Majorság a Káli-medencében

Ez egy különleges alkalom, amikor az építészt rábírjuk arra, hogy ne csak szárazon a házról, hanem a létrehozás belső tapasztalatairól is írjon: útközben felmerülő gondolatokról és apró sikerekről, néha drámai eseményekről, amelyek hosszú hónapokon, néha éveken át kísérik az ötlettől a megvalósulásig tartó folyamatot. Ezt más nem tudja rajta kívül. Titkok, amelyeket megosztani azért kell, mert a dolgok mögött történetük az, ami jelenlétükben megnyilvánul - kifejtés nélkül érthetetlenül. Vincze László DLA figyelemre méltó háza és írása. 

Bevezető
A modern, vagy kortárs építészet egy-egy nálunk is ismertté vált példája Burgenlandban ma már turisztikai célpont. Ilyen Raidingban a Liszt Ferenc Koncertterem, vagy a Jois melletti Leo Hillinger borászat. Szeretnék belátni a függöny mögé, arra lennék kíváncsi, milyen utat járt be a bonyolult hatósági eljárások során e két épület, kik hogyan opponálták a környezetbe illesztést, a szokatlan, díszeitől megfosztott építészeti koncepciót. Kik, hogyan érveltek ellene, mellette.

Mi volt az építészet drámája? Az biztos, hogy ezekben az esetekben az építészeti koncepciót megelőzi a sikert megalapozó kurátori, mecénási, építtetői iniciatíva!

A helyszín
A bemutatásra kerülő ház az építtető magánember kezdeményező szerepét emeli ki; a kíváncsiságról, a megújulásról, az együttműködésről szól. Három évet, 2007 októberéig kell visszamenni az időben. A Balaton-felvidéki kis falucska határában egy elképesztően elhanyagolt sertéstelepen vezetett végig ismerősöm. Öt más-más korban épült akolban, színben, építményben tartották az állatokat. A kocák, malacok szabadon jártak, olykor a faluközpontban is feltűntek, de leginkább élvezték a kerítésen belül a hiányzó ólajtók adta szabadságot. Egy városi - egy vendégember, mint ahogy én is - ezt ridegtartásnak vélte, holott több volt annál. A populáció birtokba vette a traktorgarázst, befészkelték magukat az ott felejtett Claas, Zetor és Dutra kombájn- és traktormaradványok, darálók, surfdeszkák alá. A gazdaság úgy nézett ki, mint egy tárgyakat, gépeket beszippantó „zóna", ami kerekeken gördült és begurult a kerítésen belülre, az alkatrészdonor pedig a termelés áldozata lett és békében elhunyt.

Az öreg  123-as limusinnal Gyula bá, a majorság tulajdonosa, gazdája malacokat szállított, a pokróccal letakart hátsó ülésen utaztak az apróságok. Aztán egy napon a mindent kibíró 123-as kiadta a lelkét és ott maradt, ahová utoljára Gyula bá beállt vele, a hosszú nádazott akol előtt. Évek teltek el azóta. Az ecetfa átnőtt a hengerek között, feltámasztva a motorháztetőt. A malactrágya elérte a küszöböt. Tavasz jött, tél búcsúzott. Az élet ment tovább, de egyre reménytelenebb lett az „architektura" sorsa. Az évtizedek mindent elkoptattak, feléltek.

Gyula bá meghozta a sorsfordító döntést, élete egy részét, a gazdaságot el kell adnia. Az ijesztő állapotoknak köszönhetően nehezen talált rá vevőt. Kedves ismerősöm kért meg, hogy tartsak vele, érdekelné egy majorság, egy mandulás és a hozzá tartozó gazdaság, nézzük meg együtt. A tenyerek egymásba csaptak, a majorság gazdát cserélt. Három év telt el.

Előképek
Egy hosszú előkészítő munka után kezdődött meg a majorság újraépítése, helyreállítása, most már kocák és malacok nélkül, a területhez tartozó mandulásra alapozva a gazdálkodást. A legnehezebb volt hinni a dologban, hiszen több hektár teljesen elszennyeződött földet kellett megtisztítani, méregteleníteni, klórozni, romokat eltakarítani és meghökkenni, hogyan nyeli a pénzt minden kis mozdulat.

