Épületek/Középület

Már nincs gáz: megújuló városi gáztározók

2017.11.22. 16:00

Jellegzetes darabok, nem egy közülük a maga korának kiemelt, míves létesítménye, de mára általában mindenhol funkciójukat vesztették a gázgyárak. Bontás, megújulás, átértelmezés: mindez több városban is komoly dilemmákat vet fel és sok helyen neves építészek keresik rájuk a válaszokat. Bán Dávid írása.

A meglévő, alapfunkcióját elvesztő épületek újratervezése általában izgalmas kihívás az építészek számára. Közhely, hogy az ipari és társadalmi változások a korábban megismert és megszokott épülettípusokat nem egyszer felülírják, a bezárt, funkcióját vesztett létesítményeknek pedig jó esetben új lehetőséget adnak egy-egy jól végiggondolt átalakítási tervvel. Lehetnek ezek akár kisebb, falusi léptékben megvalósuló projektek: gondolhatunk egy-egy gazdasági épület, akár a pajta megújulására, de ugyanakkor nem ritkák a monumentális átalakuló terek sem. Az átalakítás pedig kezdetektől fogva végigkísérte az építészettörténetet.




Az egyik igen jellegzetes, 19. század végi, mára szinte mindenhol funkcióját vesztett létesítmény a gázgyár és a hatalmas gáztároló hengerek. Az urbanizáció egyik komoly vívmánya volt a városokba bekötött vezetékes gázszolgáltatás, amely pislákoló fényt vitt az utcákba és a lakásokba, majd melegítette az épületeket és látta el energiával a városi iparosokat. A korai ipari építmények nem egy remekműve került ki ebből a műfajból. Nem is kell annyira távolra menni, elég csak Óbudára, ahol a Graphisoft Park méltón öleli körbe és vonja be mai életébe a korai gázgyári létesítmények jó részét. Sajnos a legmarkánsabb toronyépület még nem találta meg új funkcióját, de remélhetőleg, ami késik, nem múlik. Egy kicsit távolabb utazva, Bécsben az ezredforduló szenzációja volt a Gaswerk Simmering a 19. század utolsó évtizedének pompás téglastruktúráinak szokatlan megújulása, a máig népszerű, külön lokális – és virtuális közösséget – élő Gasometer. Az eredeti elképzelések szerint az elvetett Bécs-Budapest világkiállításra terveztek volna szállodai és kiszolgálóhátteret létrehozni az elhagyott gázgyárban, de végül egy nagyszabású terv keretében 2001-re kapott új belsőt a négy tartály. Míg kívülről szinte érintetlenek maradt a míves téglaborítású négy henger, addig belső világuk igen változatos módon újult meg, hiszen minden építménybe más-más építész vitt új életet. A Jean NouvelCoop HimmelblauManfred Wehdorn és Wilhelm Holzbauer tervei alapján átformálódó belsők irodákat, kereskedelmi- és vendéglátótereket, a felsőbb szinteken pedig lakásokat, azokat megkoronázandóan pedig tetőteraszokat foglalnak magukba, a tartályokat pedig üvegtető fedi. Az alsóbb szinteken levő kereskedelmi területeket egy-egy üveghíd kapcsolja egymáshoz, így a négy, egyedi belsőt kapó tartály fizikailag is összekapcsolódik.



