MézRemíz Gödöllőn - Juhász Janka diplomaterve
Juhász Janka, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős hallgatója diplomamunkájában az üresen álló gödöllői HÉV-remíz újraélesztését vázolta fel. A város jelentős méhészeti múlttal rendelkezik, így az országos jelentőségű „mézközpont” funkciója magától adódott. A mézbolt, a látványsütöde és a mézcsapoló mellett a méhészek számára irodák, tárgyalók és szálláshelyek is kerültek az újraértelmezett régi épületbe, ahol a belső világ sajátos ipari hangulatának megőrzése mellett az új funkciók térben úszó dobozokban kaptak helyet.
Diplomatervem kiindulópontja az 1911-ben épített, évtizedek óta üresen álló HÉV remíz volt Gödöllőn. Az épület a belvárostól nem messze, a forgalmas 3-as út mellett fekszik, így aki áthalad a városon, biztosan találkozik vele. Az épület Gödöllő egyik méltatlanul elhanyagolt ipari emléke. Egy olyan városban, ami folyamatos identitásválságokon ment keresztül, egy ilyen viszonyulási pont mindenképpen fontos lehet.
Gödöllő egy 35.000 lelkes kisváros a budapesti agglomerációban. Fő nevezetessége a Királyi Kastély - ami Erzsébet királyné kedvelt pihenőhelye volt - és a volt Gödöllői Művésztelep. De a város ennél sokkal nagyobb, máig rejtett tartalékokkal rendelkezik, többek között a 19. század óta országos jelentőségű méhészeti központtal. A kontinens első méhészeti kutatóközpontját itt alapították, ami a mai napig működik. Gödöllőn és környékén él ma is a legtöbb méhész, illetve sokan keresik fel a környékbeli méhlegelőket. Ezt jó alapnak gondoltam a diplomatervem programjának, ami egy mézközpont lenne Gödöllőn, ami nemcsak a helyi, hanem a magyar méz hírnevére hívná fel a figyelmet. Sokan nem tudják, hogy az akácméz hungarikum, a magyar méz 65%-a exportra kerül és mi vagyunk a világ 6. legfontosabb méztermelő országa.
Hiszem, hogy az európai tendenciák a regionalitás felé mutatnak, így a helyszín is ideális a megvalósításhoz. A mézközpont - kooperálva a már működő kutatóközponttal -, olyan funkciókat látna el, amik hiányoznak a helyi méhészeti programból. A kutatóközpont szervez oktatást, továbbképzést, országos szinten ellenőrzi a méz és a méhlegelők minőségét, a méhek egészségi állapotát, és kutatómunkát is folytatnak. A központ sajnos kívül esik a városon, a gödöllői arborétum területén fekszik, így a legnagyobb probléma, hogy nehezen tud kommunikálni a közönséggel. A mézközpont így egyfajta „showroom” (bemutatóterem) szerepét tölti be, olyan pontként, ahol a közönség találkozhat a magyar mézzel és a benne rejlő lehetőségekkel.
A remíz egy sajátos zárvány közepén fekszik a városon belül. Hiába csak egy út választja el a környező kertvárostól és egy népes lakóteleptől, hiába áll mellette egy HÉV-megálló és egy benzinkút, csupán tranzit-térként létezik a városszövetben. Ez megnehezíti az identitáskeresést, mivel kevés fogódzó adódik, másrészt az épület megteremtheti a maga környezetét, konkurencia nélkül.
A program így két részből áll össze:
- a közönségnek mézbolt, „mézcsapoló”, látványsütöde, kávézó és vizesblokk
- a méhészeknek egy rugalmas irodatér, egy szálláshely és a kettőt összekötő galériatér, ami egyben tárgyalóként is szolgál
Az épület alapvető karakterjegyeit az arányaiban, a sűrűsödésében-ritkulásában és a belső tér hármas osztásában találtam meg. Az épület nyugati vége tömör, ide került a gépészet és a kiszolgáló vizesblokk-öltöző a személyzet részére. A keleti homlokzat, a régi HÉV beálló szinte teljes egészében megnyitható, amit ma rozsdás ajtók zárnak le. Ezt a megnyitást megtartottam egy üvegezett harmonikaajtóval, így jó időben az épület egyik vége teljesen nyitott tud lenni, ami elmossa a határokat a külső és a belső tér között. Ebből logikusan következett, hogy ide kerüljön a terasz. A terasz árnyékoló szerkezete a belső I-acél gerendák és az őket tartó oszlopok mintájára készült. Az oszlopközök kiosztása követi a belső távolságokat, a hosszanti sűrűsödés viszont jelzi, hogy utólagos hozzáépítésről van szó. Az oszlopokat olyan meghatározónak tartom az eredeti épületben, hogy nem kevertem őket egy új típussal. A fix árnyékoló szerkezet a mostani rozsdás ajtók felhasználásával készült.
