Épületek/Lakóépület

Másféle hagyomány – Ház a dióligetben, a Konkrét Stúdió tervezésében

2020.08.31. 18:04

Ez a ház fekete! – ez a legjellemzőbb, első reakció az Üllőn lévő családi ház láttán. De vajon a lényege is ez?  Somogyi Krisztina kritikája.

Üllőre, egy családhoz megyek vendégségbe. A tervezőkkel, a Konkrét Stúdió csapatával az utcán, a kapu előtt találkozunk. A fotókon – ami alapján úgy döntöttem, hogy erről a házról kritikát fontos írni – a télvégi, tavasz eleji kopár tájban egy fekete ház látható, behasított mélyedéseiben felizzik a még friss faburkolat. A forma egyszerűnek tűnik, lényegét tekintve akár szokványosnak is mondható: elnyúló, nyeregtetős ház ez. De külső burka egyöntetűen fekete, a falak is a tetőfedésnél alkalmazott szálcement hullámpalával burkoltak. Hogyan, vagy miért ez az építészeti döntés? Sokakat feltehetően ez az egy építészeti gesztus érdekli – mint később megtudom, a vendégségbe érkező nagy család és a barátok is folyton ezt kérdik a tulajdonosoktól – pedig ez a ház sok más szempontból érdekes. A magyar szemnek (főleg vidéken) persze a vakolt felület a természetes, egy ettől markáns módon eltérő eszközhasználat feltűnő. Akkor tehát formabontó ez a ház? A válasz erre nem fekete-fehér, de ennek megértéséhez nem elég a fotókat nézegetni, hanem be kell járni legalább gondolatban a teret és meg kell ismerni keletkezése történetét.

Üllőre a megbeszéltnél hamarabb érkeztem. A Ferihegyi úton egy lélek se járt – talán mert a járvány miatt alacsony a reptér forgalma. Vecsés irányába kell letérni, menni hosszan főúton. Üllőre beérve már egészen lassan haladok. Az út mentén kétoldalt egy valaha érzékelhetően önálló identitással rendelkező település házai sorjáznak, egy mára szétzilált, összekuszált világ épületei. Családi házak lettek volna valaha mind? Az autót leállítva aztán árnyalódik, gazdagodik az elsőre fájdalmas összkép: egy-egy megmaradt, gyönyörű vakolatdíszítés, tornácok és verandák, különleges oszlopfejek és a járdára ráboruló növényzet míves örökséget sejtet. Az autós forgalom, a sebesség fala azonban elzárja és pusztítja is ezt a helyi kultúrát. Helyben kell lenni ahhoz, hogy egy barátságos lakóhely lehetőségeként értelmeződjön ez a településkörnyezet.

Mint kiderül, a dióligetben lévő Ház lakói számára ez a helyismeret adottság: a család egy évszázada lakik ott, amit a falu öregjei Hatházának neveznek. Mindezt egy helytörténeti könyvből tudom, amelyet a család egyik idősebb tagja írt, és amit a látogatás után ajándékba kaptam. Abban olvasom: „Soha el nem költöztem a szülőházamból, mégis négy címen laktam életemben. Hívták ezt Felső-Ország útnak, Ország útnak, aztán Vöröshadsereg útnak, most Pesti út a neve." Milyen sűrű jelentést hordoz a sokszori névváltozás... A helytörténetnek, mint szellemi kontextusnak a hangsúlyozása ennél a háznál azonban váratlan: elsőre természetesebb adottság, hogy ez a ház nincsen benne az utcaképben, jelenlétéből a település életében semmi sem látható, sejthető. A telek családi örökség: az utcára merőlegesen épített, rossz állapotú, de szép adottságú, századfordulós házat ma bérlők lakják. A fiatalok egy hosszú nyélen besétálva, a telek, hátsó, hajdani gyümölcsösében, a dióligetben építkeztek maguknak.

