Magyar-amerikai csereprogram/6 – Paulin Pál és Schüller Ferenc

Végéhez ért az Építészfórum Magyar-amerikai csereprogram című minisorozata. A sorozat azon magyar építészek visszaemlékezéseit, gondolatait gyűjtötte össze, akik a 80-as, 90-es évek fordulóján, a Magyar és az Amerikai Építész Szövetség általt szervezett csereprogram keretében 2 évet Amerikában dolgozhattak. Ezúttal Paulin Pál és Schüller Ferenc visszaemlékezéseit olvashatjuk. 

Paulin Pál

2020. július 12-án elhunyt Paulin Pál építész, vezető tervező, az építészeti látványtervezés egyik hazai úttörője. A kiváló szakember emléke előtt tisztelegve Fazakas György beszédét közöljük, amely az augusztus 6-án tartott búcsúztatáson hangzott el.

Igazán szerencsésnek mondhatjuk azokat, akiket a természet hajlamossá tett a művészetekre, mert nemcsak tisztességet és hasznot jelentenek, hanem örökös képességet a természetben mindenütt jelen lévő szépség és arányosság egyéni formában történő megjelenítésére. Palinak már fiatal korában nagy öröme telt a rajzolásban. Barátjával, Nagy Gáborral (azóta elismert restaurátor művésszel) általános iskolás koruktól kezdve ismerkedtek az alkotás örömével. Együtt tanulták meg a perspektívaszerkesztés geometriai módszereit, Pali rajztáblájára feszített papírján életre keltek a tájak, emberek, házak háromdimenziós képei. 

Mint a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara Középülettervezési Tanszékének oktatója, 1980-ban találkoztam először Palival, az akkor harmadéves egyetemi hallgatóval. Az építészmérnök hallgatók tervezési készségét, tehetségét a képzés harmadik évében kötelező Középülettervezési tárgy során már érzékelni lehet. A tehetséges hallgatók közötti szakmai verseny e féléves tervezési gyakorlat során vált egyre élesebbé. Pali harmadéves korában véletlenül került hozzám, abban az időben még nem lehetett oktatót-korrektort választani, csak negyedévtől kezdődően. Kiemelkedő képességeit rögtön felismertem, talentumát évfolyamtársai is érzékelték. Örültem, hogy hozzám jelentkezett negyed- és ötödéves korában komplex tervezésre és diplomatervezésre is. 1982-ben diplomázott, diplomadíjat nyert. 

Az egyetem elvégzése után is tartottuk a kapcsolatot. Pali jó néhány évet dolgozott a Finta Stúdióban, elmélyítve építészeti mesterségbeli tudását, egyre önállóbb tervezési feladatokat kapott. Ebben az időben tervezte Guczogi György építésszel együtt a Salgótarjáni Megyei Könyvtárat. Igyekeztem segíteni érvényesülését, Osskó Judit társrendezővel együtt meghívtuk a nagysikerű „Fiatal Építészek 84"  kiállítás kiállítói közé. Kiállítási anyagára sokan felfigyeltek, Melocco Miklós szobrászművész is nagyra értékelte. 1989-ben már több éve a New York-i Emery Roth & Sons PC. építésztervező irodánál dolgoztam, az Amerikai Építészek Intézete és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai egyezménye keretében, mely megállapodás Papp László sikeres amerikai-magyar építész fáradozásának köszönhetően több éven keresztül évente két magyar építész részére tette lehetővé a nemzetközi gyakorlat megszerzését. 

Közben egyik hazautazásom során találkoztam Palival, aki elmondta, hogy nagyon szeretne Amerikába eljutni és megismerni a high-tech világ, Manhattan építészetét. Javaslatomra a cégvezetés felvette Palit először egy évre, majd egy újabb évre, végül Pali tovább maradt, megtanulta a digitális látványterv készítés szakmai fogásait, és a híres I. M. Pei amerikai-kínai építész sok épületéhez készített digitális látványtervek fáradságos munkájával kereste kenyerét. Megismerte a New York-i kapitalizmus lüktető tempóját, a nagy projektek világát, azután hazajött Budapestre, de itthonról is tartotta a kapcsolatot New York-i megrendelőivel. Tehetsége, tudása, kitartó szorgalommal párosult. Belefeledkezett az alkotásba, élvezte ahogy a képernyőn megelevenednek a részletek, újra és újra állította a fényeket, az árnyékokat, hogy valósághű legyen a látványterv. 

Itthoni munkái közül is kiemelkedő alkotása a XII. kerületi Osztrák Iskola élénk színvilágú, finom arányrendszerű épülete, melyet Bordás András építésszel közösen terveztek, Georg Driendl osztrák építésszel együttműködve. Néhány hónapja matematikus barátjával beszélgettem Paliról, és akkor határoztam el, hogy sok év után ezen a nyáron szeretnék Vele találkozni, de már nem volt rá lehetőségem. Váratlanul ért halálhíre, nem számítottam rá, már nem tudunk leülni egy pohár bor mellett megbeszélni a világ építészeti szakmai újdonságait, a New York-i tervezők érdekes új szakmai ötleteit, hiányozni fog. Egy kitűnő építészt vesztettünk el, emlékét nem felejtjük. 

