„Mélyvíz, de élvezem is” — interjú Tatai Máriával, a MÉK új főtitkárával

A legnagyobb problémát a kettőségben látom. Egyfelől nagyon tehetséges építészeink vannak, másfelől pedig olyan problémáink, mint a Körtér vagy a Clark Ádám tér. Nagyon nehéz terep, amiben az építészeknek mozogniuk kell. Azt gondolom, hogy maga az érdekvédelem önmagában nagyon nehéz feladat.
A Magyar Építész Kamara új főtitkára július 1-től Tatai Mária építészmérnök.

A Magyar Építész Kamara (MÉK) újonnan kinevezett főtitkára nem mondhatja el magáról, hogy pályája egysíkú lenne. Elsősorban lakó-, és középületek tervezése mellett, az elmúlt húsz évben tanított több budapesti egyetemen, készített tananyagot, szerkesztett folyóiratot, fordított és nem utolsósorban, az Orkesztika Mozdulatszínház koreográfusa volt.

ÉF: Mielőtt a Magyar Építész Kamarához kerültél, változatos dolgokkal foglalkoztál. Elsősorban két fő területen vagy otthon: építészet és tánc. Hogy indult a pályád?

Tatai Mária: Azt hiszem elég rendhagyó az életutam, mert sok mindent csináltam párhuzamosan. Oktattam, fordítottam, elmélettel foglalkoztam, sőt, tánccal is, tehát elég változatosra sikeredett.
1978-ban diplomáztam és az alapot az adta, hogy utána a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál dolgoztam. Ettől kezdve hol szabadúszóként, hol valamilyen cégnél foglalkoztam építészettel, tervezéssel. Közben a tánccal is erőteljesen foglalkoztam.

ÉF: Hogy jött a tánc? Gyerekkorodban táncoltál és később sem hagytad abba?

T.M.: Egyetemista éveimben kezdtem el érdeklődni a mozgás iránt. Sokféle tánccal megismerkedtem, de a mozdulatművészettel, az orkesztikával foglalkoztam a legtöbbet.

ÉF: Hosszú ideig tanítottál kortárs orkesztikát és táncszínházi darabokat is rendeztél illetve koreografáltál. Hogy fért ez össze az építészettel?

T.M.: Az építészet végig jelen volt az életemben, az volt a fő megélhetésem, és az építészetelmélet is, mert valahogy mindig erős volt az elméleti érdeklődésem. Igen, sokan meglepődtek, ha megtudták, hogy ezzel a két dologgal foglalkozom. Én valahogy ezt sosem értettem, nem ütközik a kettő, sőt. Szerintem erősítik egymást, a tánc és az építészet. Sok koreográfus egyébként építésznek készült. Többször felmerült, hogy lesz egy olyan fesztivál, ahol találkoznak azok a koreográfusok, akik eredetileg építészek. Nem csupán Magyarországon van így, hanem a világban is. De ez érthető, hiszen mindkettő a térrel foglalkozik.

ÉF: Pár éve a tánc abbamaradt. Ekkor kerültél a Kamarához. Ez egy merőben más terület, hogy alakult így?

T.M.: Az hozott változást az életemben, hogy 2004-ben abbahagytam a táncot és a színházat. Teljes egészében az építészetre fogok koncentrálni – ezt gondoltam. Sokmindennel foglalkoztam az építészeten belül is. Még mindig sok minden érdekel, valahogy erről nem tudok leszokni. Lehet, hogy jobb, ha az ember egy dologra áll rá, de valahogy én folyton több mindenre akarok ráállni.

Most jött ez az állomás, ami úgy történt, hogy miután abbahagytam a táncot, kerestem a helyem az építészetben. Összefutottam Eltér Istvánnal, a MÉK elnökével, körülbelül három évvel ezelőtt. A Kamarában rengeteg munka van, nincs építész az itt dolgozók között, jó lenne, ha lenne – mondta ő, mire én eljöttem ide, és a Kht. ügyvezetője lettem. Az első szép feladat az Építész Évkönyv szerkesztése volt, amibe aktívan bekapcsolódtam. Emellett az Építészet Világnapjának szervezésében is részt vettem. És sok egyéb aprósággal is foglalkoztam természetesen. Közben elég jól megismertem a Kamara tevékenységét. Ettől függetlenül magamtól nem jutott volna eszembe, hogy titkár legyek, mert ez elég nehéz feladat. Jól mutatja, hogy amióta itt vagyok, három titkárral találkoztam. Amikor nemrég az előző titkár elment, kellett valakit erre a feladatra, én meg itt voltam kéznél, mint aki nagyjából tudja és átlátja, hogy mit kell itt csinálni.

