Közélet, hírek

Már készülhetünk a 2017-es BAU kiállításra

2016.09.16. 12:58

2017. január 16-21. között megrendezésre kerülő müncheni BAU Európa egyik legnagyobb építési és építészeti kiállítása. A rendezvényen ismét mintegy 40 ország több, mint 2.000 kiállítója mutatkozik majd be, amiből a külföldi kiállítók aránya előreláthatólag 30 százalék körüli lesz. 

A BAU 185.000 m² területen mutatja be az új építésű és használt létesítményekben alkalmazott gazdasági, lakáscélú és belsőépítészeti megoldásokat, anyagokat és rendszereket. A BAU 2017. január 16-21. között kerül megrendezésre a Messe München területén. A kiállítást a Messe München GmbH szervezi. 

A BAU-ra már évek óta az összes kiállítói hely elkel. A 2017 januárjában megrendezésre kerülő következő BAU is teljes mértékben elfoglalja a Messe München területét.  A látogatók tekintetében céljuk, hogy ismét a 250.000 körüli szaklátogatói számot érjék el, és lehetőség szerint tovább növeljék a külföldi látogatók arányát is.

A kiállítói létszám alakulása 

A BAU az elmúlt években elsősorban nemzetközi jellegét erősítette. Különösen erős a helyek iránti igény a nemzetközi vállalatok részéről. 2015-ben 637 vállalat részvételének köszönhetően sikerült rekordot felállítani a nemzetközi cégek megjelenésének terén. Majdnem minden harmadik kiállító külföldről érkezett. Összesen 41 országból jöttek kiállítók.

2005 óta minden kiállítási terület folyamatosan foglalt, a kereslet pedig lényegesen élénkebb, mint a rendelkezésre álló hely. Ezért várólistát állítottak össze, amelyen jelenleg 400 cég szerepel. Természetesen a csarnokok felosztásának tervezésekor mindent elkövetnek, hogy lehetőleg a területigényeket minél nagyobb mértékben teljesítsék és lehetőség szerint sok kiállító (mindenekelőtt külföldiek) részére biztosítsanak helyet. Fontos céljuk a nemzetközi vállalatok részvételi arányának további emelése. 

A látogatói számok alakulása

A szaklátogatóknál a kiállítókhoz hasonlóan alakultak az adatok. 2015-ben először lépték át a negyedmilliós határt. Ebből több mint 72.000 látogató külföldről érkezett (ami új rekordot jelentett), ami 29 %-nak felel meg.
Ezt a kiemelkedő eredményt megerősítésnek tekintik arra vonatkozólag, hogy mennyire ismert lett időközben a BAU a nemzetközi színtéren.

Nemzetközi látogatók

Akárcsak a kiállítóknál, a látogatói létszám tekintetében is Ausztria, Olaszország és Svájc vezeti a rangsort. 2015-ben különösen erős volt a növekedés a Kínából (+94%), Izraelből (+73%), Szlovéniából (+66%), Törökországból (+53%) és Spanyolországból érkező (+45%) látogatók esetében.

A nem-európai országokból érkező látogatók számának alakulása is bizonyítja, hogy a BAU joggal viseli a világ vezető vására címet. A 2015. évi BAU-ra több, mint 12.000 látogató Európán kívüli országokból érkezett – ez is rekordnak számít.

Ázsiából majdnem 2.500 fővel több szaklátogató kereste fel a vásárt, mint 2013-ban. Kína áll az első helyen 2.167 látogatóval. A Közel-Keletről is több mint 1.000-rel több látogató érkezését könyvelhették el.

Csarnokbeosztás

A BAU a müncheni vásárterület teljes csarnokterületét elfoglalja: 17 kiállítói csarnok, összesen 185.000 m². A csarnokokat építési anyagok, termékek és témakörök szerint tagolták. A BAU különlegességének tekinthető, hogy a tervezés és építés során alkalmazott összes technológia, termék és anyag egyetlen szakvásár keretén belül együtt jelenik meg – és ez ebben a formában csak a BAU-n valósul meg.

