Miközben
2008. szeptember 20. Magyarország, Budapest belváros. A Magyar Charta és a Magyar Gárda az utcán. Hadiállapot. Kemény demokrácia. Puha könnygázfelhő premier plánban. A közvetítésből azonban valami kimaradt. Berényi András, Újpest főépítésze és Sáros László DLA építész fotói segítségével most rekonstruáljuk az eseményeket. Közösségépítő utcabál volt a Barát utcában. A második. A Barát utcában – belvárosi helyzete ellenére – vannak fák. És alakul egy közösség is. Lehet, hogy a kettő egyébkén mélyen összefügg. Mindenesetre olyan dolog történt ott, ami építészet és aktivizmus kontextusban is értelmet nyer.
Miközben a tömb túloldalán egy – a maga (rettenetes) módján – minden igényt kielégítő lakásokkal és elegáns apartmanokkal telezsúfolt, hatalmas épület beton váza tolakodik az egykor volt udvar belsejébe, miközben az ötemeletes épület kilencedik emeletén serényen folyik az építkezés, miközben a Rákóczi úton – ahol amúgy egyetlen fűszál sem szennyezi a levegőt – döng a forgalom, suhannak az autók és sietnek a mindenhová igyekvő gyalogosok, addig egy sarokkal beljebb a Barát utca* barátságos épületei előtt, a szép fasorral szegélyezett járdán az arra járók be-benéznek a kis üzletek kirakatába, reggelente azok is Feri bácsi cukrászdájában isszák meg első kávéjukat, akik a többit majd otthon szürcsölik el, a parkoló autók között az utca „saját” hajléktalanja táborozik, akinek cókmókját a „híres építész” (Sáros László – a szerk.) menti meg az idegen kíváncsiskodótól, az első emelet dús növényzettel benőtt erkélyének korlátjára pedig egy rigó rak fészket, hogy ott költse ki fiókáit.
Miközben a belvárosban valakik – féltve a demokráciát – a gyűlölet és a kirekesztés ellen emelnek szót, miközben pár sarokkal arrébb az ellentábor kockaköveket és padokat dobálva tüntet a „hatalom” ellen, miközben a harmadik alakulat az őket ért sérelmek miatt érzi úgy, hogy – egy békés felvonulás keretében – az utcán is meg kell mutatnia magát, miközben a rendőrség nagy erők bevetésével próbálja a feleket távol tartani egymástól (miközben magát is meg kell védenie a csatatérré züllött flaszteren), miközben az utcai harcok után kiégett kocsik és betört kirakatok, az emlékmű környékén szétdobált cipők „reprezentálják” napjaink közéletének legalját, addig a Barát utcában a Barát utca És Környéke Egyesület (BÉKE) utcabált szervezett, ahová meghívták a környékbelieket és a Barát utca barátait, a cukrászda kirakatában Laci képein a rigótojások és a tátogó apróságok láthatók, egy házzal arrébb pedig Ákos – hitvesének állapotos korában készült – szívet melengetően szép aktfotóit rendezgetjük a kirakat rácsaira, az utca túlvégén Ildi, Péter és az Icák bográcsgulyást főznek (ami csak kicsit volt sótlan, de mindenkinek nagyon ízlett), a délelőtt felállított színpadon éppen egy tehetséges fiatal jazz-együttes all-timer válogatást játszik, miközben a gyerekek Judit felügyeletével teleaszfaltrajzolják az utcát, az asztaloknál a máskor éppen csak egymásra köszönő szomszédok beszélgetnek és borozgatnak, Laci pedig – mint mindig – most is életképeket fotóz (és ha rám bízza a gépét, én is csinálok róla, meg másokról is párat).
A város terein beszédeket mondanak, aláírásokat gyűjtenek, egyesek csendben, mások zászlók alatt és csuklyájuk mögül ordítva vonulnak, a környékbeliek egyetértően, vagy aggódva figyelik az eseményeket, felbuzdulnak vagy félnek kimenni az utcára, a kocsikat pedig – ha tudják – inkább máshol állítják le.
