”Megvan közöttünk az összhang” – LAB5 architects
Tízéves a LAB5 architects építésziroda. Mivel alapítói szívesebben foglalkoznak az előttük álló feladatokkal, mintsem a már lezárt projektekkel, az építészet területén zajló fordulatokról beszélgetünk velük. Szóba kerül a belső terekbe tervezett telepített növények jelentősége, az építőipart érintő környezeti terhelés, a globalizált világ építészetre gyakorolt hatása, és az iroda mottójának – ”working with both sides of the wall” – gondolati háttere. De a tízéves évforduló mellett sem megyünk el szó nélkül…
Molnár Zsuzsanna (MZs): A LAB5 architects idén ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját, elmondásotok szerint azonban ez a tíz év nem pontosan ennyi.
Dobos András (DA): 1996. szeptember 13-án reggel nyolc órára vezethető vissza az indulásunk. Első évesek voltunk az egyetemen, matematika óra volt, és mi egymás mellé ültünk az előadóteremben.
Korényi Balázs (KB): Azért homályos kicsit ez a tíz év, mert az ismeretségünk, barátságunk – ahogy András is mondja – sokkal korábban indult, az egyetemet 22 éve kezdtük. Közös munkáink már az egyetem alatt és azt követően is voltak, a cég alapítására azonban 2008-ban került sor, azóta létezik hivatalosan a LAB5. Így tehát most a bejegyzés tízéves évfordulóját ünnepeljük.
Gáspár Virág (GV): Számos alkalommal dolgoztunk együtt a cég alapítása előtt, viszont így négyen sosem. Ketten vagy hárman készítettük a munkákat. Amikor megalapítottuk a LAB5-öt, Balázs fogalmazta meg, hogy azt megelőzően sosem dolgoztunk négyen együtt egy projekten.
Erdélyi Linda (EL): A felosztás máig hasonlóan működik. Ritka, hogy négyen ugyanazzal a tervvel foglalkozzunk, viszont nagyon fontos számunkra, hogy mindannyian ismerjük az összes munkát és nyomonkövessük az iroda valamennyi projektjét.
MZs: Izgalmas, hogy négyen egyenjogú partnerként vezetitek a LAB5 Építészirodát. Hogy őrzitek meg az összhangot szakmai és emberi kérdésekben?
DA: Addig gyúrjuk az anyagot, amíg mindenki számára elfogadható nem lesz. Egyenlő döntési joggal rendelkezünk minden kérdésben. Sosem fordul elő, hogy hárman hozunk meg egy döntést, a negyedik pedig lenyeli. Ha nincs meg a teljes összhang, akkor még egyszer nekifutunk az adott projektet érintő analízisnek. Hasonlóan működünk a céggel kapcsolatos stratégiai kérdések tekintetében is.
KB: A döntési folyamat sokszor lassú, viszont ha mindenki jónak ítéli meg a döntést, akkor valószínűleg működni fog a dolog. Mivel megvan közöttünk az összhang, meg szoktuk találni a megfelelő megoldást. Sokan óvtak bennünket attól, hogy egyenjogú partnerként négyen alapítsunk céget, mondván ennyien nem leszünk képesek jól vezetni az irodát. Nekünk azonban eddig szerencsére jól megy.
GV: Nagy tiszteletet tanúsítunk egymás iránt. Fontos, hogy mindannyian tisztában vagyunk a többiek erősségeivel, és tudjuk, hogy a másik három fél szempontja is ugyanannyira érvényes, mint a sajátunk.
MZs: Hogy zajlik ez a gyakorlatban?
GV: Azért nehéz konkrét példával élni, mert nincsenek közöttünk leosztott szerepek. Meghallgatjuk egymást, az alapötletet mindnyájan kiegészítjük, módosító javaslatokkal élünk, formáljuk, alakítjuk a dolgot. Nagyon izgalmas ez a folyamat.