Ugorva jó másfél évtizedet és másfélezer kilométert nyugatra, néhány éve Londonban még sikerült megmenteni egyet a viktoriánus kor egyik míves, teleszkópos gáztároló fémszerkezetéből. A King’s Cross pályaudvar mögötti korábbi vasúti és ipari területek hatalmas átalakuláson mentek keresztül. Egyes ipari csarnokai megmenekültek és kulturális vagy kereskedelmi funkciókat kapva kezdtek új életbe, másokat – így a gáztárolók nagy részét is – elbontották, hogy teljesen új épületek kerüljenek a helyükre. Így tűntek el a jellegzetes, már igen rossz állapotú gáztárolók is, amelyből egyet, akár szimbolikusan is, de meghagytak és a térben újrakomponáltak. A Bell Phillips Architects tájépítő iroda tervezte Gasholder Park a most kialakuló új városrész közösségi központja kíván lenni, amelynek legkarakteresebb darabja a renovált vasszerkezet lett. Az építészek elképzelése szerint a negyed, azon belül is maga a park harmonikusan kívánja ötvözni az ipari hagyományokat és a modern építészeti elemeket. Az 1850-es években öntött, 25 méter magas, impozáns tartóoszlopokat, ideiglenesen lebontották és egy Yorkshire-i üzemben felújították, majd szállították vissza és állították fel új helyükre, a Regents Canal partjára, az épülő park központjába. A megújult vasszerkezet a lábazatánál egy különleges tükrös borítású, védett körfolyosót is kialakítottak, amely érdekes optikai játszótérré varázsolja a tartóhengert. Az új funkciót megálmodó építészek szerint itt nem pusztán egy építmény továbbéléséről van szó, hanem egyben egy karakteres térplasztikai elem is született, amely remélhetőleg jellegzetes színfoltja, látványossága lesz a körülötte épülő városrésznek, amely ma London egyik legdinamikusabb urbánus fejlesztési projektje.



Ismét utazunk, most északabbra, Stockholmba, ahol már évek óta hatalmas látványtervekkel és vonzó ajánlószövegekkel megnyomott molinók ölelik körbe a városközponttól északkeletre fekvő korábbi gázgyárnak, a Gasverket 19. század végi, Ferdinand Boberg tervezte téglatartályait. A pompás, míves kialakítású tározók mellé az 1912 és 1932 közötti időszakban újabb, hengeres fémszerkezetek épültek, amelynek több darabját ugyan most elbontották, de – akárcsak Londonban – egy mementóul, szimbolikus jelzésként és karakteres tájelemként megmaradt. Míg a korábbi téglahengerek belső terében egy új kulturális negyedet terveznek kialakítani, addig a később épült, üreges szerkezet itt is a park elemeként kíván szolgálni. A lebontott tároló keretek helyén a svájci Herzog & de Meuron kezd nagyszabású építkezésbe és a gázgyár formáját valamelyest magába integráló, hengeres toronyházat emel a megmaradt tartályok mellé. Az elkészültekor közel 90 méteres magasságot elérő épületben 312 lakást terveznek kialakítani, amelyek mind egyfajta V alakban helyezkednének el a torony egy-egy kiugró tüskéjében, így biztosítva egyrészt zavartalan kilátást a környező zöld területekre és szigetvilágra, másrészt pedig kellő intimitást biztosítva a hálószobák számára. A tetőterasszal is kiegészülő üvegtorony megtört formájával a megmaradt gázgyári fémszerkezetre reflektál. A megújuló tározók és a vitatott létfontosságú torony köré viszont hatalmas, a vadnövényzetet is valamilyen formában visszatelepítő park épül a holland Piet Oudolf és a LOLA Landscape Architects iroda tervezésében. A terület, amely valaha a királyi parkerdő részét képezte, most jó eséllyel integrálódik vissza eredeti zöld közegébe, az Ekoparkebe, amely létesítésekor a világ első városi parkerdeje volt. Az égető lakáshiánnyal küszködő svéd főváros ugyanis változatlanul tartja magát ahhoz, hogy a nagyvonalú és a város atmoszféráját, élhetőségét igen nagymértékben pozitívan befolyásoló zöldfelületek ne eshessenek áldozatul a fejlesztéseknek. Így a Norra Djurgårdsstadenben épülő Gascolckan projekt is a 19. században a meglévő parkerdőbe beékelődött ipari terület rehabilitációjával teremt új lakóterületet, valamint alakít köré egy kellemes, nyugodt, de ugyanakkor a nap 24 órájában élő, pezsgő központot.

Bán Dávid