Ez a szakmákat átfogó megközelítés nélkülözhetetlen információforrássá teszi a BAU-t mindazok számára, akik tervezéssel, vagy építéssel foglalkoznak: a befektetőktől kezdve a tervezőkön és az építészeken keresztül egészen a szakiparosokig és az épületüzemeltetőkig. A BAU kiemelt platformnak számít. A kiállító cégek termékújdonságaik prezentálását a BAU ciklusához igazítják. A termékinnovációkat, legyen szó ablakokról, ajtókról, padlóburkolatokról, vagy az új homlokzati elemekről, a BAU-n mutatják be első ízben. Ezért is érkeznek a szaklátogatók kétévente a világ minden részéről a müncheni BAU-ra.

Vezető témák

A 2017. évi BAU-ra négy vezető témát határoztak meg. Sok kiállító fog ezekben a témákban megoldásokat kínálni, illetve különböző fórumokon és különbemutatókon is találkozunk velük.

Intelligens homlokzat

A homlokzatok manapság multifunkciós rendszerek, amelyek egyre komplexebb követelményeknek felelnek meg. Energetikai szempontból optimálisnak, tartósnak és újrahasznosíthatónak kell lenniük. A technológiai fejlesztések sokoldalúak és izgalmasak – ami igazi kihívást jelent az építészek, a tervezők és az építészeti termékek gyártói számára.

Digitális tervezés, építés és üzemeltetés

A jövő építészetében a digitális építészeti technológia új dimenziót képvisel. A számítógép által támogatott gyártás egészen gazdaságos lehetőségeket kínál: a tervezéstől az építkezési logisztikán és az épületüzemeltetésen keresztül egészen az újrahasznosításig. Érdemes mérlegelni a digitális tervezési, építési és üzemeltetési lánc esélyeit és kockázatait.

Összekapcsolt épületek

Az építési technika digitalizálásával és hálózati összekapcsolásával optimalizálások érhetők el, például az energiamegtakarítás terén, illetve nagyobb biztonság és kényelem garantálható. Az összekapcsolás nemcsak magán az épületen belül megy végbe, hanem egyre hatékonyabban sikerül az épületeket egészen a város pereméig digitális formában intelligensen összekapcsolni.

Építés és lakás 2020-ban

Hogyan fogunk élni, lakni és dolgozni öt, tíz vagy 20 év múlva? Amit ma megépítünk, azok lakó- illetve munkahelyek lesznek a következő évtizedekben. A lakóhelyek iránt mutatkozó többletigény intelligens és gyorsan megvalósítható koncepciókat követel.

Látogatói struktúra

Honnan érkeznek a látogatók a BAU-ra? Az építőipari szakmákat átfogó kínálat a tervezés, a kivitelezés és az építés minden területéről vonzza a szaklátogatókat. A látogatók legnagyobb hányadát továbbra is az építési és a szakipari ágazat iránt érdeklődők teszik ki, 37 %-kal. Hagyományosan jelentős mértékben képviseltetik magukat az építőanyag-kereskedők/egyéb jellegű kereskedők is, 30 %-kal. A tervezők, építészek és építőmérnökök csoportja erőteljesen növekedett, az utóbbi években ők alkotják a látogatók 26%-át. A BAU-ra látogatók három százaléka a lakás- és ingatlangazdálkodás, négy százalékuk pedig a kutatás és a felsőoktatás területéről érkezik. 

Látogatói arány a tervezőknél

Az egész világból érkező tervezők, építészek és építőmérnökök számára a BAU jelenti az első számú információs és kommunikációs platformot.
Nincs még egy olyan rendezvény a világon, amelyen ez a látogatói csoport ilyen nagy számban és ilyen prominens módon képviseltetné magát.

A 2015. évi BAU-ra több mint 65.000 látogató érkezett az építész- és tervezőirodákból, annyi, mint soha korábban. 2015-ben megszakítás nélkül ötödik alkalommal javítottunk rekordot. A tervezők és építészek körében kivívott rendkívüli népszerűség egyedülállóvá teszi a BAU kiállítást. 

“Az építészet jövője”című fórum

”Az építészet jövője“ nevet viselő fórumon ismét prominens tervezők, építészek és építőmérnökök magyarázzák majd el projektpéldák segítségével, hogyan néz ki a jövő építészete.