KB: A munkamenet elején több tervváltozatot készítünk, ezeket összevetjük, kiegészítjük, és addig gyúrjuk, amíg meg nem találjuk a mindannyiunk számára megfelelő megoldást. Ahogy Virág is mondja, nagyon izgalmas a munka ezen része, ezzel együtt azonban sokszor nehéz is, mert a szempontokat gyakran súlyoznunk kell. Az, hogy egy projektnek mi a lényegi pontja, munka közben derül ki, hiszen ez folyamatosan alakul, fejlődik.
DA: Általában 20-25 párhuzamosan futó munkánk van. Természetesen nem tudunk mind a négyen minden projekttel azonos mértékben foglalkozni. Előfordul, hogy hetekig csak egy-két ember dolgozik egy projekten. Majd amikor ismét közösen konzultálunk, a friss szemmel a tervekre néző kollégák könnyebben rántják össze a kósza szálakat. Ilyenkor is megmutatkozik, hogy milyen jót tesz, hogy ilyen sokan vagyunk.
MZs: Visszakanyarodva az iroda tízéves fennállásához: gondolom, egy ilyen kerek évforduló esetében értékelitek az elmúlt évek eseményeit, munkáit.
DA: Mi általában a jövőbe tekintünk és az előttünk álló feladatokról gondolkodunk.
GV: Tíz évet nem könnyű áttekinteni és értékelni, de talán korszakokra bonthatjuk a mögöttünk álló időszakot.
MZs: Ha korszakokban gondolkodunk, mi jelentett fordulópontot az iroda életében?
EL: A gazdasági világválság, és annak a vége.
DA: Egyéves volt az iroda, amikor beütött a válság. Ez azzal járt, hogy a futó projektjeink 90%-a leállt. Mi viszont nem álltunk meg, hanem olyan tulajdonságokkal vérteztük fel magunkat, amelyek segítettek bennünket a túlélésben. Sok olyan dolgot tapasztaltunk és tanultunk, melyek ma, konjunktúra idején is a segítségünkre vannak. Ilyen többek között a kitartás és a szívósság, valamint kiemelendő, hogy a nehézségek idején sem adtunk le a színvonalból.
MZs: Szükség volt arra, hogy a külső hatások miatt változtassatok a profilotokon?
DA: Az ember válság idején vízszintesen helyezkedik. Nem a saját ranglétráján megy felfelé, hanem igyekszik több lábon állni és a konkurens cégek előtt járni. Ez a LAB5 esetében is így volt. Bár klasszikus építészirodaként indultunk, a válság idején város- és belsőépítészeti területre is kibővítettük a tevékenységi körünket.
GV: Az említett szakterületek felvétele nemcsak segítettek bennünket a piacon maradásban, hanem sok olyan szakmai szemponttal is gazdagították az építészeti tervezési munkáinkat, melyek jelentőségét friss diplomásként nem biztos, hogy észrevettünk volna.
EL: Nem véletlen, hogy azt a gondolatot választottunk mottóul, hogy ”LAB5 architects is working with both sides of the wall.” Tehát, hogy a fal mindkét oldalán dolgozunk. Ez nagyon fontossá vált számunkra.
DA: Az építész a házat nézi, elsősorban kívülről. A belsőépítész az atmoszférára koncentrál. A városépítész pedig a beépítendő területet és annak környezetét vizsgálja. Ez persze csak egy lesarkított felosztás. Mi holisztikusan, mindhárom nézőpontot alkalmazva szeretünk a projektjeinkre tekinteni.
EL: Ahogy András is mondja, látni kell az összefüggéseket. Nálunk szépen összeérnek a szálak, nem alakul ki prekoncepciónk egyik irányzattal szemben sem. Élvezzük, hogy sokszínű és összetett a palettánk. A 2 m²-es helyiségtől a 36 ezer m²-es területű épületig minden léptékben tervezünk.
DA: A legkisebb projektünk egy összecsukható pop-up kávézó létrehozása volt, mely összecsukva 2m², kinyitva pedig 4 m².