Schüller Ferenc

Én egy kicsit már mostoha gyerek voltam ebben a programban. A többiek hozzám képest inkubátorban voltak. Magyarországról a portfoliójuk alapján megkapták a munkájukat. Megvették a repülőjegyet, kimentek és leültek dolgozni. Két hét múlva megkapták az első fizetésüket, mehettek lakást bérelni, bevásárolni. Mire én sorra kerültem, a programban eredetileg résztvevő amerikai irodák további magyar kolléga foglakoztatásával már nem akartak bajlódni. Ha a Kanadában élő nagynéném nem finanszírozza meg a kiutazás költségeit az interjúhoz, akkor az előttem kimenő Paulin Palival véget is ért volna ez a program.

Talán ennek is köszönhető, hogy én jobban betagozódtam az amerikai társadalomba és nemcsak a kint élő magyarokkal tartottam a kapcsolatot. Sokkal nehezebb volt a kezdésem, mint a többieknek. Hónapokig tartott, míg az AIA által elcseszett vízumomat a philadelphiai cégem és egy Mrs Kurz nevű Immigration Office munkatárs egyszerű szimpátia alapján segített megoldani. Addig én dolgozni ugyan tudtam, de fizetést nem kaphattam. Mai szemmel nézve lényegében egy „túlélő show"-ban vettem részt, melynek sem a nyelvét, sem a szabályait nem ismertem.

Az engem befogadó cég – The Kling-Lidquist Partnership – akkor a keleti part legnagyobb tervező cége volt. Közel 600 alkalmazottja volt és Philadelphia belvárosában a Chestnut Streeten, az utca két oldalán bérelt épületet. Az ott töltött 13 hónap alatt a 600 munkatársból közel 400-at tettek le. Eredeti méretét tekintve hasonló volt a KÖZTI-hez, ahol 1985-ben elkezdtem a szakmai karrieremet. Ma a KÖZTI cca 50 fős, a TKLP az interneten tájékozódva összesen 4 munkatárssal rendelkezik.  …Sic Transit Gloria Mundi…

Ne komplikáld, amit egyszerűen is megtehetsz. Ami nagyon megfogott belépve a TKLP-be, az a józan hozzáállás, amivel a világ minden tájáról érkező munkatársakat egy irányba tudták terelni. Volt ott indiai számítógép zseni, dél-vietnámi menekült, lengyel építész hölgy, de ’56-os magyar menekült is, első ottani főnököm Bácsújlaky Dezső személyében.

Adtak a kezembe két kis füzetet, a mai napig őrzöm őket. Az egyikben leírták közlegényből hogyan lehetsz tábornok (üzleti partner) a cégnél, míg a másikban a használatos betűtípusoktól egészen a Társadalom Biztosításig minden hasznos tanács benne volt. Ezt az egyszerű kis füzetet a mai napig nem sikerült elérnem a Magyar Építész Kamaránál, pedig egy időben ennek Noll Tamás is elnöke volt.

Időutazás. A sok tapasztalat és élmény közül ennyi év után az általad biztosított „időutazás" lehetősége és élménye, ami a legértékesebbnek tűnik. Egy olyan ablakot nyitottál nekünk, amivel Magyarországra visszatérve hosszú évekig volt de’ja vu élményünk. Mi már ezt láttuk, átéltük valahol.  Bankoknak, médiának, szolgáltatóknak az előretörésére gondolok. Sajnos az a színvonalú fogyasztóvédelem, ami már a ’90-es években működött az USA-ban, na az valahogy nem jött át.

Munkaidő 9-től 5-ig. Én kőművesek mellett nőttem föl, ott a munkaidő reggel 6-tól délután 4-ig tartott. Már ott, gyerekként megtanultam a munkaidő szigorú felhasználását. Ami új volt Amerikában, hogy a munkát kell elvégezni a „nine-to-five" időszakban. Nem igazán szerették a túlórázást, a „moonlighting"-ot. Igazából az volt az elvárás, hogy a 8 óra munkaidőből legalább 6,5 óra aktív munkával teljen. Én azóta is ehhez tartom magam, ezt kérem a kollégáimtól.

Tervezéshez szükséges jogszabályok összevadászása. Az első sansz, hogy valamit építészetileg rám bízzanak, 6 hónap elteltével következett be. A Conrail Vasúttársaság logisztikai központjának az indító tervezése volt. A projekt építész gyakorlatilag rám hagyta a teljes építészeti tervezést, ő valami nagyon mással volt elfoglalva. Ez volt a tervezés első fázisa a „BOD" Basis of Design. Szinte egy könyvet rakott össze azokból a jogszabályokból, amelyek érvényesek lesznek majd erre a projektre.