A belső teret felosztó oszlopsorok között létrejött hosszanti „folyosókat” megtartottam, csak a méhészgaléria lép ki ebből a rendszerből. Az új funkciók a térben úszó dobozokban kaptak helyet. A központi sávot emeli ki a tér másik végében a belső udvar, illetve a bevilágító „doboz”. Ezek a megnyitások egyrészt kijelölnek egy reprezentatív tengelyt, másrészt lehetővé teszik, hogy az egész épület természetesen átszellőztethető legyen, ugyanakkor segítik a térszervezést is. A méhészek terei a belső udvar köré, a fogyasztótér a bevilágító alá-köré épültek.
A remízt a déli homlokzatával párhuzamosan futó útról lehet megközelíteni, így ide is nyitottam egy bejáratot. Ezen belépve balra, a földszinten úszó gondolákból és a galériát statikailag is tartó polcokból áll a mézbolt. Innen is elérhető a belső udvar, aminek a tolóajtóival tetszőleges mértékben nyitható össze a külső és a belső tér. Szemben kapott helyet a látványsütöde, ahol a méz mint alapanyag jelenik meg. Jobbra található a mézcsapoló, a kávézó és a vizesblokk, aminek a tetején egy szeparáltabb és kötetlenebb fogyasztótér kapott helyet. A mézcsapoló inkább bútorként van jelen a térben. Egy keret, amiről átlátszó hengerek lógnak, bennük többfajta mézzel. Ebből mindenki tetszés szerinti mennyiséget „csapolhat” és vihet haza az odakészített különböző méretű üvegekben. Erre a keretre „dokkol” rá a kávézó pultja, illetve ez alá fut be a teraszról az egyetlen meghagyott sínpár, utalva a régi remíz funkcióra. Ezen a sínpáron a pult elmozdítható, ami részben variálhatóvá teszi a teret, másrészt bevonja a teraszt a bent folyó életbe.
A mézbolt teréből induló lépcsőn jutunk fel a galériára, ahonnan az egész tér átlátható és kapcsolatot teremt a fent és a lent folyó élettel. Ez egyben tárgyalóként is funkcionál. Innen nyílik balra a szálláshely, ami átutazó méhészeknek, meghívott vendégeknek vagy gyakornokoknak van fenntartva. A két legfontosabb célom a kommunikáció és a közösségépítés volt. Úgy gondolom, hogy a szállásadás gesztusa ebben az esetben fontosabb üzenetet hordoz, mint amennyi praktikus problémát felvet. Jobbra, a tér beszűkülése jelzi a határt a galéria és az irodatér között. Mivel sok a fiatal méhész, és még többen másodállásban méhészkednek, úgy gondoltam, szükségük lehet egy irodára, ahol megvan mindaz az infrastruktúra, ami a vállalkozásuk fenntartásához és népszerűsítéséhez kell. Itt bármelyik méhész használhat egy asztalt pár órára, ahogyan a tárgyaló is a rendelkezésükre áll. A méhészek nyitottságát és összetartását jelzik ezek a terek, és a közösségépítést segíti az is, hogy nincsenek éles határok az egyes funkciók és terek között (kivéve ahol ez indokolt, mint a szállásnál vagy a személyzeti tereknél).
Az intenzív külső-belső téri kapcsolatok miatt a belső térben használt anyagok könnyen tisztíthatóak és strapabíróak. A padló öntött műgyanta borítást kapott, a fűtést a nagy belmagasság miatt padlófűtéssel oldottam meg. A dobozok szendvicsszerkezetűek, a külső borításuk horganyzott lemez. A mézcsapoló a bútor-jelleg miatt fa furnér borítást kapott. Az üvegfelületeknél a kopolit és a síküveg váltakozik, funkciótól függően.
A diplomamunkámnak vállaltan hangsúlyos része az itt folyó élet, a közösségépítés, nem csak a pusztán építészeti megfogalmazás. Ugyanakkor fontosnak tartottam azt is, hogy ezzel az új funkcióval meg lehet menteni egy karakteres gödöllői épületet és új perspektívák nyílhatnak a város életében is.
Juhász Janka
MézRemíz Gödöllőn - Juhász Janka diplomaterve
bruttó szintterület: 570 m2