GV: Természetesen önmaga körül sokkal nagyobb teret generál a kávézó, hiszen körbe lehet tenni székekkel, asztalokkal, kiterjesztve az atmoszféráját. De alapvetően valóban 2, illetve 4 m².
MZs: A fordulópontok kapcsán a gazdasági világválságot említettétek. Volt pozitív fordulat is az iroda életében?
DA: A válság vége rengeteg pozitív dolgot hozott számunkra. Sok munka beindult, korábbi terveink megépültek, létszámban is nagyot nőttünk, és új helyre költöztünk. Szóval nagyon jót tett nekünk az az időszak. Bár egy gazdasági helyzettel függ össze, de számtalan szakmai eredményt hozott.
KB: Én azzal egészíteném ki Andrást, hogy a válság alatt szerzett tapasztalatainkat most egy ingergazdagabb környezetben tudjuk kamatoztatni. Én sosem sajnáltam, hogy válság van, mert – ahogy a többiek is mondták –, bár nehézségek árán, de sokat adott nekünk az az időszak. Tanultunk a hibáinkból, és a rajtunk kívül álló, minket próbáló eseményekből.
MZs: Milyen ez a jelenlegi, ahogy fogalmaztál, ingergazdagabb állapot?
DA: Úgy érzem, hogy most a ló túloldalán vagyunk. A válság alatt azért dolgoztunk sokat, hogy túléljünk, most azért dolgozunk sokat, mert rengeteg a munka. Jó lenne egyensúlyt találni, de azt hiszem, az építészetben nincs ilyen állapot.
KB: Annak idején minden munkát elvállaltunk, most azonban olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy válogathatunk a megbízások között, és azzal foglalkozhatunk, ami számunkra igazán izgalmas, amiről azt gondoljuk, hogy értéket teremtünk általa.
MZs: Említsetek néhány példát a számotokra jelentős projektek közül!
GV: Nagyon büszkék vagyunk az épülő társasházainkra, melyek közül a Corvin Sétány utolsó tömbjét emelném ki. Hihetetlenül izgalmas egy terület utolsó üres telkére tervezni, egy már kialakult, friss építészeti környezetbe…
DA: …ahol csupa nagybetűs építész a szomszédunk!
GV: Kelenföldön is épül egy társasházunk, ami azért izgalmas, mert városépítészettel is foglalkozhatunk a tervezés során. Ha egy korábbi, már lezárt munkát is említhetek, hadd említsem a Sanska svéd ingatlanberuházó cég irodáját. Egy igazán jövőbe mutató, a megszokottól eltérő környezetet hozhattunk létre
MZs: Ez azon irodák egyike, amelybe belső telepített növényzetet is terveztetek?
DA: Igen, bár nemcsak a növényzetet, hanem a teljes atmoszférát kiemelném a projekt kapcsán. Mindig öröm számunkra, ha a megbízó nyitott és szereti a kísérletező hozzáállást. Ebben az esetben ez teljes mértékben megvalósult.
MZs: Korábban szót ejtettünk a profilbővítésről. Gondolom a növényzet beltéri telepítése a profilotok szélesítését célzó elem.
GV: A növényzettelepítést tudatosan emeltük be a portfóliónkba, nagyon fontos dolognak tartjuk a zöld megjelenítését a városi környezetben.
EL: Ha visszatekintünk az elmúlt tíz évre, szembeötlő, hogy szakmailag mennyivel elfogadottabbá vált ez a terület, valamint ami nagyon fontos, hogy ma már a létrehozáshoz szükséges gépészet is rendelkezésre áll. Régen sokkal nehezebb volt szakembert találni, ma már több rendszer és számos kivitelező közül válogathatunk.
MZs: Érdekes kérdéseket vet fel a növényzet ilyen tudatos módon történő megjelenése a belterekben. Ami a hazai nagyvárosokban hiányzik a kültérről, ahol igazán helye lenne, az bent keres magának teret?
GV: Az emberek egyre több időt töltenek belterekben, ezért fontosnak tartom, hogy ott is intenzíven megjelenjen a zöld.
