Programok

MÉSZ tisztújítás

2009.11.19. 11:23

MÉSZ rendes tisztújító közgyűlés 2009. november 25-én a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. Szakmai program: előadás a Zsolnay-negyedről és a Kopaszi gátról.

A Magyar Építőművészek Szövetsége 2009. november 25-én, szerdán tartja rendes évi és tisztújító közgyűlését, amelyen többek között a Szövetség 1902. évi alapító okiratát erősítik meg jelentős, kortárs építészek, a Magyar Építőművészek Szövetsége tagjai. Emellett a Szövetség vezetősége azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ezeket a máig aktuális értékeket a fiatal építészek számára is iránymutatónak tekinti.

A közgyűlés programpontjai között szerepel természetesen a MÉSZ vezető testületeinek beszámolója, valamint e vezető testületek, az elnökség és az ellenőrző bizottság újraválasztása is, mindemellett a rendezvény szakmai programja és a fiatal építészek megszólítására tervezett program bejelentése is érdekesnek ígérkezik.

A közgyűlés előtt bemutatkoznak a „Pécs Európa Kulturális Fővárosa” program részét képező Zsolnay-negyed rekonstrukciós munkáinak tervezői. A résztvevők a szünetekben az idén Pro Architectura-díjjal jutalmazott Kopaszi gát revitalizációjának, táj- és kertépítészeti munkáinak tervezőit hallgathatják meg, valamint megtekinthetik a MÉSZ 2008-2009 évi eseményeinek filmes összefoglalóját, továbbá a „Pro Architectura-díj 2009” kiállítást is.

„A MÉSZ alapító okirat megerősítésének célja annak megmutatása, hogy a Szövetséget életre hívó, több mint száz évvel ezelőtti deklaráció üzenete ma is aktuális. S ami még ennél fontosabb, hogy az akkor elfogadott eszmék ma sem csupán egy szűk réteg számára követendőek, hanem a fiatal építészek számára is. A MÉSZ tehát meghirdeti programját, mely a fiatok integrálására fekteti a hangsúlyt. További munkánkban különös figyelmet kell kapnia az oktatásnak, a továbbképzésnek és a hagyományok továbbvitelének” – mondta el előzetesen Kálmán Ernő DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke, aki a program részleteiről elárulta, hogy annak kidolgozása még folyamatban van, és tartalma egybecseng a MÉSZ alapító okiratában szereplő elvekkel. A végleges koncepció az újonnan megválasztott elnökség elfogadása után, a Tavaszi Építészeti Fesztiválon kerül meghirdetésre.

A szervezők minden érdeklődőt – a szakma és a sajtó részéről – szeretettel várnak, ám a terem befogadóképességének korlátai miatt a rendezvényen a MÉSZ tagjain kívül csupán az előre regisztrált érkezők vehetnek részt.

Előzetes regisztráció: info/kukac/buildmarketing.hu.

Helyszín: Budapesti Olasz Kultúrintézet, I. emeleti előadó (Budapest, VIII. Bródy S. u. 8.), amely 1865 és 1902 között a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt.

Időpont: 2009. november 25. (szerda), 14.00 – regisztráció: 13.30-tól

További információ a rendezvénnyel kapcsolatosan
www.meszorg.hu, meszorg/kukac/t-online.hu, T: (1) 318-2444