Épületek/Lakóépület

Merész elegancia

2014.09.20. 13:25

A családi házak, villák mint műfaj komoly kivívást jelentenek a megrendelő családok és megbízott építészek számára. Az alaprajzi szervezés és a funkcionális kapcsolatok kiemelt figyelmet kapnak, hiszen egy család élettereként tükrözniük kell azok szokásait. Ezek után következnek olyan szempontok, mint a homlokzat, design. Egy Papp László, Schalling Frigyes és Tóth László tervezte villa.

Pályázat útján nyertük el ennek a II. kerületi villaépületnek a tervezési munkáit. Egy építésznek nincs nagyobb öröme, minthogy a megrendelők vakon megbíznak benne. Szabad kezet kaptunk, az építtető csak annyit mondott „gyerekek amit a látványterven láttam azt szeretném viszontlátni”.

A tervezési munka 1,5 évig tartott, de legalább volt idő minden apró részletet kidolgozni, hogy a kivitelezés minél gördülékenyebben menjen. Bonyolult, izgalmas.

A kivitelezéstől kicsit féltünk a kidolgozott tervek ellenére is, a kivitelező adva volt, még soha nem dolgoztunk vele. De az a lelkesedés, precizitás, amit nála tapasztaltunk, minden képzeletünket felülmúlta. Soha nem hittem volna, hogy egy négyszintes monolit vb. szerkezetű lakóház 8 hónap alatt elkészülhet környezetével együtt.

Az utcával párhuzamosan hosszanti, keskeny, két irányban erősen lejtős telekre az épületet az utca felé zártan helyeztük el. Mivel elég magas épületről van szó, a tömegét szintenként vízszintesen eltolt részekre bontottuk. A földszint a lejtő irányában az utca felől egy konzolosan kinyúló, a térben szinte lebegő pengefalban végződik, tovább növelve a nappali szint intimitását. Az emeleti kubus fehér tömege az utca felé ugyancsak zártan, de a déli panoráma felé teljesen megnyílva lebeg a földszinti sötét burkolatú rész felett. A legfelső szinten egy minden irányból visszahúzott dobozt helyeztünk el nagytáblás fekete burkolattal, innen csodás budai kilátás tárul elénk.

Az épület egészén érezhető egy racionális, gazdaságos szemlélet. A több, mint háromszáz négyzetméteres alapterület egyáltalán nem pazarló. A terei léptékükben helyénvalóak, sehol nem érezni ürességet, ugyanakkor mindent áthat az otthonos légkör. A tömegek és homlokzatok játéka konzolokkal, pengefalakkal, a lebegő galériás „híd” elemmel talán szokatlannak tűnhet, mégis érezhető rajtuk az elegancia. A belső terek tisztasága, visszafogottsága, bútorozása a belsőépítész jó ízlését takarja. Az alaprajzi elrendezés tiszta. A pinceszinten a kiszolgáló helyiségek mellett egy vendégszoba kapott helyet. A földszinten a nappali-étkező–konyhát és egy gyerek játszót, míg az emeleten a gyerek és szülői hálórészeket helyeztük el. A legfelső panorámás szint a pihenést, a kikapcsolódást szolgálja. Ez a villa biztosan áll a helyén a változatosság és visszafogottság jegyében, ugyanakkor a mértéket és a jól megalapozott gazdagságot egyszerre juttatja eszünkbe.

tothproject