MÉSZ Ellenőrző Bizottsági beszámoló jelentés

”Elég egy pillantást vetni azokra az adatokra, amelyek mutatják, hogy a Mesteriskolát végzettek hány százaléka lett boldogan MÉSZ-tag 25-30 évvel ezelőtt, és ehhez képest a mai adatok egészen tragikusak.”

Az Ellenőrző Bizottság beszámoló jelentése
a Magyar Építőművészek Szövetsége közgyűlésének

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Kollégák !

A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) előző közgyűlésén megválasztott Ellenőrző Bizottság az alábbi összetételben dolgozott:
Elnök: Jeney Lajos DLA
Elnökhelyettes : Hőnich Henrik
Tagok:
Somogyi-Soma Katalin
Gergely Zsolt
Bodrossy Attila DLA
Póttagok:
Detre Villő
Bajnay Zsolt

Időközben Somogyi-Soma Katalin és Gergely Zsolt lemondott bizottsági tagságáról, melyet az elnökség sajnálattal tudomásul vett.

A bizottság jelenti a közgyűlésnek, hogy a Szövetség az előző közgyűlés óta is a törvényi előírásoknak megfelelően, szabályosan működött. Az Ellenőrző Bizottság képviseletét minden elnökségi ülésen biztosítottuk, így a közgyűléstől kapott megbizatásunknak folyamatosan eleget tettünk.

Mint az előző beszámolási időszakban is, az elnökség, elődeihez hasonlóan, a MÉSZ létéért folytatott állandó és kemény küzdelmet. Amióta ugyanis a magyar intézményrendszeren belül a MÉSZ az építészet ügyének nem egyetlen képviselője, és az állam a szakmánkra vonatkozó törvényekben és rendeletekben a Szövetséget meg sem említi, azóta a Magyar Építőművészek Szövetségének helye és helyzete, a sok ezer társadalmi szövetség és egyesület egyikeként, a korábbi súlyához képest eljelentéktelenedett.

A törvényalkotók felelőssége, hogy a kamarai törvény megalkotásával elintézettnek vélték a szakmát. Figyelmen kívül hagyták egy évszázados szervezet történelmi szerepét, rangját a magyar építészet színvonalának biztosításában. A kamarai törvény létre hozta a Magyar Építész Kamarát (MÉK). A MÉK nagyon fontos, hiánypótló szerepet tölt be a szakmában.
Jelentős állami feladatokat a szakma, a Kamara keretei között saját pénzén, a tagdíjakon lát el.

A MÉK tehát törvényi alépítménnyel beépült a magyar intézményrendszerbe, a Szövetség pedig ennek az intézményrendszernek egy jelentéktelen területére sodródott. Ha egyesíteni akarjuk szakmánk erőfeszítéseit a magyar építészet érdekében, akkor ennek a két szervezetnek szoros együttműködésben kell dolgozni.
A törvényi szabályozási ernyője alatt, a törvény szellemének és betűinek betartásával a MÉK olyan szabályos, törvényes megállapodást köthet
bárkivel - így a Magyar Építőművészek Szövetségével is - amilyet jónak lát.

Ez az írásos megállapodás a  kamarai törvény végrehajtásának része lehetne és megoldaná azt a nagy feladat-megosztási kérdést, hogy ki foglalkozik az országban az építészeti minőség kérdésével, és ki foglalkozik a szakmagyakorlás kérdéseivel. Ez a MÉSZ léte és jövője szempontjából sorsdöntő megállapodás, a Kamara létrehozása óta nem tud megszületni. Nem tud megszületni, pedig mind a MÉK,mind a MÉSZ vezetése  meg akarja kötni ezt a megállapodást.

Senki nem tudja, vagy nem akarja feltárni az igazi akadályozó okokat. Pedig több választási időszakon át elnökként Patonai Dénes, Weiler Árpád, Reischl Gábor, most Kálmán Ernő, s velük vállvetve a mindenkori elnökség keményen dolgoztak és dolgoznak, hogy ez a megállapodás létrejöjjön. A MÉK vezetése is állandóan kifejezi készségét a megállapodás létrehozására, ennek ellenére ez a mai napig nem valósult meg. Senki nem érti, legalábbis nyilvánosan nem hallottunk megalapozott magyarázatot, válaszokat  a sikertelenség okairól.

Annál inkább is érthetetlen a dolog, hiszen a Kamara vezetésében ma még sok olyan kiváló kollégánk is dolgozik, akik a Szövetségnek is tagjai. Az ő jelenlétük és  közreműködésük sem hozta meg azt a várva várt  eredményt, a feladatmegosztásra vonatkozó megállapodást a MÉK és a MÉSZ között. Lehet, hogy az is meghatározza ezt a helyzetet, hogy a vidéki területi Kamarák vezetésében már, a fentiektől eltérően, egészen más a  szakmai összetétel. Ott lassan a vezetésben és a tagság összetételében a többség nem fentiek szerint alakul.