ÉF: Rögtön rábólintottál? Mert úgy hiszem, ez a tevékenység teljes embert kíván, más, számodra izgalmas területekről valószínűleg le kell mondanod.

T.M.: Gondolkoztam rajta egy kicsit, igen. Valóban sok mindenről le kell mondanom, például a tervezésről egy darabig biztosan, és az elmélet is háttérbe szorulhat. Hatalmas felelősséggel jár ez a munka. Nagyon sok energiát, időt és felelősséget jelent titkárnak lenni, de ha a sors ezt mérte rám, akkor ki kell próbálnom.

ÉF: Melyek ezek a feladatok?

T.M.: A Kamarának köz- és érdekképviseleti feladatai vannak elsősorban. Van tizennyolc bizottság, ami különböző területekkel foglalkozik. Ez a szám óriási, ha belegondolunk, már önmagában ez is rengeteg feladattal jár. Ezen kívül van négy tagozat is, szintén sok munkával.

ÉF: Mit látsz a legfontosabb megoldandó feladatnak?

T.M.: A legnagyobb problémát a kettőségben látom. Egyfelől nagyon tehetséges építészeink vannak, másfelől pedig olyan problémáink, mint a Körtér vagy a Clark Ádám tér. Nagyon nehéz terep, amiben az építészeknek mozogniuk kell. Azt gondolom, hogy maga az érdekképviselet önmagában nagyon nehéz feladat.

ÉF: Mire gondolsz pontosan? A hatalmas szervezeten belüli jobb kommunikációra?

T.M.: Szeretném azt elérni, hogy a különböző szervezetek között nagyobb összhang legyen és az építészek egységesebben tudjanak fellépni, szerepelni. Mert jelen pillanatban elég sok a rivalizálás és a széthúzás. Persze az építészek mint művészek között a rivalizálás természetes. Ugyanakkor azt gondolom, hogy önmaguk érdekében, és az építészet érdekében is, amit a Kamarának képviselnie kell: határt kellene ennek szabni. Akkor lesz eredményes az építészet képviselete, ha nagyobb az összetartás.

ÉF: Titkárként erre megvannak az eszközeid?

T.M.: A titkári feladat végrehajtó feladat. A titkárnak tanácskozási joga van, de alapvetően végrehajtó feladatot látok el. Amit szeretnék, az a folyamatos párbeszéd kialakítása, az egy asztalhoz ültetés.

ÉF: Tipikus női feladat...

T.M.: Igen, így van. Az építész pályán mint tervezők, eltűnnek a nők, pedig nagyon sok a nő építészhallgató. Valahogy könnyebben eltűnnek erről a pályáról. Ha ennek a kifejtésébe most belemennék, az egy külön interjú lenne. A nők általában kompromisszum-készek, ez persze nem jelenti azt, hogy mindig jó kompromisszumokat kötnek. Lehetne erősíteni ezt a vonalat, és a jó kompromisszumok felé menni.

ÉF: Mindez nem tűnik könnyű feladatnak. Hogyan kellene szerinted egységesen fellépni? Meg kéne húzni valami minimumot és értékek mentén megállapodni?

T.M.: A politika felé és a szakmapolitikában is egységesen kéne fellépni. Nagyon különbözőek az építészek természetesen, de sok mindenben azért meg lehet állapodni. Vannak értékek, amelyekben egyetértünk, azokra kéne koncentrálni, és ennek mentén haladni. Például abban biztosan egyetértenek az építészek, hogy ma Magyarországon sok rossz minőségű ház épül, és abban is egyetértés van, hogy ez nincs rendjén. Abban is egyetértenek az építészek, hogy nagyobb szerepük kellene, hogy legyen. Óriási erők vannak a politikában persze, de úgy gondolom, hogy az építész, egyfelől felelős is az emberi környezetért, másfelől egyfajta szellemi szerepe is van. Erről nem szabad lemondani. Rengeteg napi munka van, amit el kell látni, de mindezen felül ez lesz a fő feladat. Mélyvíz, de nagyon élvezem. Ez olyan feladat az életemben, amilyen még nem volt.

Az interjút Biczó Gabriella készítette