Mi? Budapest?

Együttgondolkodás Budapest Kulturális Főváros pályázatáról.

Jelen beszámoló mindazon kedves Olvasónk számára íródott, aki érdeklődik Budapest szereplési lehetőségei iránt az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2010-es gigaprojektjén. Amennyiben azonban úgy érzi az Olvasó, hogy drága az Isten napja arra, hogy egy tehetetlenségtől vergődő értelmiségi összejövetelről értesüljön, melynek végén keserű szájízzel újból fel lehet tenni a közös gondolkodásra invitáló kérdéseket - nos, akkor ne is folytassa az olvasást.

A "Víz és metropolisz" című budapesti pályázat koordinálásával a Főváros a Budapesti Kulturális Obszervatóriumot (BKO) bízta meg. A kelet-közép európai kultúrafinanszírozással foglalkozó cég által az A38 hajóra összehívott beszélgetésen rengeteg ötlet, szempont, koncepció merült fel, sőt konkrét programfelajánlás is akadt kettő. Csak egy kézenfekvő lehetőség nem hangzott el: pályázni nem kötelező. Főpolgármesteri rendelvényre ugyanis nem lesz kitalálva Budapest (ha nem Budapest nyer, "akkor politikai vagy presztízsszempontok alapján fog másképpen eldőlni" - mondta Demszky Gábor).

 

 

az egyetlen
Az esemény első részében többen - Demszky Gábor főpolgármester, Schiffer János főpolgármester-helyettes, Inkei Péter (BKO), Tosics Iván (Városkutatás Kft.) és Bojár Iván András (Octogon) - sorolták a Budapest mellett szóló érveket, melyek a teljesség igénye nélkül a következők voltak:

• leginkább a főváros alkalmas a nemzeti kultúra bemutatására;
• adott az infrastruktúra;
• a fővárosból könnyen elérhető bármely vidéki város is;
• 15 korábbi kulturális fővárosból 12 főváros volt, s itt az ideje, hogy a kultúráról ismét metropoliszra vetítve beszéljünk;
• ha Budapest nyer, azzal Magyarország nyer;
• Budapest nem teheti meg, hogy nem tesz le egy megkerülhetetlen anyagot az asztalra;
• Budapestnek vissza kell szereznie az önbizalmát;
• Budapest brand, amit mindenütt ismernek - új brand alkotása felesleges befektetés.

 

 

Szemző Hanna (Városkutatás Kft.) ismertette Budapest első fordulós koncepciójának lényegi vonásait, melyek: víz, környezet és város kapcsolata; tág kultúrafogalom, mely a mindennapi életre vonatkozik; élhető város; végezetül három pillér: együttélés a természettel, az épített környezettel és a társadalmi környezettel.

Pályázatában a főváros több "húzóprojektet" is megnevezett, melyek közül - mint az anyag hangsúlyozta - az EKF keretében egy kerül megvalósításra. A benyújtott anyaghoz képest immár némiképp módosított lista a következőkből áll: óbudai Gázgyár, Közraktárak, régi pesti zsidónegyed rehabilitációja, budai rakpart (azaz a közvetlen kapcsolat megteremtése a Dunával) és egy gyalogoshíd a Duna felett.

A rendezvényen most megtudhattuk azt is, hogy a budapesti pályázatot leginkább azért érte kritika, mert a koncepció nem elég összefogott; a víz-tematika nem elégséges egy EKF-pályázathoz; hiányzik a programelemek térbeli koncentrációja; valamint hiányoznak a maradandó kulturális fejlesztések.

egy landmark vagy sok kis projekt?
A bevezetők után következett az ötletbörze, s az egyik munkatárs, Gáncs Andrea kerek perec megmondta: "a Nagy Ötlet még hiányzik". A börzén markánsan elkülönültek a vélemények azzal az alapvető kérdéssel kapcsolatban, hogy egy építészeti szimbólum létrehozásában vagy inkább sok kisebb projekt szervezésében érdemes-e Budapestnek gondolkodnia.

Schiffer János szerint a magyarországi pályáztatási rendszert ismerve lehetetlen öt év alatt olyan építészeti landmarkot létrehozni Budapesten, amely akár berlini vagy más nyugat-európai példával felvehetné a versenyt. (Bojár Iván András szerint itt az Aréna mint ellenpélda.) A főpolgármester-helyettes inkább egy kevésbé látványos, de egységes struktúrát eredményező megoldást támogatna.

 

 

Szabó György (Trafó) - akitől a víz-ötlet is származik - hasonló gondolatot hangsúlyozott: az EKF jó alkalom arra, hogy ne a fesztiváloktól megszokott, újabb intézményközpontú esemény szülessen a fővárosban, hanem független projektekből épüljön fel - amelyek ráadásul nincsenek a hagyományos módon előre, zárt ajtók mögött leosztva.

