Épülettervek

Magyar építészek I. díjas terve alapján újulhat meg a lembergi Bernardinus monostor környezete

2012.11.08. 13:22

Déri-Papp Éva, Gazdag András és Szabó Péter koncepciója nyerte az I. díjat a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) központjában álló Bernardinus monostor külső tereinek rendezésére kiírt nemzetközi tervpályázaton. Az UNESCO világörökség részét képező óváros peremén található, hányattatott sorsú épületegyüttes környezetét a tervezők a különböző területhasználati módok elemzésével és a helyszínek karakterének erősítésével, finom beavatkozásokkal fogalmazták újra.

A magyar-ukrán határtól 300 km-re levő Lemberg (Lviv) közel egymilliós város, Galícia fővárosa, Nyugat-Ukrajna legnagyobb városa - gazdasági, művészeti és kulturális központja. Óvárosa az UNESCO világörökség része. A történelmi városközpont peremén áll a Bernardinusok monostora, amelyet négy évszázada építettek a Lengyelországból érkező szerzetesek. Miután II. József feloszlatta a rendet, az épületegyüttes többször is gazdát / funkciót cserélt; 1991 óta a templom az Ukrán Görög Katolikus Egyház tulajdonában van. Az egykori rendház többek között az Állami Levéltárnak, a gazdasági épületek hivataloknak adnak helyet. Az épületegyütteshez csatlakozva társasházak is épültek.

 

 

 

A hely jelenlegi állapotában egy abszolút vegyes és érdekes hibrid képet ad, amelyben a szinte sétálóutcaként használt udvar, az egykori gyümölcsöskert ligetes parkja, az 1970-es években visszaálmodott erődítmény-fal előtti teresedés lüktető forgalma mind-mind fontos jellemezője a terület használatának. A 2012 nyarán meghirdetett tervpályázat az épületegyüttesen belül és azon kívül elhelyezkedő csatlakozó közterek újragondolására keresett válaszokat - azok meglévő értékeinek megtartásával.

A remek pályázati honlap valamint az interneten fellelhető történeti és mai térképek, leírások tanulmányozása után a helyszín felkeresésekor a pályázatban hat részre felosztott terület használati módjait vettük elsősorban figyelembe. Kik használják? Hogyan használják a területet? Mi történik itt éjjel és nappal? A területek eredeti (és részben mai) karaktereinek felerősítésével, a használati módok átgondolásával, az egyes funkciók áthelyezésével képletszerűen erős koncepció állt elő.

 

 

 

Nagy örömünkre tervünk első díjat nyert. Tizenhárom országból összesen harminc pályamű érkezett be, - a résztvevők listáját látva - Magyarországról egyedül mi pályáztunk. A tervekből rendezett kiállítás november 18-ig megtekinthető a monostor területén lévő múzeumban. Ez már a negyedik, nemzetközi tervpályázattal beindított köztérfejlesztési projekt Lemberg városában az elmúlt években. Az első projektet már építik, így a jövő mindenképp biztató.

Részlet a zárójelentésből

A pályázati terv a terei tisztaságával és egyedülállóan nyugodt hangulatával győzött meg minket. A terület részletes elemzésén alapuló koncepció a meglévő városi szövetbe megfelelően illeszkedik. A meglévő épületegyüttes szimbolikus jelentéséhez való pontos illesztéssel a szerzők határozott, ugyanakkor finom térbeli változásokat érnek el, mellyel az épített környezetből a lehető legtöbbet hozzák ki. Ez a közterületek jó arányú lecsendesítését eredményezi, s a hangsúlyt a terület középpontjába: a monostor templomára és a szomszédos épületekre helyezi.

 

 

 

A meglévő és a tervezett állapot könnyen integrálható, néhány szükséges módosítás megtételével. Az érzékeny megközelítés és a burkolt, valamint a zöld területek jó aránya hangsúlyozza a javaslat műszaki és gazdasági megvalósíthatóságát. A megvalósítás szempontjából két tényező lehet döntő fontosságú: az UNESCO lehetséges kérdéseinek alapos megfontolása, és az együttműködés a helyi építési szakértőkkel.

Szabó Péter


Bernardinus monostor külső terei – nemzetközi tervpályázat, I. díj

építész tervezők: Gazdag András (G3 Mérnökiroda Kft.), Szabó Péter (OKKA Stúdió Bt.), Déri-Papp Éva
tervezés éve: 2012
bruttó szintterület: 17.000 m2
helyszín: Lemberg (Lviv), Ukrajna
építész konzulens: Karácsony Tamás
tájépítész konzulens: Vastagh Gabi
munkatársak: Koletár Eszter, Tóth Zoltán
bruttó beruházási költség: 2.765.000 €