Közélet, hírek

Megkezdődött a Hübner Udvar látványos tetőfelépítményeinek felújítása

2021.05.03. 11:53

A Kodály körönd jellegzetes sziluettjét – melyet izgalmas tetőfelépítményeinek köszönhet – minden budapesti jól ismeri. Végre megkezdődött a Hübner Udvar lebombázott „tornyainak" helyreállítása is, ami fontos része a tér eredeti pompájában történő visszaállításának.

A budapesti Andrássy út egyik leglátványosabb szakasza a Kodály körönd, melyen négy neoreneszánsz épület áll. A stílusnak ugyan különböző válfaját képviselik, mégis egységes képet alkotnak, ami részben jellegzetes tetőfelépítményeiknek is köszönhető. Az elmúlt néhány évben a tér nagy változásokon ment keresztül, több épület helyreállítása is elindult, illetve már a célegyenesben van. Legutóbb az Andrássy út 92-94. számú ház felújítása kezdődhetett meg, a munkálatok 2020 októberében indultak, és a tervek szerint 2022 végén fejeződnek majd be. A beruházó a Mark Home Invest, a terveket a Studio KVARC Kft. készítette.

Az 1884-ben emelt épületet Bukovics Gyula tervezte, akinek számos Andrássy úti épület kötődik a nevéhez, például a Kodály körönd túloldalán álló Andrássy-udvar is. A megrendelő a székesfehérvári építési vállalat, a Hübner-cég volt, melyet ebben az időben Hübner Nándor vezetett. A francia neoreneszánsz stílusú épület leglátványosabb eleme a főhomlokzat középső szakaszán látható, kovácsoltvas ráccsal védett cour d’honneur, vagyis díszudvar, illetve az izgalmas tetőidomok, melyek az enyhén előre ugró rizalitok fölött emelkednek, és összecsengenek a Kodály köröndön látható többi épülettel, jellegzetes sziluettet alkotva. Ezeket az erkélyekkel, féloszlopokkal és markáns ablakokkal díszített rizalitokat hangsúlyos lefedésük miatt a köznyelvben gyakran „toronynak" is szokás nevezni. Bár eredetileg az épület négy ilyen „toronnyal" rendelkezett, egészen a közelmúltig csak kettő volt látható. A házat ugyanis 1944-ben, Budapest ostroma során bombatámadás érte, és a nyugati épületszárnyon elhelyezkedő tetőfelépítmények ekkor megsemmisültek, a tető helyreállítására a legegyszerűbb formában került sor. (Ennek részben anyagi okai voltak, de a modernista építészek historizmus iránti averziójának is betudható.) Két héttel ezelőtt azonban végre megkezdődött a látványos tetőidomok rekonstrukciója, melynek köszönhetően az épület képe ismét az eredetihez közeledik.

A Studio KVARC nemcsak a ház komplex felújítását tervezte meg, hanem a tetőtér új lakásokkal való beépítését is, így a „tornyokban" is lakóterek kerülnek kialakításra, ami egyedülálló megoldás. A rekonstruált tetőfelépítmények látványtervein is igazán érdekes tereket láthatunk, de az igazi különlegességet az eredeti tetőidomok rejtik: itt ugyanis dicséretes módon megtartják a tetőszerkezetet, ácsolatot, melyhez hasonlóval kevés helyen találkozhatunk. A felújítás természetesen nem csak az utcai homlokzatokra, illetve a tetőtérre terjed ki, a belső homlokzatok, lépcsőházak, függőfolyosók és kovácsoltvas elemeik is megújulnak. Különösen izgalmas megoldás a cour d’honneur alá tervezett mélygarázs, melynek köszönhetően az épület maximálisan kielégítheti napjaink igényeit.

Bővebb információ: studokvarc.hu, hubnerudvar.hu

Paár Eszter Szilvia