Mi közben
– ha már feliratkoztunk az üzenőfalra – a BÉKE hírlevelét olvassuk, mert nem akarunk lemaradni az utcabál egyetlen fontos eseményéről sem, az asztal szélére sorakoztatjuk a színes tombola-jegyeket, amikkel a lakók által összedobott, de szépen becsomagolt ajándékokat lehet nyerni (a nyertesek integetve szaladnak Ákoshoz, átvenni a kihúzott értékeket), a színpad előtti széksorokban egymás válla fölött nyújtózva figyeljük a GentFest-győztes Bence marionett-báb előadását (a mellettem ülő hajléktalan hozzám fordul: – Ugye milyen szép!), megkóstoljuk a fodrász Ili aranygaluskáját (amit mellesleg mesterszakács férje művelt mindannyiunk osztatlan elismerését kivívva), kétszer is veszünk Robi pacalpörköltjéből, és jut még Erzsi bableveséből is, megtapsoljuk Kristófot, az utca ifjú amatőr bűvészét és az utca legidősebb lakóját, akit Ákos mutat be az egybegyűlteknek, amikor pedig az est zárásaként fellépő kemény rock-banda a húrjába csap, csak ámulunk a kiskutyájával a karján táncoló rocker-nagyin.
Az utcabált a Barát utcaiak – már másodszor – maguknak, a maguk örömére hozták össze, a hozzávalókat a lelkes szervezők (Tika vezérletével) az utca és a környék lakóinak névtelen adományaiból vehették meg, az asztalokat a Bálint Közösségi Házból, a székeket a szomszédos iskolától kapták kölcsön, a kerti parti-sátrakat Ákos organizálta, a hangosítást az INVMusic, és produkcióját minden szereplő, az ünnepi tortát és a kávét Feri bácsi cukrászdája – ajándékba – adta, Jancsi és Ági pedig – bár a távoli Rákóczi úton laknak – mint az egyesület lelkes tagjai, a többiekkel együtt szerveztek, intéztek, szereltek, mert szerették csinálni.
Laci (a „híres építész”, aki ha éppen nem rigókat fotóz az erkélyén, az utca hajléktalanjának cókmókját oltalmazza), azt mondta, hogy az azért nagyon szép, hogy a hetven éves utca összes épülete két (!) év alatt épült, és mivel a Barát utca úgy szép, ahogy van, érdemes lenne kezdeményezni a műemléki védettségét. Lacinak amúgy igaza van, de szerintem nem a Barát utcát, még csak nem is a Barát utca házait kellene védelem alá helyezni, hanem a Barát utcaiakat, az utcabált, a sarki cukrászda szilvás-mákos süteményét, Tika szervező-erejét, Jancsi és Ági ügybuzgalmát, Ákos hangját és képeit, a kis Ráchel mosolyát, meg Ildit, Pétert és az Icákat. Mi Magdival mindenesetre ott leszünk jövőre is, mert mi a múlt szombatot a magunk emlékezetében védetté nyilvánítottuk.
Berényi András (szöveg); Sáros László DLA (képek)
A szöveg – a szerzők engedélyével történő – másodközlés, amely eredetileg a Lehet más a világ! közösségi portálon jelent meg.
* VII. Barát utca (Névtelen) utca 1–11. és 2–12. Hrsz. 33.627/1–12. – Egységes modern beépítésű utca az Erzsébetváros eklektikus bérházrengetegében. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1935-ben szabályozta és rendelte el a mindkét torkolatában kiszélesedő, zártsorban beépített új utca megnyitását. Az épületek egységesen háromemeletesek, magas tetősek, vasbetonvázasak, általában kis lakásokkal és egyszerű, többé-kevésbé modern homlokzattal. (Ferkai András: Pest építészete a két világháború között, 174. oldal – a folytatásban valamennyi épület rövid leírása olvasható.)