DA: Az ember olyan, mint a hód: megváltoztatja a környezetét. Komolyra fordítva a szót: ez nem jó vagy rossz, ezen nem érdemes moralizálni. Olyan sokan élünk a Földön, hogy az emberek hatásával számolni kell. A környezet általunk végzett pusztítását kompenzálnunk kell. Ha tehetném, minden városépítésznek előírnám, hogy a lapos tetőket tegyék zöldtetővé, minden utcába tervezzenek fasort, illetve minden középület váljon zöldebbé.
KB: Azért is szerencsés növényzettel dolgozni, mert kevés megbízó mondja azt, hogy nem akar zöldet. Senki nem húzza ki szívesen a tervből ezt a tételt.
GV: Ez a standard kiépítésnek nem része, büdzsén felüli tétel szokott lenni, extra dolog. Sok esetben azonban megvan a nyitottság és a szándék a megrendelő részéről, ilyenkor remek dolgok születnek.
MZs: A belterek zöldítésének igénye megjelenik a megrendelő részéről vagy ti szoktátok felhívni a figyelmet ennek lehetőségére?
GV: Ha egy ilyen jellegű dolog trendként jelenik meg, akkor az igény is hamarabb fogalmazódik meg a megrendelők részéről. Mi abban bízunk, hogy aki minket bíz meg beltéri tervezéssel, az ismeri a munkáinkat, és számára alapvetés a növényzet beemelése a terekbe. Mi mindig örömmel zöldítjük a környezetet.
EL: Másrészről, ha megnézünk egy irodát, óhatatlanul megjelenik benne a zöld, mert a munkatársak beviszik. Mi azt javasoljuk, hogy csináljuk ezt rendezettebb formában.
MZs: Említettétek a trendeket. Figyelitek, követitek a divatot? A zöld beemelése a profilotokba a trendeknek köszönhető, vagy más okozta, hogy bekerült a tevékenységi körötökbe?
DA: Igyekszünk a trendek előtt járni, de valójában az olyan jellegű dolgok, mint a zöldítés, benne vannak a levegőben. Több tervező számára fontos lesz, így trenddé válik.
GV: Az építészetben és a belsőépítészetben máshogy tekintünk a trend kérdésére. Más ritmusban történik egy épület és egy belső tér megvalósulása. Az építészeti trendeket nem ismerni fel előre. Egyszerre sok egymáshoz hasonló dolog épül, mert valamilyen oknál fogva mindenki egy irányba nyit. Hosszantartó korstílusokról azonban nem igazán beszélhetünk.
EL: A téma kapcsán érdemes megfigyelni a technológiai rendelkezésre állást. Régen kőfaragók voltak, ma gyártók vannak. Ha valaki ennél többre vágyik, akkor kiugrik ebből a rendből és tiszta építészetet hoz létre. Szerintem a CEU épületét említhetjük példaként. Annyira más jellegű anyagokat tervezett oda az építész, mint ami megszokott, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül. Nem a büdzsé vagy egy katalógus iránymutatása határozta meg az épület jellegét.
MZs: Ha ezt a kérdéskört onnan közelítjük meg, hogy egyes társadalmi változások új megoldásokat igényelnek, valamint némely technológiai változások új megoldásokat kínálnak, akkor említhetünk olyan ötleteket, amelyekkel a trendek előtt jártok?
EL: Számos hatás ér bennünket, melyek lenyomata megjelenik a munkáinkon. Mivel – ahogy a beszélgetés elején is említettük – sokan dolgozunk egy terven, a munka elején nehezen fedezhető fel egy-egy egyéni gesztus. Azonban az a hozzáadott érték, hogy többen hozzuk létre az eredményt, a munkamenet egy adott pontján erőteljesen megmutatkozik. Ily módon nem válunk beskatulyázható építészekké.