Tosics Iván nem a két alternatíva közötti választást, hanem a főváros Podmaniczky tervének Magprogramjával való összhang fontosságát hangsúlyozta, abból is a Gázgyár vagy a Közraktárak revitalizációját, a "gyalogos belváros" programot, a közterek színvonalának emelését és a régió bevonását emelte ki.

"Kerülgetitek a forró kását" - csapott bele Váradi Júlia egy bizonyos idő elteltével. Az újságíró szerint a legnagyobb kérdés - egyúttal az EKF nagy lehetősége - hogy hogyan lehet feloldani a Budapest és a vidék közötti, szinte antagonisztikus ellentétet? Javaslata szerint - melyhez később Z. Halmágyi Judit építész is csatlakozott - néhány másik pályázó város koncepciójának figyelembe vételével közös pályázat írása; melynek eredménye az egy központra és több szatelitvárosra épülő koncepció lenne (ami áthidalná a főpolgármester bevezetőjéből fent idézett gondolat politikai konnotációit is). Z. Halmágyi Judit egy hálózatszerű elgondolást tartana korszerűnek, de mindenekelőtt annak örülne, ha az "agyak átprogramozásával" el lehetne érni azt, ami jelenleg Bécs ambíciója - hogy Budapest kultúrák átjárójává váljon, egyfajta kultúrtőzsde szerepet kapjon.

 

 

részvétel
Bárdos Deák Ágnes vehemensen adott hangot annak, hogy a pályázat valódi tétje az, hogy visszaadható-e a város - a Nemzeti Színház és hasonló ügyek kapcsán elvesztett - hitele. Felvetése egy ötletpályázat kiírása volt, fiatalok körében, amivel elérhető lenne többek között az, hogy a város tudjon a pályázatról. Bojár Iván András nem rejtette véka alá, hogy előkészítés alatt van egy pályázat.

Bencsik Barnabás kifejezte azon gyanúját, miszerint a kultúra szereplőinek távolmaradása a beszélgetésről szkepszisük jele - hiszen milyen garancia van arra, hogy a következő fővárosi ppp-fejlesztések nem a korábbi mederben haladnak majd? Bojár Iván András megnyugtatta a hozzászólót, hogy a Közraktárak adottságai nem olyan jók, hogy joggal merülhetne fel ez a gyanú. Persze megnyugtató strukturális megoldás nincs - tette hozzá. Szabó György "maga sem hinne" a művészek helyében, hiszen az utóbbi évek nagy kulturális beruházásai - mint amilyen például a Millenáris Park - éppen tőlük vont el pénzt.

 

 

kommunikáció
A felszólalások között egy adott pillanatban levetítették Irimiás Balázs és Gulyás Tibor Mobility című Budapest-filmjét is, ami a "legjobb videoklip" kategóriában fődíjat nyert a két évvel ezelőtti rotterdami építészeti biennálén. Jelen eseményen a film EKF-re "aktualizált" változatát láthattuk - az átirat Sütő András Balázs, Z. Halmágyi Judit és a Horwath and Horwath Consulting műve -, ami barbár módon egy jelentősen eltérő vizuális élménnyel, valamint direkt marketing-szellemiséggel (pl. 20 fesztivál; 5 év alatt 5 milliárd fővárosi befektetés stb.) barkácsolta össze az eredeti alkotást.

Tamás Pál - az első forduló egyik zsűritagja - zárszóvá sikeredett hozzászólásával pragmatikus mederbe próbálta terelni a beszélgetést. Megemlítette, hogy mindössze egy hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a pályázat lényegét megalkossák, és a Fővárosnak benyújtsák. Ismeretei szerint minden kisebb város rendelkezik azzal az egy ötlettel, ami a pályázat alapja - Budapesten ez hiánycikk. Véleménye szerint az EKF elsősorban médiaprojekt - és ami médiaeseménnyé válik, arról a világ minden sarkában értesülnek -, s a gondolkodást ennek tudatában lenne érdemes folytatni.

epilógusok
Némely hozzászólásokat karakterisztikus, a hajóval átellenbe tartó karlengetések kísérték, a Többet Ilyen Nem Fordul Elő (TINFE) nem kellőképpen szimbolikus helye, azaz a Művészetek Palotája felé. A jelenlévő vendégek ezt hallgatásukkal nyugtázták, majd útravalóul hazavitték az ajándék Octogon-számot, benne a Művészetek Palotája PR-melléklettel.

Tudósítónk hazafelé rácsodálkozott arra, hogy igazából milyen kevés szó esett az "univerzális", ugyanakkor nagyon is "budapesti" gondolatról, a vízről. S arra jutott, hiába a sok gondolkodás kommunikációról, favorizált és inkább elhallgatott dunaparti létesítményekről és magánberuházásokról, nemzetközi konferenciákról, a régió bekapcsolásáról és Bécs kikapcsolásáról, amíg azt sem tudjuk, eszik-e avagy isszák a vizet, melyből "néha túl sok, máskor túl kevés".

Somlyódy Nóra