A Szent István körúthoz közeli, 639 m2-es telekre korábban az Óbuda Újlak Építész Stúdió készített – lakóépületre vonatkozó - tervet. Az időközben megváltozott tulajdonosok új elképzeléssel, egy – a budapesti városi életből hiányzó – belvárosi szálloda megépítésével számoltak.
A telken korábban állt földszint+1 emeletes, belső udvaros épület, 1888-ban épült. Bár az épület jellegében és szerkezeteiben őrizte a historizáló jegyeket, összességében elmondható, hogy már építésekor sem számíthatott különösebben értékes építészeti produktumnak. A homlokzati elemek, a tagozatok és a kapualj arányrendszere meglehetősen elnagyolt, bumfordi volt. Mindemellett városképileg rendkívül bántó volt a talán idejekorán épült épülettel szomszédos, 15-20 m magas szabad tűzfalak látványa. Az egyedi védettséget nem élvező épület az érvényben lévő szabályozási terv előírásai szerint a „javasolt megtartás” kategóriába esett, azonban – vélhetőleg a fenti városképi hátrányok miatt – a terv hangsúlyozottan számolhatott az esetleges elbontás lehetőségével, erre az esetre is paramétereket adva. Ugyanakkor az építési engedélyezést nagyban megnehezítette, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) csak hosszadalmas egyeztetések után járult hozzá a pesti Nagykörúton belüli MJT-n (Műemléki Jelentőségű Területen) lévő épület bontásához.
A tervezett funkció miatt az épület előtt intenzívebb átmenő forgalommal kellett számolni, ezért a Nagy Ignác utca forgalmi rendjének részleges felülvizsgálatára került sor, az épület előtti parkolóhelyek megszűntek, itt pillanatparkoló kapott helyet.
A hozzávetőlegesen 1:2 oldalarányú telek beépítése a gazdaságosságot (értsd: legtöbb szobaegység) célozta. Az elforgatott ’U’ alaprajz ugyanakkor a lehető legkedvezőbb térarányú belső udvart adta. A szobák az építtető által megadott minimális méretűek, ám a 4*-os kategóriát elérő felszereltségűek. A szintenkénti 16 szobát egy lépcsőház és két lift szolgálja ki.
Az épület alagsor + földszint + 7 emeletes. A 6. emelet homlokzati vonala az utcai oldalon az ott lévő szobák rovására visszahúzott. Az így kialakuló teraszos ’apartment’-ek az épület legmagasabb kategóriájú egységei. A legfelső szinten (7. emelet), az utcától távolabb eső, belső oldalon kapott helyet az épületgépészeti központ. Az utcai oldalon nagyméretű napozóterasz létesült.
A földszint utcai oldalán, az alig 19 méteres utcahosszon kerül elhelyezésre az épület/szállodai lobbi főbejárata, az alagsori gépkocsi parkolókat kiszolgáló autólift, valamint a gazdasági bejárat. Ez utóbbi biztosítja a közvetlen kapcsolatot az épület konyhájához és az alagsori gazdasági helyiségekhez. A szálloda bárja – melynek kinyitható üvegfala révén intenzív közterületi kapcsolat biztosítható - szintén az utcai fronton kapott elhelyezést.
Az épület homlokzati megjelenése és anyaghasználata a funkció tisztaságát követi, ugyanakkor összhangot keres a környező épületek – zömében eklektikus, ám vegyes formai megjelenésű - építészeti karakterével is. Az utcai homlokzat szerkesztése kerüli a hagyományos „lyuk-architektúrát”, inkább a felületek összhangját teremti meg, elrejtve a meglehetősen alacsony – 2,85 m-es belmagasságú – szintek nyomott arányát. A minden második szinten megjelenő párkánylemezek a homlokzati tűzterjedést gátolják.