Messzire vezetne ennek a kérdésnek az elemzése, de az ma már nyilvánvaló, hogy ennyi Területi Építész Kamarát  létrehozni egy tízmilliós országban a törvényalkotók nagy tévedése volt. Ma már teljesen egyértelmű, hogy a Budapesti Építész Kamara mellett egy dunántúli, egy tiszántúli és a kettő között egy közép-magyarországi
Kamara lenne igazán hatékony és működőképes hazánkban. Egy ilyen szervezeti rendben talán nagyobb esély lenne a Kamara és a Szövetség közötti megállapodás megkötésére. Ettől a megállapodástól függ a Szövetség jövője. Ebből eredeztethető egy sor, a jövő szempontjából meghatározó kérdés.

Így például a fiatalok bevonása a Szövetség életébe.
Ha a Szövetség alapszabályának megfelelően a magyar építészet ügyének képviselője, akkor a szakmai minősítés, a szakmai díjak, a színvonalas szakmai rendezvények, a tervpályázatok, a nemzetközi szakmai vérkeringésben való résztvétel a Szövetség keretein belül valósulna meg, és akkor ez igazán nagy vonzerőt jelentene a fiatal kollégák számára.

Döbbenetesek a fiatalokat illetően rendelkezésre álló adatok. Elég egy pillantást vetni azokra az adatokra, amelyek mutatják, hogy a Mesteriskolát végzettek hány százaléka lett boldogan MÉSZ-tag 25-30 évvel ezelőtt, és ehhez képest a mai adatok egészen tragikusak. Ugyanezt a jelenséget tükrözi az elnöki beszámolóban említett,  nagysikerű fiatalok feketén-fehéren pályázat résztvevőinek magatartása is. Itt 50 ifjú kollégának ajánlottuk fel a MÉSZ tagságot. Megdöbbentő, de sajnos igaz, huszan éltek ezzel a lehetőséggel.

Nagy vonzerőt jelentene fiataljainknak, ha a magyar külföldi kulturális intézetekbe (Bécs, Párizs, Róma, Prága stb.) - ha ösztöndíjat nem is, de - legalább tartózkodási lehetőséget, helyet kapnának, és ennek szervezésében a MÉSZ jelentős szerepet vállalhatna. Ismereteink szerint üres helyek várják a magyar fiatalokat ezekben az intézetekben.

Ha tovább vizsgáljuk a szövetségi életet megállapíthatjuk, hogy a Szövetség létét érintő szinte valamennyi fontos kérdés összefüggésben van a Kamara és a Szövetség eddig meg nem alkotott megállapodásával. Ilyen kérdés lapunk, a 100 éves Magyar Építőművészet helye, helyzete, szerepe a szakma, az ország életében.
Mennyire más lenne a lap jelene és jövője, ha mögötte a Szövetség mellett a Kamara is felsorakozna. A magyar építészet minőségi kérdéseinek elemzését, a szakma lelkiismeretének ébrentartását sokkal hatékonyabban tudná a lap képviselni ilyen támogatással. A lap jelenlegi helyzetét illetően jelentem a közgyűlésnek, hogy az Ellenőrző Bizottság javaslatára és kérésére a lap tulajdonos — a Szövetség képviselője — a mindenkori elnök, felelős kiadóként ma már megkapja a következő lapszám tervét és véleményezheti azt. Biztató új fejlemény az is, hogy a szerkesztőség egy tagja mindig részt vesz az elnökségi üléseken.

Az elnökség változatlanul nem él laptulajdonosi felelősségével és nem teljesíti azt a kötelezettségét, hogy legalább a laptervet mindig tekintse át és véleményezze. Ez a magatartás nagy valószínűséggel egyedülálló a világon, hiszen minden laptulajdonost érdekli, hogy mi jelenik meg a lapjában. Ezzel a lehetőséggel az elnökség nem él, mert felsejlik előtte a cenzúra diktatórikus szelleme és ettől mindenki joggal fél.

Természetesen az Ellenőrző Bizottság nem cenzúrát kér, nem is a minőség javítását, hiszen a lap színvonala kiváló, pusztán azt a tulajdonosi magatartást kérjük számon, ami joggal elvárható a tagság bizalmából laptulajdonossá vált elnökségtől.

Végezetül az Ellenőrző Bizottság megállapítja, hogy a leköszönő elnök és a megbízott elnök beszámolója a valóságot híven tükrözi. A beszámolókban szereplő eredmények mindkét elnöktől és a titkártól, titkárságtól nagy erőfeszítést igényeltek. Az elnökség ezen törekvéseikben támogatta őket. A rendkívül nehéz körülmények csak felértékelik az elért eredményeket. A végzett önzetlen, áldozatos munkáért valamennyiüket köszönet illeti meg.

A Szövetség jövőjét illető tervezett szervezeti változtatásokkal, alapszabály-módosításokkal egyetértünk. Ugyancsak egyetértünk a Jelölő Bizottság személyi javaslatával és kérjük, hogy a közgyűlés azokat fogadja el.

Befejezésül: élve azzal a történelmi lehetőséggel, hogy az országnak van főépítésze és Nemzeti Építészeti Tanácsa, őszinte reményünket fejezzük ki, hogy a ma itt hallottak alapján főhatósági szerepkörben, és felelősségtudattal, főhatósághoz méltóan főépítészünk kézbe veszi a felsorolt gondok megoldását. Ehhez a munkához kívánunk egészséget, komoly elhatározást,
kitartást, elszántságot a számos harchoz, amelyet a magyar építészet ügyéért meg kell vívni.

Budapest, 2007. június 8.

Jeney Lajos DLA
a bizottság elnöke