MÉK VÉG?

”Amiről kiderül újra és újra, hogy rossz és működésképtelen, ott nem érdemes finomkodni, körülirni, udvariaskodni, arra ki kellene mondani a ’halálos itéletet’.” – Koós Miklós építész írása.

Szinte egyidőben olvastam el a www.epiteszforum.hu oldalán Borvendég Béla nemrégiben megjelent a  ”Duna parti archi parti, avagy Next to nothing?” című igen remek írását, illetve a nemrég kézhez vett (a Magyar Építész Kamara hivatalos kiadványának tekintendő) Építész Közlönyt. Érdekes összevetésekre nyílt mód.

Mindjárt az első oldalon olvashatjuk a Kamara elnökének beszámolóját a legújabb kamarai közgyűlési fiaskóról. Az érdektelenség miatt meghiúsult márciusi közgyűlés ismételten az érdektelenségbe fulladt. A 444 közgyűlési delegáltból 260-an jelentek meg. Az érdektelenségnél is fontosabb azonban az, hogy nem fogadták el az elnöki beszámolót (124 igen, 104 nem és 32 tartózkodás, az elfogadáshoz ugyanis 173 igen szavazat kellett volna).

Azt gondolom, hogy érthető, ha a Kamarát sorozatos kifogások és kritikák érik, mivel az alapításkor megfogalmazott feladatok teljesítéséből és célkitűzésekból szinte alig teljesült valami. A megalakulása után mindjárt az első igazán komoly megmérettetésen, a (duna-parti) Nemzeti Szinházi pályázat során ”könnyűnek találtatott”. Az ott tanúsított etikátlanság - melynek során a Kamara  képes volt ”egy tál lencséért” a saját maga által megfogalmazott elveit felrúgva asszisztálni egy szereptévesztett kormánybiztos döntéseihez - szégyenletes viselkedés volt.
Hajlandó volt a teljes szakmát megalázó hatalomtól elfogadni némi állami pénzt  pár kiválasztott tagjának pályázati díj és zsűrizés címén.

A jogos felháborodás eredményeképpen sokan gondolták úgy, hogy no ez az a pillanat, amikor egy kamarai elnöknek/vezetésnek fel kellene állnia. Nem történt meg. Talán a sokadszori eredménytelen és leszavazott küldöttgyűlési beszámolók eljuttatják végre ennek a szervezetnek a vezetését oda, hogy az ide KÉNYSZERREL beléptetett (valószínűsithetően csakis kizárólag a korábban és MÁSUTT már megszerzett tervezési jogosultságukat  megtartani kívánó) tagokat ne csak egy kötelező tagdijat fizető bólogatójánosnak tekintsék, hanem végre elolvassák maguk is a szervezet alapító szabályát, amiért ez az egész létrejött. Ha valaki nem képes megfelelni az ott lefektetett elvárásoknak sem, vagy éppen hogy az elveinek a feladására kényszeritik, az vonja le a konzekvenciát.

Minduntalan elfelejtődik, hogy a kamara legitimitását mindössze a kamarai törvény biztosítja és nem az alulról jövő önszerveződő tagsági akarat. Egészen biztos vagyok abban, hogy ha a tervezési tevékenység gyakorlása nem lenne kamarai tagsághoz kötve, a tisztségviselőkön kivül nem maradna egy árva lélek sem ebben a gittegyletben.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Déldunántúli Kamarában is hasonló érdektelenség övezi a kamara működését, miáltal szinte minden évben megismételt éves közgyűlést kell összehívni, hogy meglegyen az éves költségvetés (!!!) elfogadásához szükséges jelenlevő.
Ha a befizetett tagdij fele (cca. 1000 Ft/hó) a tisztségviselők dijazására fordítódik és a befolyt összegből a kamarának mindössze egy társbérletben kiadott havi Építész Közlönyre tellik, az egész egyszerűen siralmas és felháborító. Ez azt jelenti, mintha a tagság legnagyobb része előfizetett volna havonta kb. 1000, pontosabban 2000 Ft-ért (!) egy olyan 28 oldalas kiadványra, amiből 11 oldal a hirdetés. Ilyen ”jó vételt”-t az ember csak kényszerből köt.

Félreértés ne essék, nem az apparátusban tevékenykedő és ott tényleges munkát végző titkároktól és alkalmazottaktól sajnálom a jogos fizetésüket. Ők valóban megérdemlik, mert hiszen ők viszik a hátukon a szervezet köztestületi feladatát, ők azok, akik felveszik a telefont és intézik azt, amit el kell végezni.
Azt viszont igenis elvárnám, hogy a vezetésben tevékenykedő, sokszor csak látszattevékenységet folytató, vagy éppen tétlenségben lévő, (és egyébként tisztes jövedelemmel és egzisztenciával rendelkező) kamarai vezetők mindezt ”társadalmi munkában” végezzék.
Ahol előforduhat, hogy egymásnak szerezhetnek előnyöket, ott legalább ezt ne a tagság pénzéből tegyék. Akinek nincsen közvetlen anyagi érdekeltsége (mégoly csekélynek tartott tiszteletdijak mellett sem) egy társadalmi szervezetben, az képessé vállhat a sajátján kivül a tagság érdekeit is képviselni.

Amiről kiderül újra és újra, hogy rossz és működésképtelen, ott nem érdemes finomkodni, körülirni, udvariaskodni, arra ki kellene mondani a ”halálos itéletet”. Csak az a baj, hogy ez a szakma sajnos sohasem volt híres az összefogásáról, és valószínűleg most sem lesz másképpen. Engem személyesen sért, ha minduntalan birkának tekintenek.

Koós Miklós építész
a MÉK kényszerű tagja

Pécs, 2001. június
 

(Ezt az írást, csakúgy mint a korábbit (Építészek Kamarája?) ugyan elküldtem a Kamara hivatalos lapjának tekintett Közlöny szerkesztőjének, de hasonlóan az előbbihez, nem igen látok esélyt arra, hogy ott megjelenjen)