A magyar szakemberekből álló DANU mérnök, tervező és tanácsadó iroda nyerte a szicíliai kisváros, Mazzarino belvárosának megújítására kiírt tervpályázatot. A program a főutca elegáns térhálózatát gyalogosbarát kialakítással, a gépjármű-közlekedés szabályozásával, a zöldfelületek és a közterületek innovatív megoldásaival újítja meg a tervezők szerint.
Szicília belső déli részén fekszik a 13. században alapított, jelenleg 11 000 főt számláló Mazzarino, ahol a belvárosi infrastruktúra újragondolásával és a helyi gazdaság zöld átállásával igyekeznek fenntarthatóbbá, vonzóbbá és versenyképesebbé tenni a barokk építészeti örökségben gazdag települést, és gátat szabni a lakosság elöregedésének.
A beérkezett pályaművek közül a DANU komplex városrehabilitációs terve nyerte el a zsűri tetszését. Az építőipari digitalizációs eljárásokban, valamint a stratégiai és urbanisztikai tervezésben tapasztalattal rendelkező csapat idehaza olyan meghatározó projekteken dolgozott, mint a BudaPart vagy Enying belvárosának és zöld infrastruktúrájának megújulása.
A DANU által javasolt rekonstrukciós folyamat három pilléren alapul: a történelmi városközpont újrakomponálásán és tereinek összekapcsolásán, a biztonságosabb és hatékonyabb közlekedés kialakításán, valamint a gazdasági és társadalmi fenntarthatósághoz szükséges ingatlanhasznosítási és klímaadaptációs beavatkozásokon, írja a társaság.
„Korábban nem volt egységes arculata a városnak, így a főutca mentén kialakult önálló tereket és útvonalakat egy összefüggő rendszerbe kapcsoltuk. Az urbanisztikai divízió vezetésével komplex városrehabilitációs megoldásokban gondolkodhattunk a település történeti magjának fejlesztéséhez. A közel ezeréves Mazzarino megismerése alapos előkészítést igényelt, így a kapott adatok mellett műholdas térképeket és képarchívumokat, közösségi média oldalakat és helyi szereplőkkel készített interjúkat, illetve sokféle online információforrást felhasználtunk" – hangsúlyozta Szemerey Samu, a DANU építészeti és urbanisztikai igazgatója.
A tervpályázat helyreállítja a barokk tereket és látványtengelyeket, új köztéri funkciókkal nyitottabb térhálózatot valósít meg, okos közvilágítást és üzemeltetés-fókuszú, megnövelt zöldterületeket hoz létre. A tervezők a gyalogos felületek növelésével, a közterületek rendezésével, a parkolási lehetőségek újraszervezésével, valamint a gépjárműforgalom csökkentésével szándékoznak biztonságosabbá tenni a közlekedést, amihez a belváros bejáratához tervezett új parkolóház, valamint az e-bike kölcsönzési lehetőség is hozzájárul. A turizmusfejlesztés részeként Mazzarinoban fejlesztő- és képzőközpont jön létre, míg a fiatalok megtartását az üres helyiségeket hasznosító programok is segítik.
Bozsik Barbara urbanisztika divízió vezető, településmérnök szerint a zsűri pozitívan értékelte, hogy a kiírás céljait a pályázat számos esetben újszerűen, a városfejlesztés szoft eszközeit is bevonva közelítette meg. Ilyen megoldás volt egy új, városi átjáró kialakítása a hátsó udvarok összenyitásával, illetve a Mazzarino kapujaként szolgáló új szolgáltatóközpont, valamint a közlekedés racionalizálásával létrehozott új köztér, ami ezentúl rekreációs felületként fogadja a helyieket és a városba érkezőket. A piacteret úgy fejlesztették, hogy egyben árnyékot adó közösségi tér is lehessen, amihez egyedi esővíz és öntözővíz kezelési rendszert dolgoztak ki a helyi növények gondozása érdekében.
A Szemerey Samu és Bozsik Barbara által vezetett tervpályázat megvalósításában Dörögdy Anna, Kádár Bálint, Kertes Tamás, Kovács Laura, Papp L. Katalin, Pető Boglárka, Pleskó Szilvia, Pokol Júlia, Spengler Csaba és Szigetvári Balázs vett aktívan részt, a látványterveket pedig Rátgéber László készítette.
Forrás: DANU