Programok

Márfi József előadása a BIM technológiákról

2014.02.21. 08:04

Az RICS és a HuGBC közös rendezvénysorozatának a Green Talk-nak idei második kiadása rendhagyó módon egy csütörtöki napon várja az érdeklődőket.

Márfi József, LEED AP BD+C, a HuGBC Egyesült Államokban élő alapító tagja lesz az előadó, aki a BIM épületmodellező rendszerek új, az építőipart gyökeresen megváltoztató alkalmazásait mutatja be.

Ezúttal a helyszín is rendhagyó lesz, a General Electric váci úti épületében találkozunk.

Kezdés 17.00 órakor.

Helyszín: GE Lighting Experience Center (1044 Budapest, Váci út 77.)

Az Egyesült Államokban élő szakember átutazóban tartózkodik majd Budapesten és egy egynapos képzést is tart, amely a World Green Building Council 10 alkalomból álló GBProfessional képzésének részét képezi. Előadása során a fenntartható építészeti projektek menedzselésének legjobb gyakorlataiba avatja be az érdeklődőket. A képzés rendkívül gyakorlatiasan közelíti meg a témát, számos megvalósult példán keresztül tárgyalva a kérdést, koncentrálva az európai építészeti megoldásokra, és kitérve a globális trendekre is. A képzés angol nyelvű. A rendezvény része a HuGBC és az RICS havonta jelentkező sorozata, a Green Talk februári kiadása is, erről bővebben itt olvashatunk.

A GBPro kurzus során, amelynek részletes, angol nyelvű ismertetőjét itt olvashatjuk, betekintést nyerhetünk többek között az integrált tervezés alapelveibe, megismerkedhetünk a legkorszerűbb zöld építőanyagokkal, a költségbecslés és a költségek kontrollálásának új módszereivel, és a fenntartható építészeti projektek menedzselésének új eszközeivel és technikáival. A képzés kitér az olyan digitális eszközökre, mint a BIM (Building Information Modelling) és a VDC (Virtual Design & Construction) legújabb fejlesztései.

Részletes program

  • 8:30 Regisztráció
  • 9:00-9:30 A GE Lighting Experience Center bejárása
  • 9:30-12:30 Délelőtti szekció
  • Bevezetés a zöldépítésbe
  • Integrált menedzsment és tervezés
  • Szünet
  • Célok és stratégia fejlesztése
  • Gyakorlat 1
  • Tervezés és ütemterv BIM/VDC alkalmazásával
  • 12:30-13:30 Ebédszünet
  • 13:30-17:00 Délutáni szekció
  • Kockázat- és költségelemzés
  • Minősítő rendszerek és kihívások
  • Szünet
  • Gyakorlat
  • Értékelő teszt és összefoglalás
  • 17:00-19:00 HuGBC Green Talk

A képzés díja HuGBC tagoknak 12 000,- Ft+ÁFA, tagsággal nem rendelkezőknek 17 000,- Ft+ÁFA. Regisztráció a shayna@ecomindeu.com e-mail címen.

Az esemény házigazdája a GE Lighting. 

Márfi József a Magyar Környezetttudatos Építés Egyesületének alapító tagja, a LEED AP képviselője, a Sustainable Design & Construction for Turner Construction’s Southern California Business Unit igazgatója. Az Egyesült Államokban élő szakember széles körű tapasztalattal rendelkezik a LEED minősítések terén, és részt vesz az minősítő rendszerrel kapcsolatos oktatási tevékenységben is. A szervezet alapító tagjaként folyamatosan segíti az Egyesület munkáját.

A Green Building Professional (GBPro) képzéssorozatot a WGBC európai regionális szervezete dolgozta ki, a képzési program keretében jelenleg nyolc kurzus érhető el, amelyek révén a zöldépítés aktuális kérdéseiben mélyedhetnek el a résztvevők szakértők segítségével, akik elméleti és gyakorlati szempontból is körbejárják a témákat, hazai gyakorlatokat és nemzetközi kitekintést is nyújtva. Aki elvégzi majd az összes, mind a 10 kurzust, elnyeri a WGBC által igazolt GBPro minősítést. További részletek a képzésről itt.