Naponta változnak az aktuális témák, ezek közül a néhány kiemelt:

  • Okos építőanyagok: itt különböző anyagok integrációjáról van szó, például homlokzatokról, amelyek rugalmasan reagálnak különböző külső behatásokra. Ráadásul egyre fontosabbak lesznek az energiatermelő homlokzatok is.
  • BIM: az építésben résztvevő szereplők aktív digitális összekapcsolása nyilvánvaló előnyökkel jár. Hova érkeztünk ma? Mi valósult már meg Németországban a BIM tervezési eszközök segítségével, illetve hol vannak még akadályok és nehézségek? Ezek a kérdések állnak a középpontban.
  • Lakás: Emelkedik a megfizethető lakóterületek iránti igény. Németországban ebben az évben akár 400.000 lakás is épülhet A következő években ezen a szinten kellene maradnia a keresletnek. Ebből adódóan keresettek a szeriális és moduláris építészettel kapcsolatos ötletek, valamint az innovatív lakásépítési koncepciók, amelyek rugalmas alaprajzokat tesznek lehetővé, illetve megfelelnek az energetikai követelményeknek.

A C2-es csarnokban lévő fórum számára ismét neves előadókat sikerült megnyerni, többek között az alábbi személyeket:
- David Chiepperfield, London
- Christoph Timm, SOM, New York
- Kasper Jensen, 3XN, Koppenhága
- Jean Philippe Vassal, Lacaton&Vassal, Párizs
- Anna Popelka, PPAG architects, Bécs.

Partnereik ezen a fórumon a Bauwelt és a DBZ építészeti szakfolyóiratok, valamint a Schüco International.

“Az építész és az ipar párbeszéde” című fórum

2017-ben is folytatják „Az építész és az ipar párbeszéde” címet viselő, jól bevált előadássorozatot.

Az A4-es csarnokban található fórumon mind a hat vásárnapon az AIT/xia építészeti szakfolyóirattal, valamint az Egger Holzwerkstoffe céggel együttműködve izgalmas tapasztalatcsere várható az aktuális témákkal kapcsolatosan, az építőiparból érkező építészek és gyártók között.
Naponta 11 és 14 óra között három, nemzetközi hírnévvel rendelkező építészirodából érkező előadó, illetve az iparág három képviselője számol be az új fejlesztésekről és trendekről, illetve vitatja meg azokat.

Délutánonként az építészeti kutatás néhány fókusztémáját mutatják be az építészek, a kutatók és az iparág képviselői. Ebben partnerük a DETAIL research, a DETAIL című építészeti szakfolyóirat közvetítő platformja, amely a jövő építészetének fejlesztési kérdéseivel és elképzeléseivel foglalkozik.

A fórum témái többek között a következők: intelligens épületek, homlokzatrendszer, készletforrások.

Különbemutatók

Építészet 2020: az energiahatékonyságtól a termékhatékonyságig

Az új épületeket a jövőben Európában szinte nullenergiás épületekként kell majd felépíteni. Ezáltal az energiahatékonyság lényeges értékesítési elem az anyag- és építőelem-gyártók számára is, épp úgy, mint az újrahasznosíthatóság vagy az amortizációs költségek. A Tartós Építészetért Felelős Német Társaság (Deutsche Gesellschaft für nachhaltiges Bauen - DGNB) által szervezett különleges bemutató a piacképes termékek révén bizonyítja, hogyan kell közvetíteni optimális és átlátható módon a releváns mutatókat a döntéshozók felé.

Fraunhofer StadtLabor: városaink jövője

Energiahatékonyan gondolkodó épületek, a helyiségek klímáját pozitívan befolyásoló homlokzatok, városok, amelyek sem hulladékot, sem szennyvizet nem termelnek. Ami még víziónak tűnhet, az ma már a kutatás és fejlesztés tárgyát képezi. 15 Fraunhofer-intézet mutatja be az általuk végzett munka jelenlegi állását.

Változó lakásgazdálkodás – Generációknak megfelelő építészet 4.0

Több kényelem az élet minden fázisában – a generációknak megfelelő módon tervezett ingatlannak mindezt biztosítania kell. A GGT Deutsche Gesellschaft für Gerontotechnik® (Német Gerontotechnikai Társaság) mintaingatlanja innovatív termékmegoldásokat kínál a régi és új építésű házak területén a lakásgazdálkodás számára.

A minőség követi a funkciót!

