Malom-tó Kulturális Befogadótér - Zétényi Zsófia diplomaterve

Varázslatos rom áll a Malom-tó mellett, Buda szívében: az egykori Népgőzfürdő ma sorsára hagyott ipari műemlék. Zétényi Zsófia (BME Középülettervezési Tanszék) diplomatervében fiatal formációkat, zenei és más kulturális eseményeket befogadó központtá alakította a török hangulatú épületet.

Telektörténet és földrajzi adottságok

A tervezési helyszínen található Malom-tó fokozott védettség alatt áll, egyrészt a helyi hévízforrások miatt (melyek a tavat táplálják), másrészt a helyszínről induló Molnár János-barlangrendszer miatt, amelynek különlegessége, hogy karsztos járatait ugyanezek a források töltik meg 28-23 Celsius fokos hévízzel. A Malom-tó nevét a középkorban kapta, császári lőpormalmot működtettek rajta. A 19. század közepén a telek a Lukács-fürdő építtetőinek tulajdonában állt (és áll ma is), az építtetők az 1890-es években bízták meg Ray Rezsőt, hogy tervezzen Népgőzfürdőt a telekre az alacsonyabb társadalmi rétegek számára. Ray Rezső egy török hangulatú fürdőépületet tervezett eklektikus stílusban, az épület folytatta a zártsorú beépítést, a törökös hangulatot a részletképzésen túl a cikkelyes kupola is felidézte, amely e korban elsőként készült Magyarországon vasbetonból. Az egykori népgőzfürdő máig egyedül megmaradt része ipari műemléki védettséget élvez.

A népgőzfürdő üzemeltetését megszűntették az 1940-es években, egy időben az ivóvízhálózat kiépülésével, ezután használaton kívül állt a 70-es évekig, amikor döntöttek a lebontásáról. A BUVÁTI elsőként tervezett ide luxusszállodát a Lukács bővítésként, de a terv nem valósult meg. A tendencia azóta is megmaradt, számos terv született hasonló, profitorientált funkcióval egészen mostanáig, de különböző okok miatt ezek is papíron maradtak. A telek másik oldalán, a tó túlpartján 1951-ben épült meg a Malom-presszó, egy földszintes épület, építészetileg nem képvisel jelentős értéket. A 2000-es évekig népszerű szórakozóhelyként üzemelt, kiülős teraszrésszel. 2000-ben átalakították, majd újranyitott mint felsőkategóriás étterem. Azóta is tendenciaszerűen pár évente csődbe megy az aktuális bérlő és újranyit az épület.

A Molnár János barlang-rendszer búvártechnológiás feltárásában nagy áttörés történt 2002-ben amikor felfedezték a hires Kessler-termet, a barlang-terem egyedülálló természeti képződmény, egy melegvízű tó a hegy gyomrában. A termet nemcsak búvárfelszereléssel lehet megközelíteni, hanem gyalogosan is, az ötvenes években épült Józsefhegyi tárón (vagyis alagúton) keresztül, amely a kupolarom mögött támfalból indul, a 86. méternél pedig a Kessler-terem magasságába ér. A termet akár gyalogosan is látogathatóvá lehetne tenni, csak egy stég hiányzik a tó felszínéről.

A telek évtizedek óta gazdátlanul, elzárva áll a budai belváros közepén. A közelmúltben egy lelkes kórus és kultúrális egyesület (Kultúrfürdő Egyesület) elkezdett félig illegális koncerteket tartani a remek akusztikájú kupolaromban, de mostanára sajnos balesetveszélyességre hivatkozva ki lettek tiltva a területről. A rom nemcsak akusztikáját tekintve megfelelő helyszín zenélésre, az eredetileg „nagy meleg basin” vagyis melegvizes medence padozata remekül szolgál nézőtérként.

Funkciókeresés

Az évtizek óta tartó luxusszálloda-tervek kudarcai illetve az egyesület sikerei vezettek ahhoz, hogy kulturális, non-profit intézményt telepítsek a telekre. Ez az arculat a barlangi tó feltételezett megnyitásához is kellett. A rosszul működő étterem helyett a kulturális funkció kiszolgálásaként egy kisebb léptékű vendéglátó egység került. A telken található speciális építészeti és természeti elemek inspirálták a funkció konkretizálását, a kulturális befogadóteret. Egy ennyire speciális előadóhely, mint a kupolatér sok társulatot és zenekart inspirálhat egy-egy produkció erejéig, de állandó előadóhelyként nehézkes ilyen kötött körülményekhez igazodni, ezért szükség van egy rugalmasan használható kamarateremre is, amely az egykori presszóépület helyére került.