Ez akkor nekem teljesen új volt. Mára minket is utolért ez a jogszabály vadászati láz, csak nem úgy hívjuk, hogy a Tervezési  Fázis  Alapszakasza. Jogalkotóink olyan állandóan változó jogszabályi környezetet teremtettek az utóbbi 10 évben, hogy szinte lehetetlen kiigazodni, melyik jogszabály mikor, milyen mértékben releváns. 

Fóliakezelés vs. ütközésvizsgálat. Ma ütközésvizsgálatnak hívják azt, ami régen a feladata volt a tervezőknek. Szerintem aki építésznek megy, annak legyen térlátása, értse meg hogy hol-mekkora gerendát tervez a statikus. A gerendák  között hogyan megy el a gépész a légcsatornákkal, vagy az  egyre „intelligensebb" épületeknél az elektromos vezetékek tömkelege. Ezt annak idején pofonegyszerűen oldották meg Amerikában az egyes szakágak rajzainak az egymásra helyezésével.

Ekkor értettem meg, hogy a magyar fejlesztésű, de főleg az amerikai piacra kitalált Archicadben miért „layer"-eken kell dolgozni. Mára az „ütközésvizsgálat"-ot 3d-s modellekkel próbálják ellenőrizni. A gond csak az, hogy minden egyes szakág saját software-t alkalmaz. Ezeket pedig össze kell hangolni, vagy pedig újra be kell vinni az összes szakág összes adatát egy közös, erre alkalmas software-be. Mennyivel egyszerűbb volt a néhány mylar-t egymás fölé helyezni!

Tervellenőrzés 90% készültségnél. Nekem mindig fontos volt, hogy az általam készített tervek szakmailag mással is átnézetésre kerüljenek. Volt a KÖZTI-ben is egy úgynevezett „Háromszög Pecsét", mely a tervek szakmai átnézését igazolta. Addig a tervek nem mehettek a fénymásolóba, amíg ez a pecsét nem volt rajta. Ami viszont újdonság volt, hogy ne a 100%-ig kész terveket nézzék át, hanem a 90%-os terveket.

Így van mód arra, hogy a feltárt hiányosságok alapján esetleg már máshogy kerüljenek befejezésre. Kevesebb fölösleges energia van beleölve a tervekbe, ha még módosítani kell, az nem okoz akkora elvégzett munka kiesést. Van már néhány kliensem, aki ezt megértette és a Tervezési Szerződésben hajlandó ezt elfogadni. A gond a szakágakkal és az utóbbi időben a hazai piacon megjelent tervellenőrzést végző cégekkel van. Ők aztán nagyon nem értik ennek a hozzáállásnak az értelmét.

Kivitelező bevonása a gyártmánytervekbe. A TKLP-nél a tervezés nemcsak a szakágakra, de a kivitelezés követésére is nagyon jól föl volt építve. Volt szerencsém egy teljes hónapot ezen az osztályon eltölteni. Élmény volt a kivitelezőktől visszajövő javaslatokat átnézni és döntésre előterjeszteni az általuk küldött megoldások közül azokat, melyeket lényegében én választottam.

Na ez itthon nagyon másként van. Ha közvetlen típust írunk ki, akkor ma még külön bünteti is a tervezőt a hazai jogszabályi környezet, különösen ha „közbeszerzésű" a projekt. Arra meg, hogy csomóponti megoldásokat, ne adj isten több változatban kapjunk vissza egy szakági kivitelezőtől, na arra várhatunk. Sokszor az általunk megrajzolt csomópontokból is rendre kihagyják azokat az elemeket, amitől időtállóak lennének a műszaki megoldások. Én már csak azt szoktam mondani, minden műszaki probléma alapja, hogy hol a Pénz?

Két bölcsesség amit tőletek tanultam. A legvégén álljon itt két jó tanács, amit annak idején kicsit megmosolyogtam, de mára már nagyon hálás vagyok érte. Az első, lányom neked két férjed lesz „a Lawyer and a Plumber". Ez szintén része az időutazási programnak. Az elmúlt évtizedekben úgy sikerült felépítsük a Tudás Társadalmát, hogy mára nincs itthon egyetlen szakember sem. Én ha nyugdíjba megyek elvégzek egy kazánszerelői tanfolyamot és a környék kazánjait fogom gondozni jó pénzért.

Másik a lányokat puszival kell nevelni. Ha jó dolgot tesznek, meg kell jutalmazni őket egy Jutalom Puszival. Ha rossz fát tesznek a tűzre, na akkor jön a Büntető Puszi… Az elmúlt évtizedekben ez volt a legjobb tanács nevelt lányommal való együttéléshez.

PHILADELPHIA – A Testvéri szeretet városa… ennek a görög kifejezésnek az értelmére egy részeg potyautas hívta fel a figyelmemet az ottani metróban. Európai szemmel szinte értelmezhetetlen volt, hogy elég volt átmenni egy zebrán és az ember máris No Go Zónában találta magát. Az én megfizethető lakásom pont egy ilyen No Go Zónában volt. Esténként, ha kocsival mentem haza fohászkodtam, hogy a jó isten óvjon meg.