Mementó a volt Kontrax irodaház elbontásához
A ’90-es évek elején Zuglóban, a Hungária körút és az Egressy út sarkán egy addig itthon nem látott, szokatlanul magas építészeti minőség megjelenése keltette fel az arra járók figyelmét. A Kontrax irodaház az évek során használaton kívülivé vált, lepusztult, végül pedig bontásra ítélték.
A KONTRAX irodaházának első üteme üveg függönyfalakkal egy olyan építészeti és műszaki minőséget hordozott, mely a tőlünk nyugatra fekvő un. gazdag országokban, mint vállalati embléma és szimbólum ma is természetes és mindennapos. A Molnár Péter, Sylvester Ádám és Vajai Tamás által megálmodott épület hosszú éveken keresztül állta és kiállta az idő próbáját, a ház volt mások mellett filmforgatás high-tech helyszíne is, a belsőépítészeti tervek a nagyhírű chicagói SOM irodában készültek. Mégis az elmúlt években aki arra járt láthatta, hogy a korát évekkel megelőző épület az enyészeté lett, a környéken „lakó” hajléktalanok szállása, sőt lassan-lassan kifosztották. A hosszú agónia most a végéhez közeledik, az épületet lebontják.
A szokatlanul nagyvonalú belépő épület magas és tágas üvegezett átrium, a volt zuglói vegyipari gépgyár épület átalakításával tervezett egyterű iroda kialakítás, az üvegezett homlokzatok mind-mind titkos építészeti vágyainkat testesítették meg néhány évvel a rendszerváltást követően. A kor igényeinek megfelelő, de az általános anyaghasználattól sokkal magasabb minőségű anyagok és szerkezetek egységes alkalmazása kiemelt bennünket a posztkádári útkeresésben és utat mutatott. És bár a második ütem sohasem készült el, a részletképzések igényes megoldásai, a nagyvonalú sarokkialakítás ék alakú üvegfala és a főbejárat melletti hengerben elhelyezett lépcsőház egy korábbi időbe és korba röpített bennünket elemelve az itthoni provincializmustól; amikor még volt bizalom a tervezők felé, lehetett korlátlanul és nagyvonalúan gondolkodni terekről, kompozícióról, használatról. Ez mind épületben manifesztálódott, elkerülve az akkor már a kapukon dörömbölő posztmodern minden giccsét és ízléstelenségét.
Jánossy György így ír a Magyar Építőművészetben:
„Az elmúlt idők rációt hangsúlyozó puritanizmusára korunk válasza az erős, sőt sokszor önmagáért való formálási igény. Adott esetben érthető ennek akár túlzása is, a formaburjánzás, halmozás, noha pontosan meghúzható határa van annak, hogy egy épület hány motívumot visel el.
Az új irodaház nemesen mértéktartó, amely – a fentiekben részletezett szempontok szerint – a használat által kijelölt pontokon helyezi el a jellegét is meghatározó formáit.”1
Egy újabb épület pusztul el a szemünk előtt, és mi nem tudunk tenni semmit. Kár érte.
Borsay Attila
építész
1: Magyar Építőművészet, 1993. 3-4 szám, a 12. oldal