A tervezés elején hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tulajdonos és a tervező közötti közös építészeti irányt egy nagyszerű példa adja meg. Ez John Pawson brit építész Baron háza. Svédországban egy szántó közepén, a meglévő tanya újraértelmezését használta fel a szerző egy vadonatúj átriumra szervezett, nyeregtetős lakóépület megformáláshoz. A példa talán sokak előtt ismert. Pawson egyénisége, munkáinak kivételes tömörsége, tereinek, formáinak redukáltsága, mely együtt jár rejtett, szofisztikált részletekkel, válogatott, értékes anyagok használatával és persze az ilyen építészeti igényre fordítandó nem kevés pénzzel.

Pawson Baron háza és a Balaton-felvidéki hely összecsengett. A majorsági területen a szabályozás szerencsére nem a lakóterületre előírtakat kéri számon, annál megengedőbb, hiszen már meglévő ipari-gazdasági épületekhez igazították annak tartalmát. A rendeltetésből fakadóan alapvetően más épületarányokat, anyaghasználatot, tetőformát enged meg és ír elő. A régi traktorszínek hullámpala tetőhéjalása, az 50-es, 60-as évekből származó épületek ipari kapui, a fehérre meszelt, dísztelen falak, a nyeregtető, az oromfalas homlokzatképzés olyan mintákként szolgáltak, amelyeket átdolgozva, tovább redukálva beemeltünk az új házba. Az 50-es ,60-as évek tsz (termelőszövetkezeti - aszerk.) épületei éppúgy a környék építészeti karakterének részei, mint a korábban már felértékelt parasztház és borospince.

Koncepció
A koncepció egy nyeregetetős, oromfalas, hosszú kubus, amely harmadánál keresztbe vágott és egymástól elhúzott. Az így keletkezett szünet egy belső udvart hoz létre, amely a két ráforduló oromfalas homlokzathoz kapcsolódva egy átmeneti belső-külső térként szolgál. Az  épületet körülfoglaló belső udvari terasz deszkaburkolatot kapott, erősítve az átmeneti tér jelleget.

A legelső vázlatokban egy sokkal határozottabb, négy oldalról zárt belső átrium szervezte az épületet, lényegesen nagyobb alapterülettel. Amellett, hogy ezen keresztül könnyebben felismerhetővé vált a majorság racionális, funkcionális sajátossága, lassan egy egyszerűsített, lineárisan szerkesztett alaprajzzal cseréltük azt le. Az udvar, belső kert nem átrium már, hanem egy szünet a két épülettömeg között.

Az 50-es években épült és kitűnő szerkezeti állapotban lévő, 80 m hosszú istállót megtartottuk, a nyitott színeket és egy menthetetlen akol épületet bontásra ítéltük. Az egyik bontott szín helyére új épület került lakó-, raktározó-, és feldolgozó funkciókkal. A gazdálkodáshoz szükséges elemeket,a gépkocsi- és traktortárolót a néhai istállóban helyeztük el. Itt alakítottuk ki a gondnok számára lakást.

Itt a fő új elem egy áthajtó, amelyet az épületen keresztülfúrva úgy helyeztünk el, hogy abból nyílhasson a gondnoki lakás, a raktárak, gazdasági helyiségek és az új padlásfeljáró. Ez szolgál átmeneti, fedett, védett térként a belső és a külső között. A nagy épülettömegbe bemart részek vízszintes lécmagasságú deszkaborítást kaptak. Az istálló egyébként egy rendkívül okosan szerkesztett „szocialista típusterv", dupla oszlopsorral, előregyártott gerendás, betontálcás födémmel. A tető talán a „világ leggazdaságosabb" szerkezete. Szaruzatként mini rácsos tartókat vegyítettek colos deszkákkal és majd 11 métert alátámasztás nélkül fednek át az így szerkesztett nyeregtetővel.

Együttműködés
A település a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, így terveinket, vázlatainkat többször egyeztettük a hatóságokkal. Meglepő volt az az együttműködési készség, ami ezeken a megbeszéléseken megnyilvánult. A szokatlan építészeti koncepcióra bizalmat szavazott a Nemzeti Park építésze, Selyem Anikó, amiben nagy segítségül szolgált a tárgyalóasztalra kikészített vaskos könyv, az El Croquis: John Pawson munkáiról szóló monográfia!