KB: Kísérletezőek vagyunk. Nem úgy követjük a trendet, hogy megnézzük, ki mit csinál, hanem adott szituációkra keresünk megoldásokat, majd ezeket hasonló helyzetekben ismét megtaláljuk és újra alkalmazzuk.
DA: Hadd éljek egy példával. Az emberek ma másként vásárolnak, mint régen. Korábban tejért és kenyérért mentünk boltba. Mivel ma ezt megtehetjük online, a vásárlás élményéért megyünk az üzletekbe. Ezt látva, egy bevásárlóközpont más igényekkel fordul hozzánk, építészekhez. Ehhez hasonló tendencia a munkahelyek megváltozása. Sokszor módosul, hogy ki kivel dolgozik egy csapatban, és nem tudni előre, hogy kinek lesz szükséges videokonferncia-hívásra alkalmas térre. Van, aki hetente egyszer otthonról dolgozik, míg más szívesen magával viszi a kutyáját a munkahelyére. Pár éve ez még nem így volt, nagyon gyorsan változnak a dolgok. Ez hajt bennünket, de sok kihívás elé is állít.
MZs: Hogyan lehet alkalmazkodni ehhez a felpörgött világhoz? Építészként hosszútávra kell terveznetek.
DA: 100 évre tervezünk, viszont átlagosan hét évig használják, amit csinálunk.
EL: Egy irodatér tervezése során igyekszünk a lehető legalaposabban megismerni, hogy mire van szüksége a megbízónak ahhoz, hogy akár a következő tíz évben jól használható legyen számára a tér. Az, hogy ezt milyen színű bútorokkal rendezzük majd be, másodlagos kérdés. Az elsődleges feladat a tér optimális kialakítása, hiszen az időnk legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük. Az a tapasztalatunk, hogy egyre tudatosabbak a megbízók, sokan veszik igénybe olyan cégek segítségét, akik segítik őket ezekben a döntésekben.
GV: Sokszor érkeznek hozzánk a megbízóink konkrét programmal, ennek ellenére hosszan beszélgetünk velünk, hogy megértsük, mit miért szeretnének, milyen igények merülnek fel részükről. Fontos tisztázni, hogy ami jelen pillanatban jó megoldás, az évek múlva is az lesz-e. Igyekszünk úgy kialakítani a tereket, hogy rugalmasak legyenek, és reagálni tudjanak az idők során bekövetkező változásokra.
DA: Van egy hosszú kifutású irodatervezési munkánk, amit három éve kezdtünk. Ez alatt az idő alatt olyan jelentős változás ment végbe, hogy a korábban elkészült terveket is át kellett dolgoznunk. Nagyon szimpatikus volt számunkra a megbízó részéről, hogy a lehető legkevesebb új, illetve beépíthető dolgot igényelte. Sok irodabútort az előző irodából hoztak, mondván, miért dobják ki azt, ami még használható.
KB: Az újrahasznosításhoz kapcsolódóan hadd említsem a szőnyegek példáját. Új irodába költözés során a régi szőnyegeket szinte minden esetben kidobják, holott pár eurós négyzetméter-áron ki lehetne tisztíttatni őket. Furcsa ez a globalizált világ. Ahelyett, hogy újrahasznosítanánk a designban korábbi, de jó minőségű dolgokat, újakat veszünk.
DA: Nejlonzacskóból is minden nap újat veszünk a boltban, holott használhatnánk vászontáskát is, amit elég kétszázszor használni ahhoz, hogy megtérüljön.
EL: Hasonlóan komoly, vagy talán még komolyabb kérdést vetnek fel az épületek tekintetében a gépészeti kihívások. Van olyan általunk átalakított irodaház, melyet a ’80-as, ’90-es évek környékén terveztek és ma már nem megfelelő a gépészete.
KB: Olyan gyorsan változik az építéstechnológia, hogy sok esetben nincs értelme megtartani a régit, mert hasonló költségen új, napjaink elvárásainak sokkal inkább megfelelő gépészet is vásárolható.
DA: Ha megtartjuk a régi rendszert, akkor a kötöttségeit is megtartjuk.