Lakás, iskola, közigazgatási épület: az épülethasznosítástól függően az építőelemeknek, illetve építőanyagoknak különböző követelményeknek kell megfelelniük. Az ift Rosenheim a „felhasználásorientált építési minőséget“ állítja fókuszba, értékes alkalmazási ajánlásokat ad, illetve impulzusokat nyújt a mindennapi gyakorlat számára. 

Az „Éptészet hosszú éjszakája”

Az „Építészet hosszú éjszakája“, amely először a 2011. évi BAU-n került megrendezésre, abszolút fénypontnak számít. 2017-ben ismét a BAU hetében lesz, méghozzá január 20-án, pénteken.

Ezzel a rendezvénnyel kapcsolatot szeretnének teremteni a BAU szakvásár és München városa, illetve az építészet iránt érdeklődő lakosok között.
Az „Építészet hosszú éjszakáján” látogatóik megtekinthetik a város legszebb és legjelentősebb építményeit, amelyeknek az éjszakai város hangulatában különleges varázsuk van.

19:00 órától éjfélig külön buszjáratok közlekednek az egyes épületek között. A buszok ingyenesen igénybe vehetők, bármikor fel- illetve le lehet szállni róluk. Ezen kívül egy vezetett gyalogtúrát is szerveznek a belvároson keresztül.
Külön a BAU kiállítói és látogatói számára alakították ki a tematikus túrákat. Mindegyik túrát a BAU-n megjelenített témák egyikének szentelték. A tematikus túrák a vásár területéről indulnak. További információk a www.lange-nacht-der-architektur.de honlapon találhatók. 

The Archi-World Academy

A BAU és az Archi-Europe Csoport a 2011-es BAU kiállításon Archi-World Academy néven meghirdetette a világ legnagyobb, építészhallgatóknak rendezett versenyét.

Már a harmadik alkalommal tartják meg ezt a kétévente megrendezendő versenyt. A téma ezúttal a felelősségteljes építészet a jövőben. A világ legkülönbözőbb tájain élő építészhallgatók és ifjú építészek kaptak felhívást a megfelelő projektek benyújtására.

A nyertesek gyakorlati helyekhez jutnak a világ nagy építészirodáiban. Aki például Wolf D. Prix von Coop Himmelblaut győzi meg munkájával, jutalmul hat hónapot tölthet el a cég bécsi irodájában.

A BAU 2017 szakkiállításon ismét 12 jó nevű építésziroda bocsátott rendelkezésre gyakornoki állásokat, többek között a Coop Himmelblau, illetve olyan ismert nevek, mint az SBA Architects Németországból, a Rudy Ricciotti Franciaországból, vagy a Grafton Architects Írországból. A 12 építésziroda vezetői alkotják a zsűrit is.

A díjkiosztásra 2017. január 18-án kerül sor a BAU-n, amelyen a prominens zsűritagok egy része is jelen lesz. 2016. szeptember 30. a verseny jelentkezési határideje. Az aktuális információ folyamatosan megtalálható a www.awacademy.org honlapon. 

Kutatás és networking

Az online katalógus gyors áttekintést nyújt a BAU összes kiállítójáról. Egyetlen kattintással megfelelő információkhoz juthatnak. Többek között cégnevek, vagy termékcsoportok alapján lehet kereséseket végrehajtani.

App: A BAU 2017 kiállításhoz egy alkalmazás is rendelkezésre áll, amely tartalmazza az online katalógus és a keretprogram anyagát. Előreláthatólag 2016 novemberétől lehet letölteni az applikációt az App-Store-ban. Az applikáció iPhone-okon, iPad-eken,vagy iPodtouch-készülékeken, valamint Android rendszerű okostelefonokon is működik.

Matchmaking: Annak érdekében, hogy Ön már a vásár előtt kapcsolatba léphessen a kiállítókkal, és adott esetben időpontokat egyeztethessen velük, a 2017. évi BAU-ra első alkalommal egy Matchmaking-Tool-t is kínálnak. Ez az eszköz 2016 őszétől áll rendelkezésre a BAU weboldalán.

Közösségi média: A BAU természetesen jelen van a közösségi portálokon is: a Facebookon, a Twitteren, vagy a youtube-csatornákon keresztül naprakész információkhoz férhet hozzá. Különösen ajánlják a BAU-blogot, amely weboldalukon keresztül érhető el. Itt fut össze az összes hír, és az információk mellett sok szakmai újdonságot és szakértői véleményt is találhat a BAU-val kapcsolatosan.