Régen a nemzeti parkokkal történő együttműködések legtöbbször azzal végződtek, hogy az építész kiborult a megtapasztalt ellenállástól, bemutatott rajzait a mezőgazdák, erdőmérnökök letakarították az asztalról és dolga végeztével, Fertőrákosról hazafelé tartva, majd belehalt sérüléseibe (sérelmeibe)...

Ilyen élmény volt nekem a Fertő-Hanság Nemzeti Park. Mennyit mesélhetne U. Nagy Gábor! A baj az, hogy ezen hatóságoknál egy beruházás építészeti kérdéseiről, értékeiről nem építészek döntenek... És ha nincs megegyezés, nincs pecsét a papíron, vége az első felvonásnak - eltelt eredménytelenül, feleslegesen fél év! Kicsit olyan ez, mintha a halbiológus mondaná meg, hogyan működjön a balatoni vitorlássport, hogy nézzen ki egy Volkeboat. Van összefüggés, de félreértés azt hinni, hogy ez a dolog lényege!

Sok-sok rajz született, a tulajdonosokkal újra- és újrarajzoltuk a tereket, majd a részleteket. Nem egyszer menet közben kellett áthúzni az addigiakat és újraépíteni a folytatást. Küzdelem volt ez a javából. Jellemző, hogy az egy évvel korábban elkészített belsőépítészeti terv szinte minden vonala átrajzolódott. Sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy a tulajdonosok egyenrangú partnerek lettek a tervezésben, ami az építkezés finisében mélyült el igazán. Hol ők, hol mi szállítottunk megoldást.

Mindig is az izgatott a legjobban, hogyan tudok barátaimmal összedolgozni, mennyivel lesz a végeredmény magasabb szintű, mint az egyedül végigagyalt gondolat, termék... (nyílt forráskód). Egyetemistaként barátaimmal (Salamin, Szalai, Kotsis) négyen közösen filmeket, fotókat gyártottunk, kerestük az önkifejezéshez vezető eszközöket, helyzeteket. Egészen más történetek ezek, az eredményt is ideértve, mint a magányos elmélyültség gyümölcsei (The fruits of solitary contemplation). Minden igyekezet ellenére itt is megtörtént az a dráma, amitől tartani kell.

Az építés drámája
Makovecz Imrétől 35 évvel ezelőtt hallottam először az építés drámája kifejezést. Nála tisztábban, szebben ezt nem fogalmazta meg senki. A teremtés megismétlése, mimikrije az építés. A szellemi energiák anyaggá növesztése, létrehozása és ebben az új formában életre keltése a ház megszületése. Ez a misztérium mindig létezik, van, aki átéli, más pedig nem is tud róla. A majorság építésének drámája a bizalom megszerzésének és elvesztésének története is.

A kivitelezőnek a befejezés előtti utolsó hetekben el kellett hagynia az építkezést. Betelt a pohár. Hibák, botrányok, elcsalt épületszerkezetek, s láthatóan a zátony felé sodródó hajóhoz hasonlított helyzetünk. A szinte késznek hitt házat egy új csapat 6 hónapig bontotta és építette újra. Ez a csapat állította vissza hitelünket. Ha nincs Paczolay, nincs ház sem! A bizalom és a tisztesség az építés drámájában könnyen eltűnik, előbb, mint hisszük. A már ismert, megbízható szakembereket magasan felértékelem még abban az esetben is, ha az ő kalkulációjuk a legmagasabb. Végezetül mindenki más drágább lesz náluk! Nehéz ezt másokkal elhitetni, hiszen ma mind a kétkezi, mind a szellemi munka valódi értéke hamis, manipulált.

Augusztusra, a megígért határidőre elkészült a ház. Készítettem egy hómvideót erről az alkalomról. Visszanéztem, ki kell-e vágni a remegő, bemozduló, elrángatott zúmolást, az életlen részeket. Bent hagytam a hibákat, nem tudtam megvágni. Virágcsokrot kap a ház asszonya, bort a ház ura, boldog mosolygó arcok, ünnepi köszöntő és viszont köszönet, kicsit tétova kameramozgás, a zsalukon betörő augusztusi fénycsíkok, olyan ez, mint egy családi születésnap! Egy igazi születésnap.

Most  csend van, béke és lassan hamarosan karácsony.
Békés adventi készülődést minden olvasónak.

Vincze László

Majorság a Káli-medencében