MagDi
Környezetkultúra ide vagy oda, a Magyar Dizájn két emblematikus ösztöndíjának kiállítása nem tudta belakni az Iparművészeti Múzeum terét (és ez még a kisebbik baj). MagDi bajban lenne a divattervezők nélkül.
Február 6-án megnyílt a 2006-os Moholy-Nagy László Formatervezési és a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti ösztöndíjasok kiállítása az Iparművészeti Múzeumban.
Az alternatív divatberkekben tapasztalható, butikvirágzással kísért közelmúltbeli pezsgés itt is érezteti hatását, a legmeggyőzőbb, legkiforrottabb munkák ebből a műfajból kerültek ki (alighanem a hímzett anatómia, Vigh Krisztina Deviációk-ja, viszi el a pálmát). A divat- és ruhatervezőt viszont öltözéktervező(iparművész)nek nevezi a hivatalos
magyar szakzsargon, ami jelképértékű probléma. Ez a csak önmagához képest értelmezhető nyelvi szörnyszülött közeli rokonságban áll a kiállítási anyag jelentős részét jellemző öncélú nyakatekertséggel és erőlködéssel.
A mezőny finoman szólva heterogén, ami azt jelenti, hogy kevés tényleges teljesítményt képviselő, revelatív vagy legalább tisztességes, szolid munka, van viszont egy-két botrányos tévedés, a többség pedig egyszerűen érdektelen: privát önmegvalósító piszmogás, ihlethiányos pótcselekvés és hasonlók.
Nem mintha a milánói Triennale egynémely kiállítása ne lenne ugyanilyen értelemben hajmeresztő. Ugyanakkor az olasz-japán-német-holland- katalán-angol stb. design-nak van egy markáns élvonala is, ami nálunk sehogy sem látszik kibontakozni (ez alól talán a már említett divattervezés képez kivételt).
Nyilvánvaló, hogy ennél jóval magasabb minőség lappang Magyarországon (mint ahogy focizni is nyilvánvalóan jobban tudnánk). Valószínű tehát, hogy a tehetséggondozással, oktatással és az ösztöndíjrendszerrel van baj. Még csak másfél évtizede vagyunk úgy-ahogy felnőtt társadalom, így esetleg érthető, ha a dizájnunk is csak félig-meddig olyan-amilyen. Pont ezért: ekkora minőségi szórást megengedni komolynak szánt ösztöndíjak odaítélése kapcsán, az talán nem éppen a helyes irányba mutató döntés.
Ilyenkor szokták megkérdezni jó tollú újságírók: „quo vadis, MagDi?”
Török Tamás