Szállás és belépőjegy

Az utazáskor és a jegyvásárláskor is a lehető leghatékonyabban szeretnék megkönnyíteni az Ön helyzetét. München Európa szívében fekszik, így bármilyen közlekedési eszközzel könnyen megközelíthető, mindegy, hogy autóról, vonatról, vagy repülőről van szó.

A müncheni repülőtér Németország második legnagyobb reptere. A reptéri busz 30 percenként közlekedik a vásárterületre, illetve vissza. Az oda- és visszaút 13,50 euróba kerül.

A megfelelő szállás keresésekor segítséget nyújtanak Önnek a BAU internetes oldalai. Mindenféle szállásból széles választékot kínálunk – a magánszállástól a luxushotelig. Ezek a szállások online is lefoglalhatók.

Leányvállalataik és külföldi képviseleteik támogatást nyújtanak a vízum beszerzésében és a csoportos utak megszervezésében. Az irodák elérhetőségei szintén megtalálhatók a www.bau-muenchen.com weboldalon. 

A 2017. évi BAU-ra szóló belépőjegyet a legegyszerűbben online lehet beszerezni. Aki online regisztrál, az saját maga tudja kinyomtatni a jegyét, így nem kell a helyszínen várakoznia, és a jegyár is kedvezőbb.

A Messe München számokban

A Messe München a beruházási és fogyasztási javak, valamint az új technológiák témakörben megszervezett mintegy 40 szakvásárával és 300 millió eurós konszern árbevételével a világ vezető kiállításszervező társaságai közé tartozik. A müncheni vásárterület rendezvényein évente több mint 30.000 kiállító és mintegy 2 millió látogató vesz részt. 

A Messe München ezenkívül Ázsiában, Oroszországban, Közel-Keleten, Dél-Amerikában és Dél-Afrikában is szervez szakkiállításokat. Hat európai és ázsiai leányvállalatának, valamint több mint 100 országot kiszolgáló 60 külföldi képviseletének köszönhetően az egész világra kiterjedő hálózattal rendelkezik.
A Messe München Düsseldorf és Hannover kiállításszervező társaságaival közösen saját kiállítási központot tart fent Sanghajban, amely a Shanghai New International Expo Center (SNIEC) nevet viseli, és 2001-ben nyitotta meg kapuit.

A Messe München építészeti szektora

Az építőipari ágazatban szervezett szakvásárok rendezésének köszönhetően a Messe München évtizedes tapasztalatokra tett szert. A BAU-n kívül a Münchenben megrendezett, világszerte vezető kiállítások közé tartozik az építőipari gépeket bemutató bauma, valamint az ingatlanberuházási szakvásár, az Expo Real.

Az említett három szakvásár lefedi a tervezés és az építés teljes folyamatláncát, a beruházástól kezdve a tervezésen és a kivitelezésen át, egészen az épületüzemeltetésig. Idén áprilisban mintegy 580.000 látogató érkezett a világ minden részéből a bauma-ra, a-mely a maga 600.000 négyzetméteres kiállítási területével a világ legnagyobb vására. 

2 új csarnok a BAU 2019-re

A különböző vezető vásárokon az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a csarnokok teljes mértékben kihasználtak legyenek. Ebből adódóan csak részben tudják teljesíteni a nagy vállalatok területigényeit, az új igények egy részét pedig várólistára kell felvenniük.

Csak a BAU esetében jelenleg több mint 400 cég szerepel a várólistán.
Ezt a helyzetet hosszú távon nem engedhetik meg, és nem is szeretnék megengedni magunknak. Azért, hogy a kapacitáskorlátok ne fokozódjanak tovább, és a jövőben ninden kiállítói igényt ki tudjanak elégíteni, 2 új csarnokot építenek, a C5-öset és a C6-osat. Ezen csarnokok építése 2 évet vesz igénybe. 2018-tól 200.000 négyzetméter csarnok-területtel rendelkeznek majd, amely 20.000 m2-rel több a jelenleginél. Ezáltal új perspektíva nyílik a BAU és kiállítói számára. A 2019-es BAU-ra valószínűleg a jelenleg még várólistás cégeknek is tudnak majd területet kínálni.

További információ: www.bau-muenchen.com

forrás: BAU