A téli-tavasz eleji fotókhoz képest a látvány egészen máshogyan megélhető a helyszínen: a júliusi eső után még minden harsány zöld (ez az azóta készült fotókon kissé megfakult). Ebben az erőteljes vegetációban a ház sokkal puhább, egészen természetes, barátságos. Talán a hullámpala az oka a felület lágy érzetének: a szem eljátszik a mélységélességgel, a fényállapotok függvényében különböző mintázatokként érzékelni az amúgy homogén anyagot. A ma még fénylő, pontosan kiosztott szegecselések is kettősségként érzékelhetők, így hol az épület ipari karakterét erősítik az anyagnak, hol díszítőelemként vannak jelen. Ez a kettősség – az ipari jelleg és a mívesség – annak ellenére végig jellemző az épület bejárása során, hogy hamar kiderül, ez a ház jól belakható, arányos, kifejezetten barátságos és szerethető otthon lett.

A ház külső megjelenését – a már említett anyaghasználat mellett – a két homlokzatot is domináló beharapás alakítja. Ezeknek vörösfenyő bélelése mintha a belső világ meleg hangulatát vetítené előre. Ez a két térrész különböző karakterű, használatú és hatásvilágú. A kert irányába jelentős mélységű és méretű terasz fordul, amely mögött eltűnik a nappali és az azzal összeköttetésben, de térileg mégis kissé szeparáltam, befordulva szerkesztett konyha. Nyári időszakban a magasról érkező fény elől teljesen leárnyékolt ez a mély terasz, télen beszökik alá a fény, ami a ház klímája és a belső tér intimitásának a megőrzése szempontjából is nagyon jól működik.

A másik beugró az oldalhomlokzaton található, a főbejárat mellett. Ezt az oldalhomlokzatot a konyha hosszú és keskeny ablaka és a bejárat védett térrésze alkotja. Utóbbi a fával bélelt, paddal belakott rész, tulajdonképpen tornác átirat, olyan fedett-nyitott tér, ami igen jól használható. Ezen a homlokzaton figyelhető meg jól a kompozíció finom aszimmetriája, a 15 x 12-es gerinc, ami a belső térrendezésnél kap értelmet.

A hátsó homlokzatot a mögötte lévő kisebb, személyesebb terekből adódó nyílások ritmizálják: egy fürdőszoba-kapcsolatos szülői háló, két gyerekszoba, és köztük egy nagyobb fürdőszoba. E hátsó telekrész mögött, a kerítésen túl kinyílik a tér egy lápos, végtelennek tűnő mező irányába. Csendes háborítatlan, idilli tájnak tűnik: pedig a mező túloldalán ott a vasút, mögötte a gyorsforgalmi út, felette forgalmas légifolyosó. Nincs itt nagy zaj? Ettől a tulajdonosok is tartottak, ezért a telek zajterhelését a helyszínen tesztelték mielőtt az építkezés mellett döntöttek. És bár a kertben (biztosan) hallani, amikor leszálláshoz készülődik egy gép vagy Szeged felé elhúz a vonat, de a szobákban ez már egyáltalán nem zavaró. Ez az épület mögötti terület azonban lehet hogy átalakul, a település fejlesztése során egy hátsó út kialakítása már felmerült, ami ma ugyan még bizonytalan, de a tervezés során szempontként már alakította a homlokzatokat.

Az épület homogén megjelenése szempontjából karakteres döntés az ereszek, ereszcsatornák hiánya: ez az építés alatt adott is beszélgetésre okot a házat építő fiatal tulajdonos – végzettségét tekintve építőmérnök – és gyakorlott ács apósa között. A pontos, kézműves építés, a télen, kemény körülmények között végzett munka és közben a tervezőkkel, különösen Sónicz Péterrel folytatott folyamatos kommunikáció eredménye számos csomópont finomodása. Az egyneműségre való törekvésben esztétikai szándék és funkcionális okok egyaránt meghúzódnak: az eredetileg tetőfedésként alkalmazott hullámpala vízvezető képességei egyértelműek, falburkolatként való alkalmazása azonban inkább ipari épületek, hangárok, csarnokok esetében bevezetett. Az építészeket sokáig foglalkoztatta a két sík találkozása, csomóponti megoldása, de a legokosabbnak végül a legegyszerűbb megoldás tűnt: nincsenek ereszek, ami a használatban majdnem tökéletesen működik, a lefolyó vízre egyedül a terasznál kell figyelni. A színválasztás pedig az építészek markáns jellegre való törekvése és a termékhez tartozó szűkös színskála kettősének a következménye.