Beépítés

A szabályozási terv alapján a telken csak az eredeti épületek kontúrjain belül lehet építkezni, máshol csak tereprendezésre van mód. Ez meglehetősen szűk tervezési teret jelent, mégis a funkcionális igényekkel jól összehangolható. Ennek következtében a tömegalakítás és telepítés szempontja az volt, hogy az új beavatkozások ne illeszkedjenek a zártsorú beépítésbe, hanem engedjék látszódni a kertet, egy szelet zöldfelületet, ahol fel lehet látni a József-hegy ormáig. Ilyen megfontolásból lett mindkét épület visszahúzva az utcafrontról, ahova előkertek kerültek (a rom-épület előtti nyárfát megtartva), valamint ezért tartanak el a szomszéd tűzfalaktól, a keletkezett sikátorok szervizútként, surranóként működnek. Ez a fajta hézagolás a környék zártsorú beépítésére is jellemző.

Működés, funkciópontosítás

A két épület (és a barlangi tó) kapcsolatát intézményileg és építészetileg is meg kell oldani. A kultúrális befogadótér – mint intézmény a két épületben egyszerre kap helyet; a színházépület a főépület, folyamatosan üzemel, ruhatárral, büfével, széleskörű kiszolgálófunkcióval rendelkezik. A romépület ezzel ellentétben időszakosan üzemel, minimális kiszolgálással. Az épület a kulturális funkcióját nem zavaróan biztosítva van a barlang látogathatósága. Ez a fajta vegyes kapcsolat a kert működésében is megjelenik. A Malom-tó kertjét utcafronton záró fémkerítés csak a színházépületnél nyílik meg a kultúrára éhes látogatók számára. A két szomszédos épület csatlakozásánál, a feljebb említett sikátorokra is jut egy-egy kapu, a színházépület esetén ez gazdasági bejárat, innen történik a büfé árufeltöltése, stb. A romépület surranóját is kapu zárja, ezen keresztül lehet a barlangot látogatni.

A színházépületre hangolt főbejárattól két úton lehet továbbjutni a Romépülethez. Vagy az ösvényszerű, teraszból induló, murvával felszórt sétányon, amely a tavat keretezi, vagy pedig a gyorsabb és akadálymentes fémhídon, amely a kerítésből fejlődik ki a tó feletti út hídszerkezetének peremére szerkesztve. Ez a fémhíd arra szolgál, hogy egyszerűbben, közvetlen módon jussunk el a romépület bejáratához. Építészetileg még fontos kapcsolat a két épület egymás felé nyitása, amely a homlokzatokon jelenik meg.

A Romépület

A színházépület egy öntöttfalas szerkezetű, egyszerű vakolt homlokzatburkolatú tömbszerű tömeg, amely a földszinten a kert felé nyit, az emeleten pedig befelé forduló térré válik amit a betonfalba szerkesztett homogén, pontszerű bevilágítócsövek tesznek hangulatossá. A fenti tér megvilágítását a zárófödém megnyitásai és egy hegy felé hangolt nagy homlokzati ablakfelület teszi világossá. A színházépület funkciójában egy speciális kamaraszínház, amelynek nincsen állandó társulata, ezért kevés raktárra van szükség, a kamara-darabokra méretezett előadóteremhez 5 fős női és férfi öltöző tartozik, a raktárrészben pedig csak a színpad-felépítmények és székek kell hogy elférjenek.

A Színházépület

A romépület egyetlen eredeti homlokzatszakaszát szabadonhagyva csatlakozik hozzá az új építésű rész. Egyfajta védőépületként öleli körbe az eredeti szerkezetet, tömegében a színházépületéhez hasonló tömbbösség jelenik meg. Az új épületrész egy acélvázas szerkezet amelyet belülről fa építőlemez bélel ki, kívülről fém hullámlemez burkol körbe. A hullámlemez folytonosan, kosárszerűen fut körbe az épületen, az üveg nyílászárók (és a szellőzők) előtti szakaszai szabályos mintázatban perforáltak, így az új tömeg felülete homogén marad, hagyja érvényesülni a romépület homlokzatszakaszát. Az új épületrész nemcsak védi a romot, hanem úgy növi körbe, hogy a belső terekben minden irányból látni lehessen az eredeti téglafalakat.

Zétényi Zsófia

Köszönöm a segítséget tanáraimnak, külön köszönet illeti a kutatásban való segítségért Adamkó Péter barlangász szakembert, É. Kiss Piroska díszlettervező és építészt, Marosi Miklós építészt, Rajk László építészt, valamint Tihanyi Krisztina belsőépítészt.