utáni, az alternatív hálózatok és aktivista kezdeményezések által támogatott városmegújítási programról szólt. A közterületek felosztásaival és vitáival, néha egészen elvonatkoztatott és lényegre törő utalást adva a városi kontextus helyi részleteinek hiányára vagy éppen ellensúlyozására. A sok zavaró részletességgel kidolgozott makett-, kép-, és kartonhalmaz között és csivitelő utcazaj mellett könnyen beleveszhettünk Athén nagyon is hűen visszaadott, fülledt és zsúfolt életébe. A görögöknek ez a kiállítástól teljesen független, megvalósuló programja a „common ground” egyik legerősebb gondolatát tárta elénk a biennálé nagyságának megkövetelt nagyvonalúságától eltérően elaprózott, összetett kifejezésekben.
Ferenczi Nóra, BME Urbanisztika Tanszék