KB: Az utóbbi években olyan nagymértékben megváltozott az építéstechnológia, hogy a 30-40-50 évvel ezelőtt épült épületek nem alkalmasak arra a feladatra, amire egy ma épülő. Természetesen, ha az adott épület értéket képvisel, akkor mindent meg kell tenni a megmentése érdekében. Nagyon sokszor fordul elő azonban, hogy nem érdemes ebbe energiát fektetni. Meglátásom szerint olyan házakat kellene tervezni, amelyek a jövőben visszabonthatóak, az alapanyaguk pedig újból felhasználható.
MZs: Amit ma tervez, épít az ember, az évtizedek múlva nem jut hasonló sorsra?
GV: Ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, a Balázs által is említett szemlélettel kellene építeni. Újrahasznosítható építőelemekre lenne szükség azért, hogy ha lejár egy épület ideje, a lehető legkisebb terheléssel lehessen lebontani.
DA: Egy ismerősöm, aki Hongkongban tanít, arról számol be, hogy ott úgy tervezik az épületeket, hogy ami ma irodaház, az 20-30 év múlva hotellé alakítható legyen.
MZs: Ezek szerint az építészetben is helyet kap az újrahasznosítás és a hulladékmentesség?
GV: Elkerülhetetlen, a jelenlegi állapot ugyanis fenntarthatatlan. Az építőiparban is lesznek a helyzet javítása érdekében kikényszerített lépések, hiszen ez az iparág nagy százalékban tesz hozzá a környezeti terheléshez. Az azonban érdekes, hogy az emberek ilyen téren sokkal könnyebben irányíthatóak trendekkel, mint észérvekkel.
KB: Az európaiak alapvetően szabályozni akarják a dolgokat, míg az amerikaiak inkább trendeket alakítanak ki. Vegyük az épületminősítéseket: az USA-ban nagy anyagi ráfordítás árán válhat egy épület jó minősítésűvé, ami azt vonja maga után, hogy az adott ház trendivé válik. Ezzel szemben Európában szabványosítás zajlik, azaz kötelezettségeket kell teljesíteni ahhoz, hogy egy épület jó minősítést kapjon. Mindkettő jó módszer, a lényeg, hogy ökológiai vonalon változás történjen.
MZs: A beszélgetés elején azt mondtátok, hogy a múlt vizsgálatával nem igazán foglalkoztok, fontosabb számotokra a jövőbe tekinteni. Mi hajt benneteket, mik a terveitek, céljaitok?
DA: Az utóbbi időben beszélgettünk arról, hogy milyen módon fejleszthetnénk a cégstruktúrát. Nagyon jó a team léptéke, viszont felmerült a bővülés kérdése a megbízások számossága miatt. Szeretnénk, ha a portfóliónkba több középület kerülne, ez igazi kihívás. Célunk továbbá több külföldi projektet szerezni. Ami mindezek mellett kiemelten fontossá vált számunkra, hogy a társadalmi felelősségvállalás terén erősödjünk. Létrehoztunk egy díjat, melyet építész vagy belsőépítész hallgatónak adunk át évente egyszer. A díj pénzjutalommal jár, ami utazási célra fordítandó. Mikor a díjazott hazatér, egy prezentáció keretében kell beszámolnia nekünk arról, hogy milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott az út során. A díjat – a tíz év apropóján – LAB5 X-nek neveztük el.
EL: Visszatekintve az egyetemi éveinkre, számunkra rengeteget adtak az utazások, az, hogy világot láttunk. Ezek ma is nagyon fontosak számunkra. A LAB5 csapatával is minden évben elutazunk valahová, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. Ha már említem a csapatot, a legfontosabbat még el kell mondanunk: a LAB5 nem létezne ilyen formán a munkatársaink nélkül. Nagyon jó emberi és szakmai alapanyag áll mögöttünk. Olyan hadtestet képez az iroda, amivel bármi legyőzhető.
Molnár Zsuzsanna
A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
