Nézőpontok/Vélemény

Megnyílt a Holcim Awards kiállítás Budapesten

2009.10.09. 10:02

Másfél héten át Budapesten is megtekinthetők a 2008/2009 Holcim Awards for Sustainable Construction (Holcim Díj a Fenntartható Építészetért) világverseny nyertes pályaművei. A kiállított tervek között szerepel a világdöntőbe jutott, 2008-as európai Holcim Awards aranyérmes: Janesch Péternek és csapatának „Négy negyed egy egész” című, azaz a Kormányzati negyed pályamunkája is.

A svájci Holcim Foundation for Sustainable Construction (Holcim Fenntartható Építészetért Alapítvány) versenye a világ öt régiójában - Európa, Latin-Amerika, Észak-Amerika, Afrika-Közel-Kelet, Ázsia - zajlik. Az Alapítvány az építést, az építészetet befolyásoló műszaki, környezeti, társadalmi-szociális és kulturális kérdésekre adható fenntartható válaszokat népszerűsíti – mondta Szekér László építész, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének és a Magyar Építőművészek Szövetségének tagja, a kiállítás megnyitóján, október 7-én, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Az Alapítvány elkötelezett híve az ún. „hármas alapnak”, amely szerint a fenntartható fejlődéshez a környezettudatosság, a társadalmi felelősségvállalás, valamint a gazdasági hatékonyság szükséges.

 

 

A Holcim Foundation célja, hogy a fenntartható építészetet minél szélesebb körökben ismertté tegye. A Holcim Awards nemzetközi verseny, melyet három éves ciklusokban rendeznek meg. A versenyen olyan a fenntartható építészetre vonatkozó tervek és elképzelések vehetnek részt, melyek építészettel, táj- és városrendezéssel, gépészettel, vagy bármely ezekhez közel álló területtel kapcsolatosak.

Tavaly huszonnyolc országból 52 nyertest választott ki a második Holcim Awards pályázat regionális zsűrije. Az európai fordulóban Janesch Péter nyerte az aranyérmet. Mind az öt régió első három helyezettje automatikusan delegálta magát a világversenyre, amelynek eredményét idén májusban hirdették ki Svájcban.
A két millió dollár összdíjazású Holcim Awards világverseny májusi döntőjén egy marokkói, egy vietnámi és egy kínai pályamű vívta ki az értékelő bizottság egyértelmű elismerését.

 

 

Az aranyérmet és a velejáró 300000 dolláros fődíjat egy, a marokkói Fez városának világörökségi védelem alatt álló óvárosában zajló projekt kapta. Aziza Chaouni építész és Takako Tajima városépítész az erősen szennyezett Fez folyó revitalizációjával próbálnak életet lehelni a város belső részébe. A folyó mentén sétányokat, köztereket alakítanának ki, visszaállítanák a biodiverzitást és megőriznék a városra jellemző, hagyományos cserzőműhelyeket is.

 

 

Ezüstérmet az alacsony kibocsátású, ún. low-impact zöldterületi egyetemi épület kapta, Ho Si Minh városában, Vietnámban. Az agráregyetemi kampusz terve Kazuhiro Kojima vezetésével készült (további építészek: a japán Daisuke Sanuki és a vietnámi Trong Nghia Vo). A Mekong-folyó torkolatánál fekvő szigetre tervezett egyetemi épületek nem igényelnek nagy földmunkát, és megjelenésükben harmonizálnak a környezettel.

 

 

A bronzérem és a vele járó százezer dollár a Peking központjától 45 kilométerre fekvő, ma a fővároshoz tartozó kis agrártelepülésen megvalósítandó projektnek jutott, mely hatékonyan ötvözi az örökség-megőrzést, a hagyományos tudást, a helyi anyagokat, a modern technológiát és a professzionális projektvezetést. A Yue Zhang és Feng Ni vezetésével készülő átfogó urbanisztikai stratégia javítaná a logisztikát, a közműveket és közszolgáltatásokat úgy, hogy az új épületek megfeleljenek a szigorú gazdasági és energia-takarékossági céloknak is.

 

 

Innovációs díjban részesült a San Fransisco-i független munkaállomás. Az ötvenezer dolláros különdíjjal jutalmazott szerkezet alkalmi munkásoknak biztosítana helyet, hogy találkozzanak és együtt kivárják az alkalmi munkák lehetőségét.

Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kiállítás Budapesten október 16-ig tekinthető meg, majd útjára indul, hogy a fenntartható építés iránt érdeklődők országszerte megtekinthessék a díjnyertes terveket. A vándorkiállítás célja, hogy ösztönözze a magyar szakembereket és egyetemistákat a következő Holcim Awards pályázati cikluson való részvételre. A harmadik Holcim Awards versenyt 2010. július 1-jén nyitják meg.