Az épület összképében fontos hangulati elem az ablakokba ültetett sok növény, a virágkötőként dolgozó másik tulajdonos munkája. Elmondása szerint a legnagyobb nehézség ebben a kérdésben is az önmérséklet, mert a ház terei, ablakai és a kert erőteljesen megmozgatja fantáziáját, kreativitását. Ahogyan a fehér vakolt ház távol esik a fekete hullámpalától, úgy a növényválasztás is más szemléletű: sehol egy muskátli, sehol egy begónia. És mégis, ahogyan a ház formálódását is alakította a kapcsolódás a hagyományos építéshez, úgy a növények elhelyezésében, a természeti környezetről való gondoskodásban is egy megélt, értelmezett kulturális folytonosság lelhető fel.

A ház nappali terében beszélgetve, rákérdezve a folytonosság–rendhagyó jelleg kettősére aztán visszaigazolódik, amit az előzőekben leírtam. Első nekiindulásra az építőmérnök-virágkötő házaspár maga állt neki házat tervezni: saját próbálkozásaik során még hagyományos parasztházként képzelték el otthonukat. Tömörségre, egyszerűségre törekedtek; felmérték, hogy anyagi kereteik szűkösek. A saját igények végigbeszélésének két hozadéka volt. Az egyik, hogy belátták, a mérnöki képesítés a háztervezéshez kevés, egy tehetséges építész szaktudására is szükség van. A Konkrét Stúdiót, Sónicz Péter vezetőtervezőt sok épület megnézése után választották ki: a közös munka végig harmonikusan, kiválóan működött. A másik eredője a tulajdonosok gondolkodásának a programra és a méretekre vonatkozott: 100 négyzetmétert megközelítő, hagyományosan működő épületben határozták meg az elvárásaikat. „A ház annyi legyen amennyi minimum kell. És ne lássunk be a nappaliból a konyhába."

A tervezők több tervvázlatot készítettek, keresték a parasztház átértelmezésének lehetőségét, így az utcára merőleges telepítést is vizsgálták. A program, a hely, a maximált alapterület illesztése azonban a hagyományos téralakítást kizárta, ekkor indultak új irányokba. A ma 111 nm2 térben a közlekedő csupán 1,5 négyzetmétert foglal el a két gyerekszoba és a köztük lévő fürdő között. Szépségét egy kürtő formájú felső bevilágító adja meg. A térszervezés logikája tiszta: a bejárat a tetőgerinc síkjában van, egyik irányba privát terek, másik oldalra a közös használatú terek találhatók. A bejárathoz közel, egy belső fa dobozban mosdó és tárolóhelyiség nyílik a bejárati zónából, a doboz másik oldalán a konyha és a kamra található. A konyha tehát a belső térben „L" alakban elforduló, önmagában álló, de mind a teraszhoz, mind a nappalihoz csatlakozó térrész.

A lakás bútorozásában, a belső tér anyaghasználatában a homlokzatnál említett kettősség ismét megjelenik: vintage tárgyak, egy-egy gondosan felújított súlyos fabútor felcsiszolt betonpadlón áll. (Helyben, a közelben lévő fiatal mesterek műhelyében készülnek ezek a bútorfelújítások.) A rejtve maradó, teljes falfelületű beépített szekrények, az álmennyezetből kilógó lámpatestek, a magasan bepolcozott gardrób a legegyszerűbb és legmegbízhatóbb választások. Biztos ízléssel keveredik itt a személyes narratívákat rejtő tárgykultúra a hasznosság racionalitásával.

A ház számos lehetősége, fejlesztése majd a jövőben valósul meg, így a hátsó udvaron éppen fészert építettek, a majdani kandalló helye beépített. A kert rendberakását az óvodáskorú gyerekek már tanulják, a ház karbantartásához szükséges eszközök beszerzése fontosabb, mint egyes kényelmi tárgyak megvásárlása, a műszaki megoldások hosszú távon is alacsony működési költséget biztosítanak. A Ház a dióligetben minden szempontból arányos, okos, megnyugtató, pontosan formált környezet. A család működése és az előképek szempontjából kifejezetten hagyományt követő alapokon nyugszik, az építészekkel kialakított harmonikus párbeszéd során alakult sajátossá. Nem akart különlegesnek látszani, és mégis (vagy éppen ezért) igazán különleges lett.

Somogyi Krisztina