Technológia

Magyarország első e4 családi háza

2015.11.16. 13:13

2015. szeptember végére lezárultak Magyarország első energiahatékony e4 téglaházának építési munkálatai Budapesten. A Wienerberger konszern e4 épületfilozófiája alapján megvalósított, mintaértékű, közel zéró energiaigényű családi ház kulcsait októberben át is vehette az építtető család. 

A kapuban álló energetikai szigorításokra idén a Wienerberger is megadta a válaszát, és Vincze László DLA építész segítségével felépített egy családi házat, amely az e4 koncepciót vette alapul. Az e4 jelentése: energiahatékony, élhető, elérhető és egészséges. A projekt kritériuma pedig az volt, hogy már a kezdetektől fogva érvényesüljön ez a négy alapelv mindig kiegyensúlyozva egymást.

A ház építése 207 napot vett igénybe, amit egy közel három évig tartó előkészítés, koncepcióalkotás és műszaki tervezés előzött meg. A felépült közel zéró energiaigényű téglaház a Wienerberger e4 tervezési filozófiája alapján az energiahatékonyság mellett élhető lakókörnyezetet, egészséges lakóklímát és elérhető építési költségeket is biztosít. A ház 4,5 szobás, lakóterülete összesen 147 m2, ezen túl a belső teret tágas, fedett teraszok (58 m2) kötik össze a kerttel, illetve az emeleten 7,3 m2 erkélyt és 21 m2 tárolót építettek.

Az épület kétszintes, mely energetikailag kedvezőbb a földszintesnél. A földszinti nagy üvegfelületek természetes árnyékolását a felső épülettömeg kiugratásával oldotta meg az építész. A nappali mennyezetét a ház ferde, 20 fokos hajlásszögű tetősíkja adja - vizuálisan az emeleti galériával összenyitva, mely tágas térélményt biztosít. A 20 fokos dőlésszögű födém Porotherm Födémrendszer alkalmazásával Magyarországon különleges mérnöki megoldásnak számít, így méltó eleme a Wienerberger referenciaháznak.





 

Energiatudatos építészeti tervezés


Az energiafogyasztás minimalizálásának érdekében az e4 ház építésze – Vincze László DLA – már a ház alapkoncepcióját is energiatudatos szemléletben alakította ki. Az épület formája igen kompakt, a termikus burok pedig kiválóan hőszigetel. A külső falak Porotherm 44 Klíma téglából épültek külső hőszigetelés nélkül, mely alacsony hőátbocsátási tényezővel rendelkezik a hőveszteség csökkentése érdekében, ugyanakkor hőtároló tömegükkel segítenek megvédeni az épületet a nyári túlmelegedéstől. Az épület tornácos kialakítása nyáron biztosítja a déli nagy üvegfelületek árnyékolását nyáron, ugyanakkor télen lehetővé teszi a napsugárzás bejutását a belső térbe, ezzel csökkentve a fűtési költséget. A nappali ferde (20 fokos) födéme könnyűszerkezet helyett Magyarországon egyedülállóan Porotherm födémrendszerrel készült, mely így növelte az épület hőtároló kapacitását.

 

Megújuló energiaforrások


Az épület fűtését és melegvíz-ellátását egy hőszivattyú biztosítja, mely a hőt a környező levegőből vonja el, a működéséhez szükséges energia pedig megtermelhető napelemekkel. A hőelosztást felületfűtés és –hűtés biztosítja (padlófűtés és mennyezethűtés), mely hatékonyan kapcsolható hőszivattyúhoz. Ezekkel a rendszerekkel az épület fűtési költsége akár nullára is csökkenthető. A belső levegő minőségét hővisszanyerős szellőztető berendezés biztosítja.


Magas életkörülmények elérhető áron


A nagy belmagasságú nappali összeköttetést biztosít a fölső szint közlekedőjével, így a fő élettér a ház szívében koncentrálódik. Ezzel a trükkel az építész az alapterület hatékony kihasználását kellemes, és különleges belső térrel ötvözte. Az épület természetes építőanyagai, mint például a vakolt égetett kerámia téglák, és födémek javítják az épület páraháztartását, hozzájárulva a kiváló egészséges lakókomforthoz. A természetes fény bejutását a tetőablak is segíti.

Az energiahatékony építészeti megoldásokkal, a megújuló energiát hasznosító fűtéssel és a magas komfortszinttel az e4 ház jó példa arra, hogyan lehet az e4 koncepció komplex elképzelését a helyi igényeknek megfelelően, működőképesen megvalósítani.







Alapadatok

Hasznos alapterület: 147 m2
Tervezett primerenergia-fogyasztás: 71 kWh/m²a

Anyagok

Falazat: Homogén, nagy hőszigetelő képességű falazóblokk
Külső falak: 44 cm Porotherm 44 Klíma Profi tégla
U-érték: 0,22 W/m²K

Technológia

Levegő-víz üzemű hőszivattyú
Hővisszanyerős gépi szellőztetés
Talajkollektor a beszívott frisslevegő temperálására
Padlófűtés és mennyezetfűtés-hűtés
Napelemek és kiegészítő fűtés előkészítése